Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869

1869-06-30 / 18. szám

86 VADÁSZ ÉS VERSENYLAP. NOVEMBER 10. 1869. Második ló 46. A második ló nyereménye. Ha valamelly versenyben a dij-, vagy tét- és bá­natösszeg egy bizonyos része vagy külön dij van a második ló számára kitűzve, — de vagy esak egy ló járja körül a pályát, — vagy második ló nem he­lyeztetik : akkor ezen összeg a verseny-pénztárt illeti. — Ugyan ez áll a harmadik lovat illető nye­reményre nézve. Holt verseny. 47. Az uj futás meghatározása. Ha két vagy több ló oly egyformán halad el a czél előtt hogy a biró nem határozhatja meg melyik előzte meg a másikat, ugy ezen együtt beérkező lovak a versenyt ismétlik, és pedig még az nap, a kitűzött versenyek utolsója után. — Az első futás­ban részt vett többi lovak beérkezésök sorrendje szerint helyeztetnek, ép ugy, mint ha akkor dőlt volna el a verseny. 48. A dij megosztásának következményei Ha két vagy több ló holt-versenyt futván, tulaj­donosaik a dijat magok közt megosztják : ugy min­denik ló jövőben e nyerésért különterhet visz, ép ugy, mintha magánosan nyerte volna meg a versenyt, és ha a második ló számára volt nyeremény, ezen is osztoznak. 49. Holt verseny a második helyért. A második helyért történt holt versenynél szintén elosztatik az arra adott pénzösszeg, valamint a har­madik ló része is bozzáadatik. Olly versenynél, mely­ben teher nagyobbodás van szabva egy bizonyos ösz­szegért, melyet egy ló mint második nyert, csak annyi jön számításba illy boltversenyért, mennyit valóban kapott egyik vagy másik a megosztás után. Ismételt versenyek 50. Ismételt verseny nyerésére szükséges hogy ugyan azon ló két izben legyen nyertes; — ha azonban esak egy ló jelenik meg e versenyre, egy körüljárás elég. 51. Holt, verseny ismételt versenyeknél. Ha ismételt versenynél, holt verseny fordul elö — ezen futam semmibe sem vétetik, s minden ebben résztvett ló újra futhat, kivévén azon esetet ha a bolt versenyt futó lovak mindegyike, egy egy izben elsőnek érkezett. 52. Ha két ló, — mindegyik egy futamot nyert, a harmadik izben csak ezen két ló futhat — Ha két futamban dől el a verseny, a lovak helyezésére azon sorrend vétetik fel, melyben másodszor érkeztek. 53. Ló mely egy izben nem fut,távolozottnak tekintetik. 54. Harmadik izben a távoszlop nem jön tekintetbe. 55. Ismételt futásé versenyben, mindenkinek csak egy lovat szabad indítania, akár egészen saját tulajdona, akár csak részben az, akár saját, akár más neve alatt. (folyt, és vége küv.) Kecskeméti táj- és vadászrajzok Gömöry Frigyestől. (Folytatás vége.) Más alkalommal meg késő őszszel, a ,,Mizsei pusztán" vadásztunk. Visszajövet a „Benei" pusztá­nak vettük utunkat; de ott beesteledvén, a nagy ki­terjedésű kopár buczkások szélében akkor még léte­zett benei csárdába tértünk éjjeli szállásra. „Uraim ! figyelmeztetett a csapláros, nagy a mi vidékünkön mosta betyárjárás. Én szívesen adok szállást: ámde azután magukon vessenek, ha bú találja érni fejüket; tegnap este is összelődöztek a vármegyével. "*) „Már mi pedig tovább nem megyünk e szurok sötétség­ben ; fáradtak is vagyunk, a förgeteg is közeleg", vá­laszolánk s bort kértünk. A csapláros egykedvüleg *) Régebbeu igy nevezi a pusztai ember a megyei pusztázó lovas­liadnagyuknt (pandúrokat.) szolgált ki bennünket. Végre elálmosodánk. En az ivószobában rozzant szalmaágyon foglaltam fekhe­lyet ; barátaink egyike pedig a nyikorgó, keresztbe vetett lábú hosszú asztal mellé tilt s ébren akart maradni. A többi elszéledt az épület különböző ré­szeiben. Fegyvereinket megvizsgáltuk ; mindenik jó állapotban volt. Az asztalon rongyból összesodort bélü, szalonnadarabbal táplált pisla mécs terjeszté kétes világát. Tizenegy óra tájban a külső ebek elvakkantották magukat; de ismét csend lön. A csár­dás ebek könnyen felismerik gazdájuk szokott ven­dégeit s farkcsóválva kisérik őket az ivószoba küszö­béig. Két betyár lépett be; azonban valószinüleg értesittetvén csapiárunk által a körülményekről, nem akadékoskodtak. M. barátunk ellátta őket étellel-ital­lal és tréfabeszéddel. Kezdetben gyanakvólag te­kintgettek köriil s kérdezősködtek a vadászok száma iránt sat, de a hónaljaik alatt szorngatott rezes hu­szár pisztoljaikat a minthogy egyrészről soha le nem tették s magukat M-tól lövésrei mozoghatásig biztos távolban tárták : ugy másrészről nem mutattak ked­vet a támadásra. Igen természetes : hogy éti alvást tettetve, fogytig éberen valék, s félig a falhoz fordul­tan puskám ravaszán tartám kezemet, készen a lö­vésre, bogylia kell. Éjfél után két óra tájban tovább állottak, M. pedig bezárá utánnok az ajtót. Vadász­ember nein vállalhat magára foglári szerepet. Egy­magán könnyen kint szorulhat, s életével lakolhat. Csak még egyet szabadjon, és pedig az ujabb korból fölemlítenem. Bogár bandája még akkor vi­rágjában volt. Egy napon négy puskás-betyár Bo­gár vezetése alatt az orgoványi buczkák szélén ko­csin intézett valamerre kirándulást. A buczkák kö­zöl, vadászat végeztével fáradtan kullog a vadász hazafelé s egészen véletlenül a kocsi elé vetődik. „Megállj! ki vagy: idea puskával!" „Én N. N. uraságnál házi nevelő vagyok barátim s hazafelé megyek" lön a rövid válasz. Elhitték és csak a puskáját akarták elvenni. „Itt a fegyver barátim, ha ép rászorultak ; de ez is az uraságé s ha vissza nem viszem, egész esztendei bérem odavesz !" — „Ne bántsd a szegény ördögöt: van nekünk elég fegyve­rünk", s tovább hagyák menni, de előbb nyulját a vadásztáskából oda kellett adnia. Hej, ha csak gya­nították volna is : hogy a quasi instructor személyé­ben megyetörvényszéki tanácsoshoz volt szerencséjök, a ki mint egyik rögtönbirósági tag nem egy rabló­gyilkost itélt már halálra: aligha gyepbe nem lta­raptatnak vele. Ezeket megjegyezve, most már tért foglalhatunk a lefolyt egykét év alatt megejtett vadászataink tü­zetes leírásával. A homokdombos buczkás részeken csak a hajtó­vadászatok érdekesek. A cserkészet, vizslászat igen háládatlan és rendkívül fárasztó, s egyedül a gányó­vadász bir kellő sikerhez jutni, a mennyiben a csu­pasz sivány oldalokban vaczkolt nyulat fektében meglátja s nem várván kiugrását, ott lövi agyon. A bokrokban napoló nyul ritkán ejthető meg, miután a közelgő zajra, a vizsla által szimatolás közben oko­zott legcsekélyebb zörejre, mindig a túloldalon szö­kik ki, s mire a vadász egypár gyors oldallépést te­hetne s fegyverét lövésre kaphatná, a nyul már a másik bokron is láttatlanul túljár, vagy a buczka átellenes oldalára vetve magát, a homok süppedé­kessége miatt könnyen nem mozogható vadász a menekvö után nem küldheti lövését. Kedvezőbb si­kerű a foglyászat e helyeken is, ha a vadásznak tü­relme van vagy csak egyetlen csapatot is fölkeresni. Egyik bokortól a távolabbiig, csak röpte irányát ne tévessze, jó vizslával egész fészekaljat leszedegetbet. Kopászataink sem igen idézhetnek elé kedvező eredményeket, miután a kopár helyeken — főként szárazabb időjárással, a leggyakorlottabb kopó sem nyomozhat a hajtás folytonosságáig, és csak, mert igen gyakran a hány kopó annyi felé bajt, történik meg : bogy a puszta véletlen egyik másik vadászt szép lövéshez juttatja. Hajtó vadászataink azonban szép tiszta decemberi és januáriusi napokon kielégítik a vadász kevélyét, vagy legalább kiclégiték a régi jó időkben, a midőn a vad még nem volt annyira kiirtva vidékeinken. Gyönyörködtető látvány e vadpuszta helyeken a hajtók lánczolata, mely folytonos kapcsolatban hul­lámzik ugyan előttünk a távolban ; de azért e látt­czolat körét soha sem vehetjük ki egészen, hanem majd itt, majd amott tiitiik fel a buczkák csúcsain egykét, néhol öt-bat-tiz ember s ereszkedik le ismét a mélybe, mialatt meg a szomszédos dombokon má­sik hajtók mutatkoznak ; úgyhogy kijelölt állásunk­kal szemben, a közvetlen átellenes túloldalon csattog már ostorával a hajtó s nein láthatjuk őt, noha alig van hozzánk 50 — 60 lépésnyi távolban, s az általa felriasztott nyul nem ritkán a buczka innenső tövé­nél ép azon perczben kapja lövésünket, midőn amaz a parttetöre felér. Egyébiránt az ujabbkori vadirtás, mint erélyes folytatása a régebbinek, csaknem tel­jesen tönkre silányítá ebbeli mulatságunkat is. A vadirtásnak pedig' egy neme a tó'rözés, mely nálunk — miként más alkalommal is emlitém — nagy di­vatban volt. Hajtóvadászaton az „ Agasegyházi" homokokban nyulat lőttéin, melynek nyakát a tőrnek dróthurok darabja keményen szorítva tartá, a nyak körzete pedig a burok horzsolása által egészen csu­pasz volt már. Rég bordozbatá a kifeszítve volt kö­téltől, rángatása következtében elvált e diszes nyak­éket, melyhez saját ostobasága juttatá a félénk állatot. Több rendbeli megejtett vadászataink közöl, me­lyeknél az utóbbi pár év alatt részt vebeték, csak egykettöt hozok ezuttal szőnyegre. Az egyiket ismét Izsákon a „Kolontó" nádas-zsombikos mocsárfenck­ben tartók, kemény téli időszakban, jelentékeny hóesés után farkasra. Negyven puskás és vagy hatvan hajtó volt jelen az expeditionál. A vadászok az alsó ré­szeket állták el, mint ezt más alkalommal is tevék ; a hajtók pedig a város felől indulának. „Quid hoe ad tautam sitim !" Ezer hajtó és legalább kétszáz puskás megfelelne tán e roppant terjedelmű mocsa­rasnak. E szerint a meghajtott terület oldalvonalai fedezetlenül maradtak ; a felhajtott farkas pedig, mi­ként utóbb nyomairól a friss havon meggyöződénk, birt annyi okossággal : bogy a megindult hujákolás és ostorcsattogásra, a „Páhi" puszta felé törjön ki. Ezuttal lövéshez senki sem jutott. Hanem a sikon megejtett bárom vagy négy körvadászaton, a hajtók­nak kitűnő közreműködése alatt s többnyire igen pompás lövések után 30 — 40 nyul esett. Én és ínég három kecskeméti vadásztárs Zlinszky György ur vendégszeretetét vettük igénybe, kinek uri házánál a vadászat napja előtti és utáni estélyeken kedélyes társalgásnak örvendénk, fűszerezvén azt a házi kisasszony, a kitűnő jelességii úrhölgy, gyönyörű zengora játékával. Valóban kedves emlékeink egyike ez őszinte barátságos fogadtatás. Fentebb érintett liajtóvadászattal ellentétben áll a „Matkói" 1866. e'v telén. Az akkori májusi fagy Kecskemét vidékét is tönkre sujtá. Nagy volt az Ín­ség. Az elöljáróság legnagyobb erőfeszítése s áldo­zatkészsége, a kormánynak atyáskodása sem háritha­tá el az éhhalál veszedelmét egészen. Hajtóvadásza­tunk ez alkalommal szánandó képét jelzé a létezett ínségnek. Hajtőink, a tanyai lakosok, tekintve tanyá­sok, a minden termés nélkül maradt gazdák által nem gyáinolittathatva, erőtlenül, ingatag léptekkel kullogtak, a hajtás kivitelénél elmaradozva egymás­tól, úgy, hogy nem egyszer $ alakúvá fejlődött a bezárt kör, miután az életre valóbbakkal az inség által gyötröttek a menésben lépést nem tarthattak s kik közöl többen, jelesül a gyermekek, hosszasb pihenés után hullongtak be a kindulási ponthoz, a csöszház udvarára, a hol estebéddel s fejenkint bi­zonyos összeggel lettek ellátva. Vadászati fáradozá­sainknak tehát sikere nem lön ; a bejárt vidék is vadtalau volt, alig esett 4—5 darab nyúl ; néme­lyik körben egy sem mutatkozott. Ugyanaz év telén: hogy a vadászszenvedélynek is tápanyagot nyujtsunk, az inség enyhítésére is jut­tassunk valamit, azon biztos hirre, hogy „Pusztasze­ri" pusztánkon sok a nyúl, hajtó vadászathoz készii­lénk oly czélból: hogy az elejtendő vadak eladási ára a városi ínségesek javára fordíttassák. Azonban a pusztabiró kászolódásainkról értesittetvén, jó eleve figyelmeztetett: hogy a megelőző héten egyik ismert paraszt-vadirtó — már elvitte a dézmát, ne fárad­junk ; 100 darab nyulat ölt le másodmagával egy hét alatt. Az emberi ész igen leleményes még az öldöklés­ben is. Ama gányóféle vadászt éles látása juttatja ;> vadhoz. Két-háromszáz lépésnyi távolban meglátja a nyugvó vadat s addig kerüli miudkisebb körökben, mig lötávolba juthat s biztos lövést tehet. És mivel mégis megtörténik olykor, hogy a nyúlnak nincs Folytatás a mellóklapon

Next

/
Thumbnails
Contents