Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869

1869-01-10 / 1. szám

V oda vonultak ki a halak, oda tették le ikrájukat, abban, a nap sugarai által könnyen átmelegülhető — sekély vizben kelt az ki, s a folyam árkába visszavonuló vizzel millió meg millió apró hal is ment oda. Ma nincsenek öntések s ennek természetes következése a halak számának nagy mérvű apadása. E két bajon csak is szigorú halász törvények és jól kezelt mesterséges haltenyésztés által lehet segitenünk ? Mit értünk a mesterségesen vezetett haltenyésztés alatt; hazánk melyik részében minő halfajokat lehetne a legczélszerübben tenyészteni : arról e lapok közelebbi számában. gr. Lázár Kálmán A vidra, és vadászata. (Természetrajzi és vadászati ismertetés.) Nálunk Magyarországon közönségesen kevesebbet hallani ezen, halas tavaink és folyóink lakóinak annyira kártékony amphybialis vad életéről és szokásairól — mint a „vidraprémes bekesekről", pedig ugy hisszük a Tisza, Zagyva, s más haldús vizeink partjain állandó tanyájának kell lenni. Meglehet hogy az ottani halászok, pákászok stb. bővebb ismeretségben is vannak e különös vaddal; általok azonban e lapok hasábjain aligha lesz szerencsénk valaha sajátságairól valamit hallani. Br. Orczy Béla ur volt az egyetlen talán, ki e lapok 18Gl-ki folyamában ti vidráról megemlékezett, midőn az ujszászi birtokán, a Zagyva partjain szerencsésen kicsapászott s elejtett fiatal s mégis 15 fontot nyomó vidra megkeritését egészen körülményesen leirta. Az alábbi, ezen olly óvatos, s napjainkban igen kevesbbülő vad szokásairól és vadászatáról szólló jegyzeteket egy öreg, s a vidrával is adász- és Versenyla sokat bajlódott urvadász elbeszélései után szedtük össze. „A vidra is olly ügyes és ravasz vad, melly a legnagyobb próbára teszi a vadász türelmét. De hiába : „küzdelem nélkül nincs győzelem !" Mentől nehezebb valamelly vadnak megkeritése, annál nagyobb igazi vadászban a hevély annak megejtésére. A ki az első sikertelen eset után kedvét veszti: az nem érdemli hogy vidrát fogjon, mert ezt nem szokás sülve praesentirozni. A vidrának ritkán van bizonyos tartózkodási helye ; kirándulásait s kerülőit vizböl a szárazra és vissza ritkán teszi ugyanazon egy nyomon. Többnyire vándor életet él, folyam mentében fölfelé, s pedig életfentartási szükségből, miután a hol ő mulatja magát, onnan menekülnek a halak. Ha a vidra sokáig maradna egy helyen, valamelly tóban például, honnan a halak nehezebben szökhetnek előle — ugy derekas étvágyánál fogva csakhamar kipusztitná őket. Visszaváltása olly helyekre, mellyeket ismer, s hol nem igen háborgatják, rendes időközökben szokott történni, s a figyelmes vadász előtt minden ravaszsága mellett is csakhamar elárulja őt azon szokása, hogy vizből mindig ugyanazon helyeken szokott kiszállni, hol egyúttal étkez is, mellynek maradványai, a halfejek és rákok, hullatéka s a kőlapra — melly rendes kiszállója — szétfecskendett s megfagyott cseppek, vagy az iszapban tovább vezető s igen jellemző nyomok — mind megannyi ujjmutatás az ö kipuhatolására. Miután a vidra óvatos, félénk állat, s olly finom hallás- és szaglással bir, miszerint a legcsekélyebb zörej és szimatra^a vizbe ugrik s sokáig ki nem száll, ennélfogva lesbőli elejtése P 5 holdvilágos éjjeken igen bizonytalan vállalkozás. E jeleken kivül elárulja még magát a vidra azon fütyülő hang által, mellyet csendes éjjeleken csak vidráktól lakott környéken hallhatni, s mellyre rendesen kölykei is felelnek. Igen kemény fagyok alkalmával, midőn a vizek elállnak, vagy csekélyebb helyeken fenekig fagynak, s a vidra nem • halászhat — egerészni jár ki a szárazra, s gyakran az erdő közepén üres törzsök-, borz- vagy róka-szállásokba veszi magát. Friss hó alkalmával illyenkor be lehet csapászni s tanyájMi megnyomni. A vadászat e nemét azonban alkalmasint ritkán lehet ellene felhasználni, miután a legerősb fagyok alkalmával is csak marad a vizeken némelly hely nyitva — különösen zúggóknál és malomgátaknál — hol beszállhat és vizmentében a jég alatt űzheti halászatát. Malmok és zúggok körül azonban illy esetben mégis leghamarabb szemre kaphatni őt leginkább éjjel. Sűrű füzesek, rekettyések és nádasokban is szeret tanyázni ez állat. Kinyomozása illy helyeken nagy nehézséggel jár, miután néha a jégburkolat egyik nyílásától a másikig, hosszú darabot a jég alatt úszik át. Legtanácsosb ezért — bár fáradságosb — friss hó alkalmával szorgalmasan csapázni s buvójában felkeresni. — Borz vagy vérebet szükséges illyenkor kéznél tartani, miután ez állat sebesen tud illanni. Ha lesben akarjuk megejteni, ugy tó vagy folyam közelében ne vegyünk állást, mert SZÍVÓS élete mellett. — erősen találva is eléri még a vizet s mélyében elúszik, vagy meglőve a martok üregeiben elfekszik s kiszenved. A vidra vadászását legtanácsosb január és február havára hagyni, miután bundája ilylyénkor legszebb, s a befagyott vizek miatt, nám ; elpirulva süté le szemeit maga elé, midőn karjaimat nyaka köré fűzve, fülébe rebegém, hogy szeretem öt, és midőn fejecskéjét keblemre öleltem, s ajkaira az első csókot akartam nyomni: felveté szemeit, s olly bensőséggel, olly örömmel vegyes fájdalommal tekintett reám, hogy sajátságos érzés nyilallott lelkemen át, a mint a természet ez egyszerű gyermekét igy szemléltem oldalom mellett, kinek élete annyira hasonlit a mezei virághoz, melly kikel hogy virágozzék, s virágzik, hogy elhervadjon és megsemmisüljön. Egészen megindultan zártam őt karjaimba — midőn megnyílt az utczaajtó s zavart ábrázattal, kalapját kezében forgatva, apósom lépett be, s kissé meghökkenve azon töprenkedett: távozzék-e újra, vagy az arczárói is leolvasható fontos küldetést adja elő; zavarjában a bambusznád házfalat támogatá. — Mi a baj ? (Que hay ?) rivallék a megijedtre. — Kérem, volt a válasz, — engemet az alcade küldött — elfeledé, hogy szűz M ár i á é r t hiányzik még a p e s s ó. Nem tudtam boszankodjam-e, avagy nevessek ezen emberek együgyü ostobaságán, kik mindamellett egész a szemtelenségig fortélyosak, midőn saját haszonlesésük és kapzsiságuk forog kérdésben. A dologban legkomicusabb volt ipam uramnak ama félreismerhetlen sietsége, hogy a pessot még idejében körme közé kaparithassa, s igy a házassági szertartást minden hiba nélkül berekeszthesse. Oda vetem a pénzdarabot s barátságosan fölkértem őt, hogy hagyjon békét. Epen távozni akart kielégített apósom már, ezer bocsánat kérés közt tiendájáb a, midőn az ajtóban újra más háborgató tűnt fel egy ordonanz alakjában, ki lelkendezve jelenté : miszerint századunknak félóra előtt indulót fújtak, s már útra készen áll; hogy érettem mindent tűvé tön, inig végre a bírótól, kinél mulatság van, tartózkodási helyemet kitudta. Lovam fölnyergelve a kapuban állt. Gondolkodásra nem volt idő. Kis feleségein reszket ve támaszkodott karjaimra, s szép nyilt barna szemei ollv szomorúan tekintettek fel reám. Keblemre szoritám őt, csókot nyomtam ajkaira, szemeire, s kirohantam a kapun, el — paripámon .... Midőn pár perczczel később csapatunk a kunyhó közelében vonult el, megsarkantyúztam paripámat, s közelébe ugrattam, hogy még egyszer „isten-hozzád^-ot mondjak neki. Kezemet nyujtám eléje, mellyet ő hallgatva szorított meg, s szavakat mondtam neki az egykori viszontlátásról; — szavakat, melylyeket magam sem hittem, s ugy lehet, hogy ö sem hitt el; — gondolhatónk-e komolyan arra, midőn éreznünk kelle, hogy sohasem fogjuk egymást viszontlátni! Azonban századunk jóformán tova haladt már, s ménem türelmetlenül kapálódzék, végét kellett hát vetnünk a búcsúzásnak. Lehajoltam nyergemből s egy csókot nyomtam most már mégis könytelt szemeire. Még egy csók, még egy ölelés, — ínég egy „isten-hozzád!" — s paripám vágtatva vitt századunk után. Egy útkanvarulatnál, mellynél a falu már szemeim elől tünedezni kezde, visszatekintek, s a kedves gyermek még mindig ott állt mozdulatlanul a hol őt hagyám, s még mindig kisért szemeivel. Azóta nem láttam őt, s nem is Iátandom soha többé !

B Igy fejezé be bajtársunk elbeszélését, mialatt a tábortűz hamuvá lőn, az örökösen mosolygó kék déli égbolt csillagai meg fölragyogtak. „Jóéjszakát* mondván egymásnak, csakhamar elszenderedtünk, s a következő reggel ismét nyeregben talála mindnyájunkat. A , Sport" után H. D.