Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-06-10 / 16. szám

146 VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. JUNIUS 30. 1870. Az „erdei ember" (mias.) A mult évben a hires utazó és természetbúvár : Wallace Rüssel Alfrédtól egy igen érdi kes munka jelent meg ezeD czim alatt: „The Malay Archipelage ; the land of the Orang utan and the bird of paradise, etc." London, 2 köt., mellyben a fentebbi czimzettre vonatkozókat is találtuk, s meggondolván : bogy igy a jelen nyári idény alatt hazai vadászatunk ugy is pihen — egy kis változatosság nem árt a földgömb távol vidékei- és vadászatairól. Annál alkalmibbnak tartjuk erre a jelen tárgyat, mert reményünk van, hogy jeles tudósunk, Xantus J. úrtól, ki mostanában éppen azon vidékén tartózkodik, többet is fogunk ez állatról hallani, miután Frivalds/ky úrhoz intézett leveléből tudjuk, hogy a nemzeti muzeum számára Kelet Ázsia szigetein teendő gyűjteményei közé az „erdei embert" is iparkodik megszerezni.*) Az „erdei ember" — a bennszülöttek nyelvén „mias" — az „

orangutan"-nak egy válfaja, s ezzel együtt megkülönböztetésül a majmoktól nevezik igy a malayok, miután életmódja, szokása és eszességére nézve a déláz3iai szigetek egyszerű természetfiaival jóformán egyforma lábon áll. Wallace következőleg ismerteti őt : * * * „1865-ben Borneo szigetén tartózkodtam, annak is északi partjain, Sarawak közelében, a Simunjon folyam partjain, melly a Sadongnak egyik mellékága, keletre Sarawaktól. A Simunjon mellett fekvő erdőkben a mias elég gyakori, s mint természetbúvárnak mindenesetre érdekemben volt e lénynyel, a mennyire csak lehet, megismerkedni, s e végből az öreg ugy mint a fiatal erdei embereknek bőrét minden könyörület nélkül levonni s csontvázukat Európába küldeni. Vadászataim eredménye minden várakozásomon felül jól ütött ki. Alig időztem egy hetet a Simunja folyam p utján fekvő köszénbánya-telep mellett, s alig tettem lakásomtól egy negyedórányi utat rovarok gyűjtésével foglalkozva, midőn az első mias szemeim elé került. Egy bokorban ugyanis esörtetést hallottam, felpillanték, s észrevettem, liogy az ágak között egy igen szőrös állat lassú lépésekben halad, karjaival az ágakba kapaszkodva. Annyira elnézegettem öt ez első találkozásunkkor, hogy egyszerre csak eltűnt az erdőben, hova már nem kövefhetém, mivel a talaj igen bozótos volt. A mászkálás illy módja különben a miasnál igen szokatlan, s inkább a hylobatest jellemzi. Erre tizennégy nappal később azt a hirt hozták embereim hogy nem messze házamtól egy mocsárban álló facsoport egyikén ül egy mias. Azonnal vettem fegyveremet s felkeresésére indultam. Nem sokára fel is találtam öt, de ö is észrevett, s a fa lombbástyái inögé igyekezett rejtőzni. Most azonban nem akartam öt elszalasztani, s két golyót küldtem testébe s ö holtan bukott alá. E félig kifejlett példány alig három láb magas volt. Április 2 6-kán ismét vadászatra mentem, s körülbelül illy nagyságú miasra bukkantam. Mindjárt az első lövésro leesett ugyan, hanom csakhamar felkúszott a legelső fára, második lövésem azonban szétzúzta egyik karját, s a golyó testébe hatolt. Két kiséröm azonnal hozzá szaladt s meg akarták fogni karjainál, én pedig egy botot akartam levágni, melylyel majd „hegedűbe" köttettem volna. Hanem, bár az állat mint mondám csak félig kifejle t volt, s egyik karját szétzúzta a golyó, a két ember se1 Ogy sem l irt vele ; dühösen harapdált maga körül, ugy hogy el kellett bocsa:aniok s ismét felmászott a fára. Elereszteni azonban nem akartam, s hogy a dolognak véget vessek, egy golyót küldtem szivébe. *) Azóta megjött a hir, bogy X. ur 3 darabot lőtt, s 2 példányát nemzeti muzeumunk számára küldi, egy példányt pedig a British múzeumnak adott el 500 fton. I Május 2-dikán, midőn csak göbecses fegyver volt velem, ismét láttam egy miast, melly igen magas fán ült. Midőn engem meglátott, s én rátüzeltem, igen sajátságos módon, mondhatnám: köliögésszerü szakgatottsággal kezdett ordítani. Haragja hatalmas volt, ágakat tördelt, dühösen dobálta le s azu'án egy másik fa tetejére szökelt. Engednem kellett öt szökni Tiz nappal későbben egy másikkal hasonlóképen jártam ; ez is orditott, prüsszögött, köhögött és ágakat dobált le. Miután öt lövést tettem rá, az ágak közt kiadta páráját. Néhány dayackot (bennszül itt) hívtam elő, kiknek sikerült is a fára felmászniok, s igy birtokába jutottam. Ez egy kifejlett nőstény volt, de nem olly nagy, mint a teljesen kifejlett him; n gysága: 3 angol láb és 6 hüvelyket tett ki ; kiterjesztett karjait tekintve, 6 láb 6 hüvelyk széles volt. Bőre és csontváza jelenleg a derby-i museum birtokában van. Négy nappal később a harmadik lövésre ismét egy jókora nőstényt ejtettem el, mellynek fiacskája is volt, s melly utóbbi fejével az iszapos földbe igyekezett furakodni. Egy lábnyi kis állatocska volt ezmelly valószínűleg anyja hátához volt kapaszkodva, midőn ez a lövés következtében lebukott. Szerencsére nem is volt megsebesülve, s midőn szájáról az iszapot letörültük, elkezdett jajgatni. Nagysága, hoz aránylag igen erös volt. Képzelhetni, mint megörültem találmányomnak ; igy reméltem, hogy e különös állatot közelebbről tanulmányozhatom Midőn hazafelé vittiik, kezeivel ugy belekapaszkodott szakállambu, hogy fáradtságomba került azt körmei közül kiszabadítanom, ujjainak utolsó izei ugyanis befelé hajolva valóságos karmokat képeznek. — Fájdalom, hogy kicsinyem számára tejet, mellyet a chinaiak és malayok nem élveznek, nem kaphattam, sem valamelly más nőstény-állatot, mellyen szophatott volna, nem találhattam. S igy egy palaczkból, mellynek dugaszán egy tollszárat dugtam keresztül, riz8vizzel itattam A szopás e módjával meg is barátkozott ő n. m sokára; hanem illy gyenge táperövel biró elemtől sehogy sem ak irt gyarapodni, bár a rizsvizbe sokszor ezukrot és kókusztejet is vegyitettem. Mulattató és sajnálatos is volt elnézni, milly élénken szopott, ha ujjamat szájába adtam, illyenkor egész erejéből igyekezett abból valami kis tejet kicsalni. Persze ez nem sikerült, s ekkor azután olly keservesen jajgatott, mint valami emberi magzat. Az első éjeken igen lármásan viselé magát, később azonban igeu nyugodt és megelégedett volt. Egy ládából bölcsőszerü fekhelyet készítettem neki, ágyát mindennap megújítottam s tisztán tartottam öt. A mosás, miután megszokta, nagyon tetszett neki, sokszor maga jött és jajgatott, ha bepiszkolta magát. S nem lett előbb nyugodt, mig egy szivattyú alá nem vittem ; a hideg viz első érintésére összerázkódott s arczát elfintorította. Hanem ez mindenkor igen múlékony volt. Ha megtörül;,ettem s szőrét megkefélgettem : valódi élvezete volt s kinyújtózkodva terült el. Az első napok alatt kezeivel és lábaival mindenhez kapaszkodott, a mihez csak hozzáfért, s szakállamra ugyancsak ügyelnem kellett; karjaival az üres légben hadonászott, s ha illyenkor va'ami botot vagy mást valamit adtunk neki : öröme határtalan volt. Hogy időtöltést s tagjainak erősítésére alkalmat sz rezzek neki, egy létrát ké-zitettem, melylyel egy ideig nagyon jól mulatta magát Készítettem neki egy mesterséges anyát is, mely egy ös.-zegöngyölt bivalbőrböl állott, s mely a padozat fölött egy lábnyi magasan függött. Ez kimondhatlan örömöt szerzett neki ; átölelte finind a négy kezével s hosszabb ideig is szívesen időzött rajta. Hanem azután a természeti ösztön is felébredt benne s ajkaival mindenütt kereste az anyai emlőket. Miután azonban csak szőröket s a bab belsejében gyapotot talált, haragos lett, elkezdett nyivácskolni a miut egypár fürt gyapjú a gégéjébe jutott, végre a mostohaanyát ott hagy ta a faképnél. Körülbelül nyolcz nap lefolyása után annyira voltunk, liogy táplálékát kanállal adhattuk szájába. Ez időtől fogva erőte jesebb étkeket kapott, nevezetesen : meglágyított kenyeret tojással és czukorral s néha egy kis édes burgonyát. Ez nagyon Ízlett neki ; hanem érdekes volt né ni, miként viselé magá", ha valami olyat adtak neki, mi nem volt Ínyére. A kis mias az ilyest először szájában megforgatta, mintha meg akarta volni kisért ni : miképen izlik r azután hirtelen kiköpte. Hanem ha valami kedvenez-csemege jutott kezéhez : pofáit bevonta s szemeit a kellemes érzés kif -jczésével emelte fel. Midőn egymásután több izben nyújtottam neki olly eledelt,, melyet nem igen szeretett: elkezdett kiabálni s éppen ugy hadouázott kezeivel, mint hasonló esetekben az emberi magzatok szokták tenni. Három hétig volt már a kicsi ápolás alatt, midőn egy fürge, fiatal Macacus cynomolgust fnyulajku majmot) kaptam, mellyet ugyanazon kalitba zártam vele. Azonnal a legjobb barátok lettek, s az én miasom minden teketória nélkül amannak a hasára vagy fejére ült, a mint épen eszébe jutott. Amis már maga tudott enni, s mig én a miast etettem, a majom mellette ült, s a mi a földre esett mindent felszedett, egyszer másszor a kanalat is igyekezett kezemből kivenni. Ha a miast már megetettem, akkor körülnyalogatta annak száját, sőt fel is nyitotta, megtekintvén : nem lehet e valamit belőle kivenni. Azután ráfeküdt, mint valami párnára. A kis mias különben a legpéldásabb türelemmel engedett magá i mindent véghezvinni; örült, hogy közelében v ilami meleget érezhetett, melyhez ragaszkodhatott. Ha a majom el akart menni, a mias hátbőre, feje vagy farkánál fogva addig tartotta vissza, a mig csak. birta s nem szívesen bocsátotta eb Mindkét állat körölbelül egykorú volt ; de igen érdekes volt szemlélni, mily elütöen viselték magukat. A mias, mint valami kis gyermek, gyámoltalanul feküdt hátán, másik oldalára igen lomhán fordult,, néha mind a négy végtagját a légbe emelte, mintha valamit meg akart volna fogni, de nem vo t képes ujját valami meghatározott tárgyhoz hajlitani. Ha valami nem volt kedvére, vagy akart valamit, lármázott mint valami gyermek. A kis majom ellenben mindig mozgott, ugrált, szaladgált ide s tova, minden tárgyat pontosan megvizsgált, mindent erősen ragadott meg, mindent elvett, a mit csak ehetőnek talált s végigtánczolt a kalit párkányán vagy felkúszott valamellyik rácsozaton. Valami egy hónap múlva az én miasom megkísértette lábaira állani s a kalitban felegyenesedni, a mi lassan-lassan sikerült is neki, sőt néha ki is bukfenczezett. Ha bepiszkolca magát, vagy éhes volt, kiabált, mig valaki nem jött, s most az öregek köhögésszerü hangját hallatá. Ha kiabalása figyelem nélkül maradt, elcsendesült, ha pedig lépteket hallott, még hangosabban kiáltozott. Már öt hétig volt birtokomban, s három m

jtszfoga bújni kezdett, de az egész idő alatt sem nehezebb sem nagyobb nem lett; valószínűleg mivel tej nélkül tengődött ; a koko-ztej néha elrontotta gyomrát, de e baj azonnal elmúlt, ha egy kis castor-olajat adtam ueki. Egy pár héttel később nehéz beteg lett; minden symptoma váltólázra mutatott, mi mellett kezei és lábai vizenyősen feldagadtak. Étvágyát elvesztette, mindig rosszabbul lett, s végre, miután három hónapig bírtam, meghalt. E kedvenczem elvesztése: nagyon zokon esett; reméltem, hogy majd nagyra növelem s magammal viszem Európába. Három font s hilencz obon neliéz, 14 hüvelyk magas s kiterjesztett karjainak szélessége 2 3 hüvelyk volt. Bőrét levontam, s csoutvázát vizsgálva ait találtam, hogy a fárili leesése alkalmával egyik tarját és lábát törte el, a csontok azonban olly hamar és tökéletesen forrtak össze, bogy a keményebb helyeket alig tudtam a töréstől megkülönböztetni. (Vége követk.) Állatrajzi és vadászati képek. NYCLASSY FAHKASTÚL. III. A vyirfajd. Tttrao Tctrix L. (Folytatás és vége.) Lassanként hajnalodni kezdett, világosabb lett f. előbb csak a körvonalak, végre az egész madár láthatóvá vált. KeJves vadásztársaui, a ki e sorokat olvasod, emlékezz vissza egy illy reggelre ! te pedig, a ki nem részesültél illy szerencsében, ugyan kérlek igyekezs-