Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869
1869-05-30 / 15. szám
A U GU S TUS 30. 1869. VADÁSZ ÉS VERSENYLAP. 73 nek, úgy felette szükséges volna hogy az anyakanezák is a tenyésztéstől kizárassanak, liogy ha azok örökölhető hibákkal vannak ellátva, mert ez az egyedüli út, melyen egész biztonsággal az országos lótenyésztés javulásnak indulhatna: ez azonban, legalább kezdetben, ki nem vihető, és csakis a nagy tenyésztő közönség folyton fokozódó értelmisége és saját előnyének helyes felfogása által érhető el. Az örökölhető bajokon kiviil tekintettel kell lenni a tenyésztőnek arra, hogy ne nagyon különböző tulajdonságú és testszerkezetü egyének párositassanak egymással ; mert csalódásnak tenné ki magát az, ki talán igen nemes de gyönge csontokkal bíró kanczait erős tenyészmén által akarná javitani, mert az ily uton el nem érhető, lianem elkerülhetleniil szükséges liogy oly apaállatok választassanak, melyek aránylag legjobb csont szerkezet mellett többi tulajdonságaikban az anyaállattal legjobban megegyeznek, és akkor is a czélba vett eredmény csak huzamosbb ideig végbevitt helyes megválasztás és párzás által fog sikerülui. 4. Az ország kis birtokosainál alapítandó jó, és hiba nélküli anyatörzs által. Az ország kissebb birtokosai, kiknek kezei között az ország lótenyésztése tulajdonkép vagyon, törekvésüket oda irányozzák , liogy mindég jó, hibanélküli és a vidék gazdasági és egyébb viszonyainii k megfelelő tenyész kanczákkal rendelkezzenek, mit hasonlóképen jutalomdijak által serkenteni lehetne ; mert igy a tenyésztő, jeles és jutalmazott tenyész állatjait, legalább addig tovább nem adná, mig liasonjóságu nemzedéket nem tenyésztett. 5. A csikók helyes felnevelése által. Ezekre nézve első szükség a szabad mozgás, ennek teljesítése azonban lótenyésztésünk jelen szokásai szerint épen nem vagy czélszerütleniil történik, mert legtöbb esetben liázitenyésztésnél a csikók vagy az istállóba lesznek tartva, vagy közvetlen clletésök után annyukat munkájához követik, hol vagy túlságosan megerőltetnek, patáikat kemény rosz utakon megrontják, vagy kutyák és pajkos gyermekek által nyugtalanittatnak s igy a nyugalom és mozgás közti helyes arány hiányzik. E miatt ajánlatos volna liogy a községek összes tenyészkanczái egyidőben s lehetőleg rövid idő alatt fedeztessenek, mi által lehetőleg egyenlő korú csikók származnának, minek azon előnye volna, hogy azokat egy közös téren vagy legelőn, fiúk örizete alatt lehetne tartani, hol napközben szabadon mozoghatnának. Azon időben, inidön a csikók istálóban tartózkodnak, tehát éjei és délben, 0tt is szabadon mozogjanak, és az első év befejeztéig meg ne köttessenek. Első évben, a midőn fejlődésük legjelentékenyebb, magtakarmánynyal dúsan legyenek ellátva ; a harmadik eytöl kezdve a szemes takarmány adaga csökkenhet, ellenben a szálas takarmányban hiányt neszenvedjen. A paták ez időtájban nagy figyelmet igényelnek ; legtöbb esetben a hegy cs oldalfal tetemesen megnő, a sarkak ellenben elkopnak, miáltal szabálytalan állások fejlődnek ; ezt kikerülendő, szükséges a hegy falat kurtitani, ellenben a sarkakat kimélni, ha azonban azok nőttek volna magasabbra, ezeket annyira lemetszeni, hogy a nyir a földdel folyton érintkezésben legyen, mi által a szorult pata, merev csüd és más bajok kikerülhetők. Ezen első kézzeli fogások ellen a csikók legtöbb esetben ellenszegülnek, nem tudván, mi kívántatik töliik ; legnagyobb kitartás és szelid bánásmód kívántatik ily fiatal állatokkali eljárás körül, mert most vettetik meg alapja az illető állat kissebb vagy nagyobb '.i ehetőségének. 6. A tenyésztett ivadékok számára jó és biztos kelendőség szerzése által. Mig a tenyésztő fáradságának eredményét, a vásárt, közvetítővel kénytelen megosztani, addig nem is lehet erdekében több gondot és költséget fordítani tenyésztésére ; itt tehát első sorban a kormány abbeli intézkedése segíthetne, hogy a lovasság számára bevásárlandó lovak ne közvetítőktől, hanem közvetlen a termelőktől vétessenek, mi által egy részt nem történhetne az, hogy egyesek mások rovására meggazdagodnak ; más részt pedig a termelő jutalmazva, és tenye'sztményének biztos piaezot nyerve, öt tenyésztésébeni elöhaladásra buzdítaná. EISEXMAYER SÁNDOR m. kir. állatgyőgjintézeti tanársegéd. A bécsi versenyek. A félelem, hogy a számos nevezés daczára is a bécsi versenyekben csak kevés ló fog indulni — csak kis részben teljesedett, s kivéve a Casino dijjat, melynek a külföldiekre csak kevés terhet határozó propositiója mellett Mercurynak nem akadt versenytársa, valamint a II. oszt. császárdijjat — melyből megfoghatlan módon 16 ló húzatott vissza, a többi mezőnyök meglehetős számban lovagoltak fel. A pálya nem igen jó állapotban, a futamok, alatt egész porfellegek szálltak fel; a talaj kemény, mi sok lótulajdonosnak aggodalmat okozott. Az egyes versenyek vontatva és nem eléggé gyorsan követték egymást. Az idő kissé borongós volt, s az „Ausztriai Derby" napja még mindég nem olly „populair", hogy a nagy közönség abba hagyná érte munkáját, mint Angliában. Ellenben a „highlife" és a férfi Sport teljes számban jelent meg. 3 órakor Ő Felsége is megérkezett, a saját nevét viselő dragonyos ezred egyenruhájában. Az udvari páholyban kivüle még Lajos V., Ernő modenai és Otto bajor föhgekct, valamint a hannoveri királynőt és lignöt ismertük fel. — A megnyitóverseny után Ő Felsége le jött a gyepre, s a versenyek végéig ott is maradt, környezve a hannoveri koronáiig, a holsteini, koburgi és szász-weimari ligektöl, hazai főuraink köziil ott láttuk a Festeticb, Károlyi, Batthyány, Esterházy, Wenkheim, házak több tagjait. Első nap. Szombat, május 22. délután 3 órakor. Intézők : Hg ThurnTaxis, gr. Grünne, gr. Esterházy Miklós, gr. Stockau Otto és Semsey Lajos ur. — Pályabirák: gr. Festeticb Géza, és Semsey Lajos ur. — A harang és távirdánál: gr. Wolkensteiu Antal. — a mázsánál : gr. Waldstein János. — Pálya felügyetésre : gr. Hardegg Dom. és Leidesdorf kapitány. — A földmiv. ministeriumból gr. Rozvadowsky. A magas udvar elfogadására gr. Grünne. Titkár és indité, Mr. Cavaliero. I. Megnyitó verseny. (Handicap) a Jockey-clubb 500 frt dijjáért. Futhat a szárazföldön ellett minden ló, a franczia kivetelével. Tét 100 frt, fele bánat, de csak 25 frt, ha bejelentetik. Távolság 3/ 4 mfd. (24 aláirás.) Indult 7 ló. Kladrubi ménes 3é. p. m. Wolfsberg a. Virgilius a. Bay Letty 99 f. . Madden 1 Gr. Sztáray J. 5é. p. k. Rubicon 124 f Wieks 2 Gr. Károlyi Gy. 3é. p. k. P r i m e M in is t r ess 97 f Robinson 3 Gr. Barowszky 4é. s.k. Bodolanka 118 f, Long 0 Gr. Wenkheim R. 4é. p. m. A r d a r i k 118 f Mitehel 0 Hg Rohan 3é. s. k. Vitám Vas 102 f Entwistle 0 Br. Wenkheim Cz. B. 3é. f. k. H a r r i e t 97 f Cliapmann 0 Bánat 25 írttal: Sylpli, Colibri, Vieux Garcon, 50 írttal Cassio, Gretel, Guard, B. Bimbó, Robinhood, Bendigo. Visszavonatott: Watchfire, Lastboy, Enkelin, Ostroteka, Freya, Aeronaut, Themis, Ambassadress csikó. Wolfsberg egy ló hosszal tetszése szerént nyert. 2-ik Rubicon, utána Prime ministress. Nyeremény 1975 frt az elsőnek. II. Jockey-Club dijja. (Ausztriai Derby) 6000 frt 3 éves belföldi mének és kanczák számára, heréltek kizárvák. Táv 1 «/„ mfd. Tét 200 frt, bánat fele, de csak 75 lia a nevezési zárnaptól egy évre bejelentetik. A második ló a tételek és bánat felét nyeri. A 3-ik tételét menti. (38 aláirás.) Indult 9 ló. Gr. Henckel H. 3é. p. m. B r i g a d i e r, a St. Giles a. Violet 106 f. . . Whiteley 1 Kladrubi ménes 3é. p. m. Blaubart, a. Ephesus a. Elastic 106 f. . . Madden 2 Blaskovicli E. ur 3e. sp. m. Zrínyi 106 f Wicks 3 Gr. Wenkheim R. s. M. (a. Chief Justice, a. Medway) 106 f. . Powlett 0 Kladrubi ménes p. k. Adrieme 104 Richards 0 Gr. Károlyi Gy. s. k. Georgina 104 f. Robinson 0 Gr. Keglevich Béla p. ni. Zápolya 106 f Oram 0 Hg Liechtenstein S. nev. Erdödy f. p. m. Darius 106 f. . . . . Reever 0 Gr. Festetics Andor nev. Wenckheim Cz. b. p. m. First Lord 106 f. . Chapmann 0 Hg Rohan L. p. k. V e i 1 c h e n 104 f. Entwistle 0 Bánat 100 ftal. Clio, Palma, Hydra, Yitam Vas, Colibri, Wild Huntsman, Queenstown , Cigarette, Guidingstar, Metella, B. Bimbó, Prime Ministress, Bendigo, Trumpf. — Köt. megsz. Active, Violet, Harriet, Trulláért. Visszahúz. : Adrienne, George Dandin, Somos, Zivatar, Aranka és Diamond Eye csikó, Laternbub, Lawine, Picinini, Beindlstierer, Charley. Másodszori indulás után Adrienne e's Blaubart vezetett, majd egyik majd másik elöl. Az utolsó fordulónál Blaubart, Brigadier, Zrinyi és a Medvay csikó együtt. A czél előtt Henckel ménje előre nyomult és egy ló hosszal nyertes lett. — Nyeremény 8050 frt az első, 2050 frt a 2-ik, és 200 frt a 3-ik iónak. III. 1500 frt értékű tiszteletdíj, adja ü Felsége, minden belföldi lónak. Távolság l'/ 4 m. f. 17 aláirás. 6 ló indult. Hg Rohan L. 3é. pd. Önkénytes a. Dániel O Rourke a. Graue Schwester 110 f Osbo rne 1 Gr. Szápáry J. id. p. k. Coup d'E t a t 134 f Powlet 2 Hg Rohan L. 3é. f. m. Late r n b u b 104 f Entwistle 3 Kladrubi ménes 3é. s. k. C h r i m h i 1d o 101 f. Madden 0 Gr. Henckel sen. 4é. p. k. M i r a f 1 o r a Whiteley 0 Gr. Károlyi Gyula 5é. s. m. H o n v é dkapitány 136 f Robinson 0 Visszahuzatott Pantaloon, Manfred, San, Zivatar, Zrinyi, Satan, Vitám Vas, Bessy Giles, AÜ-my-Eye, Violet, Strizzel. Sikertelen start után, másodszor sebes paceban indult meg a mezőny. Önkénytes vége felé előre nyomulván, könnyen nyert az erősen biztatott Coup d'Etat ellen. Nyeremény : Pantaloon ezüst szobra és 850 frt, a 2-iknak 750 frt. IV. Casino-díj. mintegy 2800 frt, akárhonnan való mének és kanczák számára. 1'/„ mfd. Tét 100 frt, bánat 50 frt. (8 nevezés.) Gr. Henckel H. 4é. p. m. M c r c u r y a. Lambton, a. Starlight 131 f. . Whiteley 1 Bánat: Mameluke, Wild Huntsmaiin, Rama, Cuckoo. Visszavonva: Naivcteé, Manfred , Helene Triomphante. Mercury maga járta körül a pályát: V. Kis-toronyverseny (Steeple chase). I)ij 500 frt, a Jockey-clubbtól. Handicap minden országbeli ló számára. Tét 100 frt, bánat 60 frt, de csak 25 frt ha bejelentetik. 2'/ 2 mfd. (18 nevezés) Indult öt ló. Hg Thurn-Taxis E. id. f. in. Hortobágy 140 f Frais 1 Schawl Jak. ur söt. p. k. The Irish Boy 148 f hg Salin A. 2 Gr. Wolf Metternich 6é. p. m. U 1 p h u s 148 f tulajd. 0 IJoetsch ur id. p. k. Lady Louisa 142 f (kitört) Earl 0 Gr. Forgáeh L. id. p. k. Huntsman S. 148 f. . . (feltartatott) gr. Est. M. 0 Ez volt a mai versenyek legérdekesebbike. Huntsmann Sister kezdé a vezetést, s az első akadályokon, sőt még a széles vizes árkon is szépen kelt át, itt azonban valami baja történhetett, mert tapasztalt lovassa azonnal föltartá. Most Lady Louisa ment a mezőny élére s helyét az utolsó akadályig meg is tartá, mely előtt azonban kitört és a versennyel fel is hagyott. Igy a vezetés Hortobágyra maradt, melyet most Irish Boy keményen kezdett nyomni; az utolsó sövényt egyszerre ugrotta mind a két ló ; Hortobágy irányt vesztve, a részvényesek közé rohan, hol e váratlan „extcinporizatio" nem kevés meglepetést szült, lovarja azonban nem tétováz, egy hatalmas rántással oldalra kapja a mént, átszöktet a korláton, s a czélpont előtt kevéssel még el is hagyja vetélytársát. Nyeremény 1500 frt. és 650 frt a második lónak. Második nap. Vasárnap, május 23-án. d. u. 3 órakor. Daczára a vasárnapnak, a közönség nem volt felette nagy. Ö Felsége a császár és király, továbbá Károly Lajos, Lajos Victor, Vilmos, Rajner, Károly Ferdinánd, Ernő föherezgek ; Annunciata és Maria főhgnök, a modenai nhg, a hannoveri hg és hguö, a Nassaui fejedelem, Wasa bg stb. I. Asszonyságok díjjá. 1000 frt értékű tiszteletdíj, a Continensen ellett vagy szopós korában behozott minden ló számára. Urlovarok szinekben. Tét 150 frt, bánat 30 frt, 1 mfd. (9 aláirás). 24*