Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869

1869-06-20 / 17. szám

2 Elég hozzá, nem tökéletesen biztos a mi sikpusztáinkon sem, főleg a lakatlanabb részeken, ép ugy, mint a sivatagok között, a járás-kelés bizonyos évszakokban, t. i. a melyekben minden bokor szállást szokott adni. Avagy ki nem hallott még a gulyák zöméből vetélytársai által kivert, teljesen elvadult, óriás nagyságú s erejű alföldi bikáról ? annak rakonczátlan magatartásáról, s liogy ugy fejezzem ki magamat: önkénykedö rémuralmáról ? — Hiszen megéneklé már ö hatalmasságát egyizbeu a verses krónika is, dic-sö Peleskeink viselt dolgainak megörökítése alkalmával. Annyi bizonyos, liogy a hol szive bánatában állást foglal, ott a környéknek valódi átkaként szerepel : letiporja, kivágja a legdúsabb gabnavetéseket, s tápul és nyughelyül használja fel az illető tulajdonosnak tetemes kárával; avagy pedig bevonul a légvonatos erdőszélek árnyaiba és a gazdag legelök lúises völgyeibe, a liol azután be nem veszi magát a gulyást sein, a ki egyébkor, rendszeres kedélyhangulatában ugy elbánt vele, mint akár a kocsis jól beiskolázott lovaival. Fekhelyén a legcsekélyebb neszre felüti fejét; megtámadja a gyalogsorost, a kocsin, lóháton utazót, s beérésük esetében olykor nagy veszedelmet okoz : felforgatja a kocsit, hegyes, zömök szarvaival kárt tesz a lovakban ; szóval, igen nehéz az élőnek töle baj nélkül megszabadulni. Ijesztő a látvány, támadó rohamát tekintve, főleg a homokosabb részeken. Futtában nekibödíilve, leüti fejét s szarvaival földdarabokat, a magasban széternyedőket, dobál saját nyaka s vállai közé. Volt esetein ifjú koromban, és pedig nem a ridegebb puszták területein, hanem városunk belső tanyái között, — ott a Nagy-Körösi országútnak keleti oldalán fekvő nyárjas erdőcske alatt, bogy a midőn kopolya-kutnal, szomjas vizsláin itatása végett megállapodtam, egy távolast eső tanyabirtok szántóföldjéről rohanva tört felém a neki szilajodott bika. Ekkor azután practice bizonyult be rajtam : hogy „szégyen a futás, de hasznos!" Bécs alatt Manswörtli rohamánál vállkulcscsontom bezuzatásával —- a mint illett — szemben kaptam a veszélyes puskagolyót; itt meg a szerencsétlenség környezett egy tactikátlan otromba állattól hátban sebesülnöm meg, a nélkül, liogy nyúlra töltött puskámmal magamat védeni csak meg is kisérlhettem volna. „Vesd el magad atyámfia !" gondolám tehát magamban, s lélekszakadva iparkodám az erdöszélt elérni. Szerencsémre apróbb buezkások voltak közöttünk, az erdő pedig közelben hozzám. A véletlen ugy akarta, hogy egy csoportban emberderéknyi vastag négy vagy öt szál nyárfa kínálkozott menhelyül, és én, jól meghorzsolva ugyan karjaim- és bordáimon, nagy hirtelenséggel küzéjök furakozám. Alighogy e fájdalmas műtéttel készen valék, nyomban ott termett a fenevad ; de ugyan e perezben ért vissza hozzám a futásban jókora előtérhez jutott kutyám is, és a bösz állat engem szem elöl tévesztve, — vizslámat vette űzőbe, én pedig mentve valék. Való ugyan, hogy a szorosan egymás mellett létezett vastag fák az elgázoltatás vagy leöklöztetés veszélyétől kellőleg megvédhettek ; azonban kétlem, hogy a nyilasokon keresztül, üldözőin szarvai egy kissé, és pedig egészen büntetlenül, meg nem csiklandoztak volna, miután fegyveremet a hely szorossága miatt, épen nem használhattam. Egyébiránt meg kell jegyeznem egyrészről azt, hogy azon vidékbeliek, hol a kivert bika rendesen tartózkodik, soha sem mulasztják el a járó-kelőket az esetleges veszélyre jóakarólag figyelmeztetni ; másrészről pedig, hogy a tulajdonos a többé alig megszeliditbetöt nem hagy ja soká garázdálkodni, hanem mészáros kezeire bocsátja át ott, a hol van, a ki azután ugy bánik el vele, liogy tagló alá keritliesse, a mint legczélszerübbiiek véli. Történt már ily esetben az is, liogy a mészáros-ebek sehogy sem birván lefüfúlelni a diihös állatot, golyók által kellett életének véget vetni. — Nem voltam ott, de szemtanuk állították, hogy 15 golyót röpitének testébe, mig életvilága teljesen kialudt. Hihető, nem merték kellő lötávolig megközelíteni ; a nagy távolból röpített golyók pedig, különben sem golyós fegyverekből, nem tehették meg azonnal kellő hatásukat. Ezzel ellenkezőleg, egy ily állatot tehenek közé terelve, sikerült bizonyos majorsági udvarra behajtani, a hol Laptulajdonos: özv. Bérczy Károly né. VADÁSZ ÉS VERSENYLAP. egyik, most is élő vadász barátom, golyó hiányában, jó két adag egyes számú göbecset csepüvel szorosan betekergetve s szintetöröl czélozva, oly pontosan lövé fiiltüvün, hogy az állat rögtön térdre hanyatlott és megszűnt lenni. Nem szabad túloznom leírásomban, mintha talán e rémvad oly gyakorta tűnnék fel pusztáinkon, hogy miattok aggály nélkül meg sem is látogathatnék külső vidékeinket. Elmondhatom bizton, hogy mióta egyes nagyobb birtokosaink gulyái határainkban és régi jó hirökben immár tetemesen megfogyatkoztak, a fentebbi esplyek csak nagy ritkán fordulnak elő ; de még ritkábbak a buezkások rémei, miután azok józan észszel is birnak időnkint, és pedig néha évek hosszú során keresztül ki nem tenni magukat a megtorló hatalomnak. Értem a puszták fiát, az úgynevezett „szegéuy legényt," a „futó- vagy kósza-betyárt." Lesznek vadásztársaim közül többen, a kik vadászataik közben sóba sem találkozának ilyféle gyönyörű madárral. Nem bizony, mert vajmi kevesen vagyunk, a kik — hajtó-vadászatainkat kivéve •— a kietlenebb sivatagok között magán-vadászatokra is vállalkozánk, és pedig az erös testalkatú valódi vadásznak soha nem csüggedő szenvedélyével, melynek örökké buzdító s kitartásra ösztönző erejénél fogva számtalanszor kora hajnaltól késő éjjelig lankadatlanul járva-kelve vadászgattunk élöföldünkuek ama nagyszerüleg nyomorult kinövései között. Vadászemlékeiin közé tartozik az alább elmondandó egy pár ilyféle kaland s hiszem, hogy azon régi vadászbarátaim, a kik soraimat itt helyben olvasandják s az esetnél velem együtt valának, jelen emlékeztetés következtében csakis azon fognak álmélkodni, hogy ekkoráig sem tudám felejteni a régmúltakat. Történt ugyanis, hogy öszfelé járván az évszak, ötödniagaminal, szép, csendes hajnalon, ragyogó harmattal, a „ballószegi" buezkús — nyárjas erdőkben kopászaton valék. Az akkori nagy szárazság okozta egykét eredménytelen csahintás elegendő volt arra, hogy a nyultalannak mutatkozott buezkás erdőségnek csakhamar háttal forduljunk. Alighogy erről egymást értesiténk, a jobb szárnyon kullogó vadász figyelmessé lön a hozzá mintegy puskalövésnyi távolban fekvő egyik nagyobb körzetű bokros helyiségre, melyet kopóink bizonyos nemével a szűkülés- és szorongásnak, sebesen körülflltosának a nélkül, hogy kedvet mutattak volna tovább csapázni, vagy pedig vadat veitek volna ki a rejtből. — Vadászunk oda sietett, s ép azon perezben, a mint a buczka-oldalra a bokroshoz felért: bukkant ki a túloldalon egy, a sűrűségbe napolás végett rejtekezött fiezkó s kengyelbe vetett lábbal a mint lovára felpattanni készült, ragada meg barátunk a ló zabláját. Ezalatt valamennyien ott termőnk, s látván a legény, hogy több fegyveres ember kapta körül, azonnal megadta magát; de mi nein bíbelődtünk vele azután, hanem átadtuk az erdőcsősznek, „további ellátás végett." Mi történt vele később, nem érdemes elmondanom. Lehet, hogy pej paripája helyett deresre jutott, miután akkortájban még szokás volt a szegény legényt ilyesmivel is megkinálni. (folyt, és vége küv.) Egy szerencsés lövés. KASSÁN, 1869. évi Juniusban. Tisztelt szerkesztő ur ! — Az elmondandó rövid kis történet mintegy „pendantja" volna az e lapok mult évi folyamában „Szeretne bakot lőni" czimü kis mulattató kalandnak ; azonban megfordított eredménnyel. — A dolog következőleg történt. A Kassa varos tulajdonához tartozó, 32,000 hold kiterjedésű erdőségekben vadászati jogot bérlő társulat f. é. február 6-án őzbakokra rendezett liajtó vadászatot. Ezen társulatnak több éven át ifj. H. M. igen kedves barátom, és vadász társain is egyik tevékeny tagja, ki valahányszor komolyabb foglalkozásai engedik, mindannyiszor ürömmel s mérsékelt szenvedélylyel vesz részt a vadászat minden nemében. Nevezett vadász czimboráinat azonban, daczára annak, hogy éveken keresztül majd minden őzvadászatra szorgalmasan megjelent , ernvcdetlenül Felelős szerk.: gr. Lázár Kálmán OCTOBER 10. 1869. mászta a meredek hegyormokat, s kijelölt állásán szabályszerüleg, és kellő nyugalommal várta a lövésre jövendő vadat: ez őtet, mintha csak ineg lett volna bűvölve, következetesen kikerülte, — sőt többször azon bosszúság is érte, hogy mind jobb, mind balfelöli szomszédjaira szép lőtávolba jött az őzvad, s ezek durrogattak is reá, csak ö nem jöhetett lövéshez. De végre ütött a várva várt perez, mely eddigi fáradalmait, s annyi meghiusult reményeit fényesen megjutalmazza. Ugyanis a fent érintett napon tartott hajtó vadászaton megpillant barátom két özvadat, melyek egyideig, mintha csak zsinóron búzták volna, egyenest feléje tartottak, később azonban egy utjokban eső tisztást kikerülve, keveset jobbra csaptak, de rendes lötávolban barátom felé törtek keresztül a sürün, s mi több : az elsőnek homlokán diszlö kampóit is kivehette élesen látó szemeivel. Tehát még is valahára itt van a válságos perez ! Még egy ugrás s a fegyver eldördül ; a czélba vett bak, ámbár löjelt ád, tovább száguld, de a mögötte haladó másik vad, melyre barátom nem czélozott, ott fetreng végvonaglásbaii. — Bezzeg volt aggodalom, liogy a czélba vett bak helyett suta esett ; azonban jobban szemügyre véve a már élettelen vadat, kisül, liogy barátomnak valahára még is sikerült, bakot lőni! Ez is generis masculini volt. De ezzel még koránt sem volt befejezve a nap szerencséje ; ugyanis a hajtás bevégeztével, a czélba vett első őzbaknak nyomán alig haladt barátom 10 lépést, s ime ez is dermedten fekszik előtte. Tehát egy lövésre két bak! Ezt méltán lehet szerencsés lövésnek nevezni, mert 5 — 6 darab közül kettőt kilőni, nem tartozik az épen ritka esetek közzé; do ha a vadászra csak két őz vad jön, s egy lövésre mindkettő halálosan találva omlik össze, ez már szerintem csakugyan ritka szerencse. Most ezen szerencsés lövésnek áldozatul esett két bak fejei, igen ügyesen kitömve, barátom ebédlőjét ékesítik, ki jó izüen beszéli el az ezirái^t érdeklődőknek, — hogy ö mégis szerencsésebb mint az e lapok mult évi folyamának 34-ik számában emiitett C. . . .-i gróf, ki „bakot lőtt" de nein talált ! VIKÁGH JÁCZINT. Vegyes, A lepsényi falka-társaság f. hó 24-én Pesten a Nemzeti Casino gyiiléstermében 1 "2 órakor délben rendkívüli gyűlést tart, melyre minden tag tisztelettel megliivatik, kéretvén akadályozás esetében szavazatát más tag által Írásbeli meghatalmazás mellett helyettesitetni. Gyiilés tárgya a harrier-falkának róka vagy szarvas falkára való átváltoztatása és ebből eredhető egyébb intézkedések. Id. Gr. BATTHYÁNY LÁSZLÓ. Gr. NÁDASDY FERENCZ. Az országos lótenyésztési alap 5-ös bizottmánya, felhasználva azon kedvező alkalmat, liogy Lord Newcastle nagy liirü telivér verseny istállója köz árverés utján eladatik — Mr. Cavalierót nagyobb összegre szóló hitellevéllel látta el, hogv ezen vagy 10 — 12 db anya kanczát vásároljon, melyek még az idei ős?i versenyek alkalmával fognak árverésre bocsáttatni. A verseny pályán nagy javítási készületek történnek, s az egylet nem kiméi költséget, hogy őszre a pályát jó állapotba helyezze. Most nagy mennyiségű gubacs-liszt hordatik a gyepre, mely annak ruganyosságot adand, s a közelle'vő árokból viz szivattyuztatván reá, jó és buja növésű gyepet igér. A lembergi nevezések — mellyeket közölnünk kellene — igen középszerűek, s belföldieken kivül más nem is küld egy lovat se. Imerösök : Signal, Podolanka, Balamutka, Niczego, Mignon (az előtt Hajadon, Forbidden fruit és Finesse 7 éves leánya) és Pantalieha. Majd a versenyekről bővebben. A boroszlói versenyek másodnapja minden különös érdek nélkül folyt le. A sziléziai ,,handicap-"ban Vieux Garcon (Gr. Henckel H.) győzött 117 font teher mellett a tulhalmozott (163 font) Honesty ellen. A 3 évesek számárai 1000 tallér államdijban Gr. Hcnckel II. sga ménje Highringer megverte gr. Renard Palimpsest nevü pej ménjét. Szerkesztő-társak: Keve Jóisef és Sárkány Ján. Fer. PEST. 1869. NYOMATOTT AZ „ATHENAEUM" NYOMDÁJÁBAN.