Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869

1869-02-20 / 5. szám

Vadász- és Vers e n y 1 a p. 23 Ezen szekrény polcain vannak a legszebb pisztolyok, a többi közt egy pár, egészen ezüst, arannyal ékitett csövei, valószínűleg augsburgi művésztől. Legszebb darab azonban egy pár elefánt-csont lőporszaru, közepén éremalaku pompás metszvénnyel, melynek föszemélyeit Aktaeon és Diána teszik, körülvéve oroszlány — medve — vaddisznó é3 hiuzvadászatok által. — Megérdemli még egy pár pisztoly és egy fegyver, hogy részletes említést tegyünk róluk, melyek I. Lipót korából származnak, acélékitménnyel kirakott fa-tussal; a kengyel munkája különösen finom. A II. e's III, szekrény között van egy 7—8 láb hosszú sáncz-puska, vont csővel, kerékmüve a i 6 századbali müvek módja szerint be van étetve , igen szép példány I. Ferdinánd korából. A III. szekrényben van egy dákos, habosra edzett (damascirt) pengével cs bőr-tokkal I. Miksa idejéből. A pengének egyik oldalán az Isten anyja van ábrázolva s fölötte e felirat látható : MARIA HILF. VN NS. AVS. NŐTTE másik oldalán szent Sebestyén következő felirattal: HILLF. SANNCT SEWASTTIANN mindkét alak és felirat a 15. század jellemző szellemében, kék mezőben arannyal van létre hozva. Két felől kerekesfegyverek vannak, többnyire faágyakkal s szokotlan szépségű elefánt-csont-kirakatok és metszvényekkel ellátva; van egy 1563-ból, egy másik 1593-ból, mely különösen elefántcsont metszvényeinek nagyszerűsége által tűnik ki. Magán viseli ez a Herberstein-ok czimerét és alatta ezen betűket S. F. (Sigmund Fridrich.) F. H. V. H. (Freiherr von Herberstein.) Egy másik arany damaszk-csővel és elefántcsonttal kirakott ággyal I. Miksa idejéből, mely ékítményeinek szépsége és gazdagsága által vonja magára a látogatók figyelmét. Különös nevezetesség az, hogy minden e korbeli fegyveren csipesz (Stecher) is található, némelyek mindenesetre későbben tétettek be; az 1563-al jelzetteken azonban a csipesz azon korból való s oly régi mint maga a fegyver, s a baloldalon egy zsinór segítségével húzatott fel. A fegyverek alatt egyes kések feküsznek, közöttük egy vadkan-ölő I. Miksától, melynek pengéje aluligen széles, hol arannyal női alakok vannak beétetve s egész hosszában három homorú vonal fut végig. A középhomorulatban következő felirat olvasható: ENERVS. ANIMOS. VIRTVS. ODIXE, SOLE. Elefáncsont markolata sárgaréz alakok és áttört munkával ékeskedik s oldalain következő iratot viseli: AVDACES FORTVNA JVVAT és : AVXILIVM A. SUPERIS. Folyt, követk.) Vadász irodalom és adomák. Megjelent az „Erdészeti lapok" 1869-ik évi folyamának I. füzete, mint mindig, ugy most is igen érdekes tartalommal, mely nem csak szakférfiak de a természettudományokat általában kedvelők számára is igen érdekes olvasmányokat szolgáltat. Tartalma: Korpona sz. k. város erdeinek leírása. Az erdei szolgálmányok megváltása Slavoniában. Nézetek a juhlegelőről. Gyümölcsfa tenyésztés az erdőben. Gőzzel való kéreghántás. A selmeczi csötört mérő (?) kőnyomattal. Az erdei alomról. Vadászati terminológia. Légtüneti észleletek Selmeczen. Különfélék.— Megjelenik e vállalat havonkinti 3 — 4 íves füzetekben, rajzokkal és mellékletekkel. Előfizethetni a szerkesztőségnél Selmeczen egész évre (12 füzet) 5 írtjával. Az „Erdészeti lapok" éppen emiitett füzetében „Vadászati terminológia" alatt, Nyulassy Farkas ur replicáz a vadásznyelv ujjitásai ellen, s felsorol egy csomó, mint állitja ujabb szót, melyek sehogy sem tetszenek neki ; divatosságnak, ősi nyelvünk megrontásának stb. nevezvén az egészet. Bántja öt, hogy a róka farkát „bokréta," a szarvasét „billegény" szóval jelöli az ujabb vadásznyelv; hogy a dúvadak szemeit „világítóknak", orrukat „szagló"-nak, füleiket „neszelök"-nek ne- | vezi; hogy az őz rozsföldre „váltogatott" át (a helyett, hogy „ment át"), hogy a vadász „cserkészni" jár — e helyett czirkálva keresni, stb., s mindezeket germanismusoknak és gallicismusoknak nevezvén, azt kérdi: mire valók ezek ? minek külön kifejezések a fül, száj, szem, fark, láb stb. vagy oly cselekvények megjelölésére, init minden állatnál közös kifejezéssel jelölünk meg. Vadász embertől, mert ugy hisszük egv ilyenhez vau szerencsénk, ily kérdés, megengedjen a t. ur, de de ámulatba ejt bennünket? . . . Nem vette volna e soha észre, mi különbség van az ember és állat nézése, járása, egyes testrészének sajátságos használati módja közt ? Szemeknek nevezzük-e azokat a phosphorkint világitó tükröket, melylyel a dúvadak reánk meredeznek ; s nem formátlan hústömeg-e a szarvas vagy őz „szagló"-ja egy szép lányka finom metszetű orra , v. az ősz „neszelöi" emennek rózsás kis fülei mellett, s nem jellemzőbben fejezik e ki használati czéljokat; más a szarvas kurta billegetője, mint a ló farka vagy a róka felcsapott vitorlája; más a ló lába, mint a gólya „gázlói", más a ló járása, vágtatása mint a szarvas vagy őz lépegetése és szökellései stb. A mi az őznek a rozs földrei „átváltogatását" illeti, ezzel a vadak egy ismeretes szokását akarja jelezni a vadász ; tudva levő ugyanis, hogy a vad reggeli időben az erdők, és dombok napos oldalán szeret fartózkodni, mig délfelé az éjszaki oldalra húzódik ; e helycserélést, változtatást nevezi a vadász a fentebbi szóval; ad normám: — szalonka-húzás. Megengedjük azonban, hogy vannak némely szavak, melyek szokatlanul haugzanak füleinkben; de azt hisszük : jobb egy rosz magyar kifejezés — mert ez folytonos gáncsoskodást okoz s igy utoljára is jobbat teremt, mint idegen szóval élni, azt megszokni s saját nyelvünk bővítését meg sem kisérleni. E nézetünk igazolására nem kell a t. urat tovább utasítanunk, mint az Erdészeti lapok ugyanezen első füzetére, melyben a „csötörtmérő" (a fa vastagságát mérő eszköz) helyesebb elnevezésére pályázat nyittatik, s melyre az E. L. t. szerkesztője — nézetünk szerint, már is jobbat talált. Különben igen köszönjük becses figyelmét, azt továbbra is kikérjük, s ha jóakarata annyira terjedne, hogy néha néha egy jó kifejezéssel bővitné vadásznyelvünket — azt mindig köszönettel fogadjuk. S—s. Az erdei szalonka sajátságai és a szalonka-irodalom. A fióka-szalonkák elhordásáról a g . . . főerdész a következőket beszéli: 1866. junius 11-kén a velem szomszédos főerdészszel és egy barátjával mesgyénken találkozván, együtt ballagtunk odább beszélgetés közt, midőn egy kissé ritkásb bükkösből előttünk valami huszonöt lépésnyire egy erdei szalonka kelt fel, mely gázlói közt egy fiókát tartott, s a talaj fölött 3 — 4 lábnyira röpködve, a közeli cserjésben levágódott. Midőn tovább haladnánk, visszarepült a szalonka egy másik fiókáért, s ezzel is a cserjésben tűnt el. Még egy harmadikat is átszállított hasonló módon, de ezt már nem a cserjésbe, hanem ellenkező irányban a szálas bükkösbe vitte, alkalmasínt azért, mert ezalatt igen közel jutottunk az első izben szállított két fiókához. Ez alkalommal megjegyzem, bogy a szalonka gázlóival annyira leereszté fiókáját, miszerint ugy látszott mintha annak lábalni kellene, mi annál valószínűbbnek tetszett, mert a fióka csakugyan kiterjeszté szárnyait, mintha repülni akarna. — Az elhordás egy más módját is láttam már, midőn a szalonka öt-hat napos, tallatlan puczér fiókáját, csőrével nyaka és begye közé szorítva vivé. — A szalonka irodalom igen gazdag és érdekes, minek oka egy részt e szárnyasnak vadászati más részt gastronomiai jelentőségében fekszik, nem is számítva tisztán természettudományi érdekességét. A szalonkáról eddig megjelent önálló munkák közt alkalmasint legérdekesb a Dr. Julius Hoffmann-féle, 1867-ben Stuttgártban Thienemannál megjelent, 8-ad rétü, 151 oldalból álló csinos mü, melynek ára — ha jól emlékszünk — 1 tallér, kapható Pesten is Eggenberger F. könyvkereskedésében, hol is a megrendelést olvasóink kívánságára szivesen teljesítjük. Dr. Hoffmann, mint ornitholog és vadász egyiránt jelesnek ismert tudós, e müvében nagy szakismerettel adja az erdeiszalonka monographiáját, s sok ujjat mond e hosszucsőrüröl. Ezek közé tartozik a szalonkának eddig is gyanított évenkint rendesen kétszeri költése, továbbá a Nitsch Chr. által kezdett vizsgálatok e madár felsőcsőr-részének különös alkatáról es tetszes szerinti mozgékonyságáról, és végre szaporodási, nemi, nagyság és súlyarányainak özszehasonlitásai — Az egész könyv igen folyékony és kellemes nyelven tartva, igen érdekes olvasmány, s mind vadászoknak mind természetbarátoknak figyelmébe ajánljuk. Szorosba jutott róka. Schlick ur, a r urodalom foerdésze beszélte el nemrég előttem a következő esetet. 1863-ik év telén bizonyos vasvári paraszt, nevére Német János, s a fentebbi urodalom csősze, egyszer csak hallja egy viharos éjnek idején, hogy az udvarán a baromfiak ugyancsak röpkednek és kárálnak. Róka volt az udvaron s épen azon pillanatban, midőn csőszünk kirohan, készült a róka tovább állani. Emberünk fegyver helyett a sietségben egy nagy furkósbottal utánna ; igy űzte őt végig a kerten, a fa-iskoláig, s kitudja meddig nem fut a szép nagy fehér kakasért, melytől a ravasz megválni nem akart, ha a nemezis el nem fogja ez utóbbit egy szilfa alakjában, melynek hajlékony törzsei közé futott a koma sietségében, s honnan nem volt képes oly bamar kibontakozni, hogy az utána siető csősz hatalmas gerundiumával fejébe ne verje a vadászati jogokról szólló tízparancsolat 7-ik pontját. A nőstény róka. A morva-sziléziai határon fekvő a herczegi urodalom foerdésze, hét fiatalrókát fogott a mult idényen, a nélkül hogy az öregeket verembe csalhatta volna. A fiatal rókák egyike életben hagyatván, éjen át az előszobában maradt megkötve. Midőn beesteledék, ér az erdészlak elcsöndesült, lappangva s suttomban jött a vén róka egész az erdészlakig, s felbátorítva a mély csend által, egész az ajtóhoz lopózkodott. Ugy látszik elég eszeä volt kitalálni, hogyan kellene felnyitni az ajtót, s ránczigálta is a fakilincs madzagját, hanem az ajtózár föl nem pattant. Ugy látszik, hogy aztán az ablakokat járta sorba, de sikertelenül. Az erdőkerülő reggel megtalálta nyomait, melyek egész a házig vezettek, s tanácsára másnap kipányvázták a fiatal rókát vékony lánczczal a gyümölcsös kertbe. Alig vonult el azonban a segéderdész rejthelyére, s alig ért reá puskát ragadni, midőn ismét kőikét környékezé a vén róka, s azon volt, hogy lánczárói leszabadítsa. Vakmerőségéért életével lakolt. Egy elefánt születése. A.Z. elefánt mindig érdekes állat marad , és még az is, kinek naponként volt alkalma elefántokat látni, rendkívüli körülmények között uj és uj tulajdonokat fog bennük felfedezni. Bengálban utaztamkor elefántokat is használtam, és ott adta elő magát azon esemény, melyet el akarok beszélni. Egy reggelen jelentetett, hogy egyik elefántunk beteg, hogy nem eszik, görcsei vannak, s visszatarthatlanul egy közel fekvő vizárok felé igyekszik. Midőn még tűnődtem mi teendő legyek, ismét jelentés jött: hogy „nem görcsei vannak, hanem szülni készül", — oly körülmény, mely még a Mahaut (az elefántok, hogy ugy mondjam, főlovászraestere) praxisában sem fordult elé eddig. Az állaton, mely négy holnap óta volt használatban, eddig semmiféle jel, mely vemhességre mutatna, észre nem vétetett; néhány nap előtt, itatás alkalmával sajátságos motszanásokat vettem ugyan észre elefántom bordái alatt, oly mozdulatokat, milyenek igen sovány kanezáknál szoknak előfordulni, — de hisz elefántoknál minden oly eltérő és különös, és igy erről megjegyzést tenni feleslegesnek tartottam. — Ámbár már közel volt délhez, s ezen időben a forróság és a napsugarak európainak veszedelmesek, mégis kisiettünk az árokhoz ; —•' az anya az iszapban hevert, a szülés már megtörtént volt. Megjelenésünk megijeszthette őt, — mert hirtelen felkelni akart, s vajúdásai között majd agyonnyomta a kicsinyt ; ez belé merült az iszapba, és a megfulladástól csak azáltal mentethetett meg, hogy egy hindu szolgám egy deszkát vetett az iszapra, azon hozzá közeledett és egy kötelet csavart teste körül; ezen kötél végét azután az öregnek oda nyújtotta, értésére adván, hogy húzza. — Ez meg is történt, de a kicsiny fájdalmas nyöszörgésre, vagyis inkább röfögésre fakadt, mire az öreg kis ideig a húzással félbehagyott, később azonban szerencsésen kihúzta ; azután ismét az árokhoz ment, tele szítta orraányát vizzel, és ezt kicsinyére fecskendette, mely öt a 5*