Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-08-10 / 22. szám

SEPTEMBER 10.1870. VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. •-'193 (Lecythis ollaiia) finom háncsából készült szalagokat használva föl. De nem tartott soká a nyugalom, mert ez csakhamar egy különös zaj által, melly hasonlított a távoli fegyverropogáshoz, szakittatott félbe ; felemelkedve függágyamban, ugyanekkor távoli fény sugarait láttam a fák lombjai közt rezegni, A zsivaj mindegyre közeledett, annyira, bogy egy nagy csata vad és siketitő tüzelését véltem hallani; azután épp olly gyorsan a mint jött, ismét tovatűnt, és csak a meszsze távolból hallatszott egy tompa moraj, hasonlóan a tenger hullámai zugásához szélvész alkalmával. E tünemény okát megtudandó, én is egy égő fadarabbal kezemben az erdőbe siettem, és a mint a savanna széléhez értem, nagyszerű látvány terült el szemein előtt. Az idusok a savanna magas füvét meggyújtották volt, s a tüz, mely egész az erdő széléhez ért, a szél által szítva és kergetve most a távol Canucu hegység felé vette irányát. Az óriási tüztömeg hasonlóan a tenger hullámaihoz hömpölygött tova, egyes facsoportokat vagy halmokat, melyek az imént mintegy varázsütésre kiemelkedtek a homályból, az innal iímét sötétségbe burkolva. Ott, hol mocsárok vagy patakok közbenjöttével a tüz táplálékot nem talált, a lángözön több ágra szakadozott, hogy azután rögtön ismét egyesüljön és folytassa mindent megsemmisítő útját árkon-bokron keresztül. Olly helyeken, hol magas fü, vagy 10—12 láb magas nádasok állták sürü tömegekben útját, ott az óriási tűztenger egyenletes magasságát messze túlhaladó lángok hosszasabban időztek és az iszonyú hőségben szétpattanó fák pattogása között folytatták a rombolás müvét. Igy gomolygott tova sokáig a tűztenger mindent elsöpörve, mi útjába volt, mig egy sok mértföldnyi hosszúságban elnyúló itapálmák (Mauritia flexuosa) képezte erdő végtére gátot vetett a további rombolásnak; ekkor ismét vak sötétség boritott mindent, melyet csak itt-ott világított meg egy-egy fellobbanó vörös láng. Még sokáig bámultam merően ki a sötét sivannába, melyen most hűs szellő kezdett lengedezni. Csendes és puszta volt minden körülöttem ; csak a csillagok milliardjai ragyogtak fenn a mérhetlen magasban és sürü tömegben hullottak, aranyesőként a sötét égboltozatról a hullócsillagok. Végre visszatértem nyughelyünkre és a legénységet már mind fűggágyaikban találtam. Az egész hasonlitott egy katonai őrtanyához, minthogy minden egyes indus, függágya alatt, tüzet gyújtott, részint hogy meztelen testét az éj hűse ellen megvédje, részint hogy általa a moskitókat távol tartsa ; azonkivül még két nagy tüz égett, mely fölött az indusok a fogott halak maradékát, egy kemény fából való pálczákból összerakott rostélyon füstölték meg, melly máskülönben másnap regge lig kétség kivül rothadásnak indult volna. Noha mindnyájan nyugalomra tértek, mégis az indusok folytonos kézcsattanásai tanusitották, hogy korántsem alusznak, hanem az őket a legszemtelenebbül kinzó moskitók üldözésével foglalkoznak. Daczára ruházatomnak és a paplannak, melybe takaróztam, engem is a legérzékenyebben összeszurkáltak e legyek : és a mint látszott, szolgámat sem kimélték meg, a ki közvetlenül függágya mellett rözséböl és még zöld fából nagy tüzet szitott és olly füstfelleggel vette magát körül, mely egy nagy gőzhajó kéményének is becsületére vált volna. Ekkor egy hosszan elnyúló éles fütty szakitá félbe az éj csendjét. A mint ezt az indusok meghallották, azonual kiugráltak függágyaikból és a mindig kéznél tartott nyíl .kkal, ijjakkal fegyverkeztek fel. Arara kapitány, mindkét kezét szája elé tartva, fütty szerü hangott hallatott, mely a leghűbben utánozta a hallott hivő hangot. Csakhamar válaszolt az ebő a folyó partja felöl, és most mindkétfelöl ismétlődtek e hangok, egyfzersmind az elsőbb hallott mind jobban-jobban közeledett, mig végre a korialok közvetlen közelébe látszott jönni. A h i m maipuri (Tapirus americanus) hivó hangja volt ez, a mely távollevő párját tudósította jelenlétéről, és köze'edésre hivta fel. Az indusok nyilaik közül azokat kiválogatva, melyeknek begye urari méregbe volt mártva, ezekkel és az ijjakkal kezükben óvatosan azon hely felé közeledtek, hol legutószór hangzott a fütty. Sokáig csend uralkodott; azután egyszerre ismét hangzott a fütty, melyet közvetlenül egy ne- I héz testnek a vizbe esése által okozott zörej követett. Ekkor az indusok egyszerre kirohantak a sűrűből, a csolnakok felé siettek és gyorsan a folyó mentében a mérgezett nyil által megsebesített tapir után hajóztak. Egy álló óráig tartott, mig a mindinkább közeledő szabályos evezöcsapások jelenték, hogy útban vannak már haza felé Végre partra szálltak és hangos örömsikol ások közölt vonszolták ki a tapirt, — melyet a esolnakhoz kötöttek volt — a szárazra A húsába hatott mérges nyilak csakhamar megtették hatásukat az erös állatra is ; alig tiz perczczel az urari-méreggel történt megsebesittetése után, gyorsan úszott lefelé a folyón: de azután annyira megzsibbasztotta a méreg hatása muzdulatait, hogy az indusok kis idö múlva elérhették, mire ezek a corialhoz kötötték, hol is nem sokára kilehelte páráját. Vén állat volt már és azonnal hozzáláttak többen, feldarabolásához ; a hust részint megfőzték, részint megfüstölték. E czélra a macuschi-indusok nagy tűzőket gyújtottak és hosszú „barbekues"-eket állítottak fel, mindezt meglepő gyorsasággal és gyakorlottsággal. A mit ök barbekues-nek neveztek, az nem volt egyéb, mint 4 — 6, állványszerüleg a földbe erösitett 3 — 4 láb hosszú kemény fából való és fönt villaszerüleg elágazó pálezák, mellyek fólé keresztben szintén kemény fából való pálezák voltak erösitve,ugy hogy az egész rostélyt képezett, mellyre aztán a főzésre vagy füstölésre szánt hus tétetett, alatta pedig folytonosan táp'áltatott a tüz. Hat — nyolez óra múlva a hus annyira megpörkölődött, hogy hetekig el lehetett tartani, kivált ha ollykor ismét a tüz hatásának tétetett ki. A főzésre szánt hust a maeuschik szöröstül-böröstül egy fazékba dobták és ezt a tűzhöz tették ; az indusok félig nyers állapotban költölték el, a ször — a mint mondák — a gyomor kitisztítására szolgál. A félig-meddig megtisztott beleket vérrel és husdarabokkal töltötték meg, illy módon kolbászt állitván elő, melyet azután szintén megsütöttek. En, részemről soha sem tudtam n egbarátkozni az indus konyhával, de még kísérletet sem mertem tenni vele soha ; fehér szolgám, ki egyszersmind a szakács és mosónői tiszteket vitte, már félretette a tapir legízletesebb falatait: pofáját, orrmányát, lábait és a kövér hátrészeket, s hozzá látott azoknak borsos-pörkölt alakban való elkészítéséhez. E czélra a jól megtisztított hus vizben puhára főzetik, azután cassareep lébe (ez a cassada (Manihot utilissima) reszelt gyökereiből kisajtolt mérges nedv, mely hoszszas főzés által szörp-vastagságura pároltatván mérges tulajdonságát elveszti), s melly tetemes mennyiségű capsicum gyümölcscsel vau keverve, tétetik, a mellyben, ha naponkint felforraltatik, hetekig élvezhető állapotban marad. A szerencsés vadászat és a különféle szakácskodási teendők közt, mellyeken a préda átment, könyebben tűrhetővé tették a hosszú éjt és a vele jaró moskitó-kiuzást, annyira, hogy már éjfél utáni két óra volt, midőn az egész társaság nyugalomra tért, s ezzel egyetemben az indusok tomboló erömzsja helyett mély csend honolt mindenütt. Csak olykor-olykor hallatszott a gyenge szárny csattogás sal tova lebegő caprimulgus kiáltása: „haha, haha!" magas, telt hangon kezdve és lassan-lassan lágy sóhajban elhalva; azután ez is elnémult, és nemsokára, a jótékony álom országába szenderegtek át az emberek. Fényes nappal volt már, midőn én az indusok lármájára, -— kik már ekkor a folyamban fürödtek, felébredtem. Alig jöttek ki a vizből, már ismét a tele husfazekak mellett foglaltak helyet és akkora hustömegeket nyeltek el, hogy csodálkozásra gerjesztett, milly óriási kiterjedésre kópés az emberi gyomor. Néhány azokból az óriási dimensióju kolbászokból, miknek készítésével fentebb alkalmunk volt már megismerkedni, képezé a lucullusi lakoma zárkövét. Az állatvilág is felébredt már. A kéi ararasok és kékeszöld papagályok (Conurus Macarunna) hangos krákogással szálltak át a folyón, a tulnau levő irapálmaerdökbe törekedve, melyekben kedvencz eledelüket találták ; a közeli savanna bokraiból a j »kunák különös kiáltása hangzott, az őserdő lombsátra alól pedig a molyhos hokkó (Crax tomentosa) mély dörmögése. A távolból a vörös bögönez (Mycetes semculus) ordítását hozta át ollykor-ollykor a szellő, fejem fölött egész csapatokban vonultak tova a lombernyőben sivitoió feketés kúcsfődök (Cebus apella.) Elvégezvén a reggelit, indusaimnak jelt adtam az indulásra. A főzőedények, valamint a vízözön előtti formájú kolbászokkal töltött kataurik*), szintúgy a függágyak a csolnakokban helyeztettek el, s csak a tüzek maradtak a parton. Mi is mindnyájan beszálltunk ; az indusok által evezésközben előidézett zaj mind inkább és inkább távozott és enyészett; és az őserdői tanya, mellyben nemrég az indusok harsogó kaczaja és lármája hangzott, ismét a régi csendbe merült vissza. Az elvonulásunkat váró Urubu**) (Cathartes Urubu) czivódtik c-ak a caracarákkal (Polyborus vulgaris) a tapir hulladékainak legízletesebb részein. Csak a megszenesült fadarabok tanusiták, hogy itt még előbb emberek tanyáztak. K. S. Egy délafrikai vadászat. Mynheer van der Velde buzgó vadász volt. Ezen szenvedély még nagyatyjától származott át reá, ki a Scheide melletti hazáját elhagyva az Oranje-folyó partjain, Dél-Afrikában — telepedett le. Van der Velde már nem volt fiatal, — nem rég ülte meg ötvenedik születésnapját — s már a németalföldi fajjellegnél, de saját természeténél fogva is végtelenül szereié a kényelmet; különösen és kiváltképen mikor kün zúgott a szél és az esőcseppek hangosan megkopogtatták az ablaktáblákat, nem ismert nagyobb élvezetet, mint kényelmes pongyolában, fehér agyagcserép pipájából a finom kanastert kék füstgyürükké metamorphosálva, ülni vagy épen szunyókálni, az őseitől rámaradt karosszék ölében. Ilyenkor, nem törődve azzal: bármi történik terjedelmes birtokában, nem volt rávehető, hogy csak lábát is kitegye a küszöbön, hanem hagyta embereit gazdálkodni kényök-kedvök szerint, mintha csak ezek a legkipróbáltabb hüségüek és bccsületességüek lettek volna; noha máskülönben nem volt valami könnyű dolog bizalmát megnyerni, s noha, folyton elpanaszolta fünek-fának : miszerint a mai világ millyen romlott, és milyen kevéssé lehet bizni ma az emberekbe. Saját becses énjének kényelme lebegett folyvást szeme előtt, s szerencsjére a világi javakból annyi jutott osztályrészül, hogy nagyobbszerü veszteségek sem ejtették aggodalomba. De mégis legkevesebbet törődött a politikával, még akkor is, midőn az, — mint az angolok által a dél-afrikai tartományok részére ígért alkotmányos népképviselet, — öt közelebbről érinté. — Sejtette, hogy a fennálló intézmények és szokások megváltoztával a termények ára leszállna, az adók pedig emelkedni fognának, innen magyarázható egyszersmind óhaja: bárcsak minden a régi kerékvágásban maradna. Egy szóval főjellemvonása volt, minden iránt, a mi saját becses személyét legközelebbről nem érdeklé, közönyössége, óriás phlegmája. De mindez megváltozott ha a vadászatról voll szó; ilyenkor mintha villanyos ütés érte volna, felugrott székéről, hevesen eregeté a nagy füstfelhőket öblös pipájából, kinyitá az ajtót, hogy ebeit hívogassa, melyeknek különben tilos volt a bemenet, s ha bejöttek czirógatá őket, tuláradozó szavakkal emlékezett meg a különféle vadjáratokon tanusitott jeles tulajdonaikról, s jobb szeretett volna azonnal induln a vadbika és gnu elleni irtóháborura, mintsem azt néhány órával vagy napra elhalasztani. Nem kis munkájába került ekkor kevéssé izgulékony kedélyű hitestársának, ki már 25 év óta osztozott vele az élet örömeiben és gondjaiban, vadászhevélyét a kellő határok közé szorítani ; ez ilyenkor különösen élemedett korára hivatkozott, melly képtelenné teszi öt a nagyobb strapaezok elviselésére, miknek fiatal egyének a veszély félelmi nélkül tehetik ki magukat. *) Katauri z= indus kosár. **) Az előbbi a dögkeselyű egy faja, az utóbbi a só'yomkesjlyü felé hajlik, m ndketten ép ugy élő állatokkal mint döghussal táplálkoznak és a DélAmerika belsejében levő savannákbau gyakoriak.