Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-07-10 / 19. szám

JUNIUS 10. 1870. VADÁSZ ÉS VERSENY-LAP. 169 Az Ascot Gold Cup (500 font St. és 20 fontos tételek 23 aláírással, 2 */a mfldre) Mr. J. Hessey 3é. p. m. Sabinus nyerte meg Trocadero é3 más 3 ló ellen könnyen 4 lóhosszal; Trocadero pedig, (gr. Lagrange e 6 éves derék sárgája, az Alexánd r a-P latét vitte haza Sir J. Hawley 4é. S i d er o 1 i t e nevű pej ménje elöl könnyen 1 lóhosszal; e dij,mint tudjuk, eredetileg Blue Gownnak volt szánva. Ugyancsak ott a The second Yea r-ban Norm a n b y megverte Sunshinet. MBAtZ*r9BT. B. M. J. szakállas-zerge vadászatra megy. (Humoresk.) (Folytatás és vége.) V. A vadászat. Öt órakor reggel lármát vertek. Szálka Miskának, a ki tegnap künn volt a zergék felé, fontos jelentése volt. Ő egy bakot látót, mellynek szakála, véleménye szerint, jó két tenyérnyi szélességű volt s ugy lengedezett a szélben, mint a kalászt verő buza-fold. — Ollyan bakot — egészité ki Miska — ember még nem látott. Tudom, hol áll, a felmászás sem valami rosz, ennélfogva azt hinném, hogy a méltóságos báró ur azt a bakot könnyen lelöhetné, ha . . . — Jól van, Miska, hát jer te velem. — De most már nagyon is ideje volna az indulásnak, mert jó harmadfél órára van szükségünk, mig oda érünk, a hol a bak a nyáj mellett áll. — Csak még ezt a korty kávét. Igy ni! Készen vagyok. Jancsi, les-tarisznyácnat és hegymászó botomat! Miska viszi a puskát. Tán bizony még ágyban van az öcsém ? Tóvölgyi, várjon reá, s aztán nehogy keresztbe jöjjünk. — Én az ifjú bárót egészen másfelé vezetem, legalább egy mértföldnyi távolságra méltóságodtól. — Vadász-üdv! kegyelmes báró ur! — kiáltó Békási és Lidi a tova siető báró után. — Vadász-köszönet! — viszonzá ez. — Dél felé visszatérünk. A zerge-les előzményeit és feltételeit bizonyára még a síkföldi vadász is minden nehézség s minden hosszadalmas bevezetés nélkül fel birja fogni, s igy csak arra szorítkozunk, hogy rövid, de világos vonásokkal rajzoljuk ama lesjárás élményeit, mellyre báró Moudel János először vállalkozott az ő hegyei közt. Két episod adta itt magát elő, mellyek, habár minden különös esemény hozzájuk csatlakozása nélkül, belső lényüket tekintve, jóformán elegendók voltak arra, liogy az ingerlékeny kedélyhangulatot egészen el ne széleszszék. Tehát elmondjuk. 1. A meredek ut derekasan meg lett mászva. A zergék csakugyan miud ott voltak. Az erős fekete bakot, rendkívül hosszú szakáiéval, akár le is rajzolhatta volna a báró kitűnő szemüvege segélyével, hahogy e nevetséges szándékból jött volna ide. — Most le kell hajolni — suttogó Miska. — A nyájat meg kell kerülnünk, hogy az átellenben fekvő sziklaélre jussunk. Daczára a congestióknak, mellyek a bárót illy servilis csúszás-mászásnál elővették, husz perez múlva mégis eljutott a legalkalmasabb helyre, egészen észrevétlenül, hogy a küszöböu álló csatára a legkedvezőbb tért a legnagyobb biztossággal kiszemelhesse magának. Még homloka verejtékét sem törülve meg, nézett a báró a legnagyobb vigyázattal, lövésre készen, a sziklapárkányzaton keresztül le a völgybe, midőn egy erős szélroham kikapta kalapját fejéből, s mint valami fekete sárkányt vitte le a •ölgybe a zerge-nyáj közé, melly aztán egymás hátán keresztül kezdett villámgyorsan menekülni, s csakhamar eltűnt a túlsó oldalon levő szikla-tömegek mögött. — Na, most eltaláltuk a czélt — orditá Miska, kezeit tördelve. A báró egy szót sem szólt, mint rendesen, midőn lelki állapota szürkére volt festve. Gépiesen köté fel zsebkendőjét nedves fejére, s szomorúan nézett azon pontra, hol néhány másodperczczel előbb a zergék még teljes gondtalansággal adák át magukat csendéletüknek. Szálka Miska félóra múlva visszatért a kalappal, s a bárót még mindig abban a gondolkozó helyzetben találta. — Ugy hiszem, báró ur, ha még egy órát várunk s azután balra barkácsolunk, akkor még lövésre jöhetnénk. — Jól van — mormogó a báró órájára tekintve. — Csakhogy illyen alkalom többé nem fogját magát előadni. — No, ki tudja ? — viszonzá Miska vigasztalólag. — S végre ha ma nem, hát holnap. A zergék nem futnak el előlünk. 2. Diana ma különös kegygyei viseltetett a báró iráut. Alig telt el egy óra, miközben a bokrok és cserjék között a sziklák párkányzatán tova sikamlott, midőn őt egyszerre egy kőhalmaz közvetlen közelében Miska erősen karon fogta. Ugyanazon pillanatban a báró egy szikla alatt gyönyörű zergebakot pillantott meg. Ezt meglopni ugyan nem lett volna boszorkányosság, s a báró, hogy minél előbb lövésre készen álljon, megvasalt hegymászó botját puskájával felcseréli, ez utóbbit már meg is fogta, de Szálka Miska, szerencsétlenségére, rettenetesen elmerülvén a zergebak bámulásába, a nyújtott botot nem fogta meg, melly csakhamar, mint gazdátlan jószág, nagy lármával gurult le a kőrakáson, azután le a meredek sziklákon, épen azon irányában a sziklafalnak, a hol a zerge állott. Eltűnt a bak. Adieu parthie ! — Illyen szamarat még soha sem láttam. Hallatlan ostobaság. Enyim volt a szakállas-zerge, s illv nevetséges módon kellett elszalasztanom. — Kegyelmes báró ur, ne haragudjék — szólt Szálka Miska egészen kikelt arczvonásokkal — sirni szeretnék ostobaságom felett, de hiába, ma szerencsétlen nap van. Mindjárt gondoltam, hogy nem lesz szerencsénk, mert a báró ur, a mint fölfelé jöttünk, jobb lábával megbotlott. Azután most először vesztettem el a nyest-fogat, mellyet mindig óralánczomon hordottam. Ejuye de derék szarvas ni . . . Egy derék tizágu futott el előttük, alig ötven lépésnyire. — Hadd inenjeD, most nem lövök szarvasra. Hát most mit tegyünk ? Mindjárt tizenegy óra lesz. Haza menjünk ? — Azt hiszem, kegyelmes báró ur, az volna legjobb. A szél is kedvezőtlen, napunk is szerencsétlen. — No, hát menjünk haza. Add ide botodat. Soha sem fogom megbocsátani ostobaságodat. Hát még ha öcsém szakállas-zergét lőtt. A kölcsönös szerencsétlenség kibékit. Az uuokaöccsnek sem volt nagyobb szerencséje. 3. Tóvölgyi becsületesen iparkodott egy üzekedö zergebakot hivogatásával a nyájból kicsalni, s az ifjú bárónak lövésre hozni. . . Azonban a két Nimród által észrevétlenül egy másik bak állott épen az ellenkező oldalon, alig tiz lépésnyi távolságban, felismerte a csalogatást, s átható füttyentéssel ugrott a falka közé s gyors futással ragadta azt magával. Egy óra múlva a báró és Tóvölgyi már más helyen voltak, hol is ennek állitása szerint, mindig szokott egy-egy zerge álldogálni. A báró az erős menet után egy gyönyörű zerge-váltakozóhelyre állt, mig Tóvölgyi a kis tért kerülte meg, s a zergéket a báró elé akarta terelni. A manö.ver igen jól volt kigondolva, s ha a lövés nem megy a levegőbe, meglehetős csomó szőrt vihetett volna Zsiga b. a kastélyba s a kampókat, jövendőbeli iroda társá- | nak bámulatára, paletot-szög gyanánt használhatta volna. Minden kitűnően ment, már hallotta Zsiga a vélt zerge-falka által legázolt s a mélységbe rohanó kövek és kavicsok gördülését és fütyölését, lövésre kész, elfogult szivének alig van helye a dobogásra . . egyszerre csak az átellenbeni sziklatömegen a várt zerge helyett egy, szétfutott juhait hajhászó állampolgár feje tűnik fel. Ez utóbbi is meglátja a vadászt s átkiált hozzá : — Mit áll ott az ur ? A zergék mind a völgybe ugrottak ki, ide soha életében sem fog többé jönDi egyetlen egy sem. E két kudarez elég bátorságot nyújtott az öreg bárónak, hogy saját szerencsétlenségét stoicus nyugalommal viselje. Még egy les-hajtást kell megemlítenünk, melly a következő uapon nem épen barátságos időben a szakadások közt eszközöltetett. Jelentésünk gyors leend. Szabá'yszerüleg felfegyverkezve egycsövű puskájával áll Zsigmond báró helyén. A hajtás csak fél óra múlva volt kezdendő. Egyszerre azonban egy menekvő zerge-falka rohan vad iramodással egyenesen az ifjú báróra, ki is a nagy tömegben hulló hópelyhek nézésébe merülve, nem volt egészen lövésre készen. Előhúzza eső elleni köpenye alól fegyverét, s túlságos hevességében olly erővel rántotta fel a sárkányt, hogy annak rugója azonnal elpattant. Most hát vége a vadászatnak, s neki kétségbeesve kell a hajtás egész ideje alatt az épen reá jövő zergéket tovább menni hagyni, nagy boszuságára a kissé fentebb álló öreg bárónak, ki ép e passivitás következtében hasonlókép nem juthatott lövéshez, s folytonosan a legnagyobb dühvel orditá le : — Lőni, lőni, az ördögbe is, miért nem lő az a ? Tehát ez alkalommal sem sikerült semmi. — Már látom, hogy jövő évre ismét nekem kell veliik menni! — mondá Lidi a vadász-urakhoz, midőn a vidám engesztelő és vigasz-ebédnél a szakálas-zergérei vadászat eseményei még egyszer szőnyegre kerültek. Már az nap ismét ismét a legvadabb téli jelenetet nyujtá a hegység, a vihar tombolt, s a szél csak ugy fütyült be a még számos javitást igénylő kis kastély nyilasain és repedésein, ugy annyira, hogy a további tartózkodás már nem tartozott a báró óhajtása közé. — Hanem a fajdpárzásra ismét eljövök. Isten áldjon meg mindnyájatokat. Azután szűnni nem akaró éljen következett, s a vadászok és falusi honoratiorok lengedező kalapjai kisérték az uraságnak gyorsan tova siető kocsiját, a kik daczára a csalódásoknak, még sem távoztak elégedetlenül. A „J. Z." után. S. P. Vadászati kirándulás Floridába. ii. (Vége.) Tengeri fecskék. — Tengeri csigák és pillék. — Egy kayman Dyári alvása után. — A mosó medve. — Diego szigete. — Pézsmaszagu teknősbékák. — Egy sürü fenyves. — Medvefogás. — Az amerikai fajdkakas harczai. — Egy kayman-fészek. — A vadászat eredménye. A következő nap halászatra volt szánva. E foglalkozás közben nagy mennyiségű gödényt, csüllöt, kacsát és tengeri fecskét láttam ; ez utóbbiak fészkei — egymás hegyin-hátán — a buezkák finom homokjában vannak, s olly formájúak mint egy jókora csésze ; midőn ezek között és felettük e'mentünk, a tengeri fecskék nagy rajokban zsibongtak körül bennünket, hosszú szárnyaikkal érintve és sivítva valóságos támadást intéztek ellenünk. Csak midőn tüzelni kezdtünk a legsűrűbb csoportokra s miután vagy félszázat lelőttünk belőlük, hagytak békében ; de akkor is csak pár perczig, kis vártatva fülhasító sivítással, most már ezerével támadtak reánk, ugy hogy végre kénytelenek voltunk, bedugván fiileinket, a veszélyes szomszédságból elmenekülni. A szigeten 3 faja fordul elő a tengeri fecskének ; az úgynevezett noddy-feeske, valamennyi között legnagyobb, kiterjesztett szárnyai négy láb hosszúak,