Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869

1869-12-30 / 36. szám

p 173 folyást gyakorolnak azok egésségére, kik belehelni kénytelenek, s igy a göbecsgyártás is azon iparvállalatok egyike, melyek az emberi szervezet rovásására eszközölhetők esak. — Az ajtó vagy is nyilás felett vaskeretü, tizenkét hüvelyk átmérőjű rosta van megerősítve, melynek likacsai az öntendö göbees nagyságának megfelelők, de mindig kisebbek a rajtuk öntött göbecsnél, miután a megolvasztott ólom finom szálakban folyik át s csak esés közben képződik golyócskákká. Mielőtt az ólomöntő a folyó erezet nagy vaskanállal a rostába merné, fenekét előbb meg lehetős vastagon, az olvasztó felületéről szedett salak réteggel rakja ki, s csak miután meggyőződött, hogy ez anyagból kellő mcnyiséggal van már a rostában, (az egyenlő lefolyás eszközlésére) — csak akkor fog hozzá működéséhez s folytatja mindaddig , mig az olvasztó edényből az utolsó kanál érczet kimerítette. — Az illy ólom-esőzés, a még ezt nem látottnak érdekes látványt nyújt. Látjuk az ezüstként folyó essőt csillogni; halljuk a képződő göbecsszemek sistergését, a mint az alant elhelyezett vizmedenezébe hullanak, honnan a munkások gyorsan kiszedik s a száritóba szállítják, hol gőz által hevitett vas lemezeken, a nedvességgel előbbi fényüket is elvesztik. Szó sem lehet róla, hogy e gyártási mód mellett számos tökéletlen göbecs-szem is ne képződnék, s ezért a bevégzett szárítási műtét után egy ép oly egyszerű, mint elmés eljárás által tökéletesen kiválasztatnak, és pedig ugy, hogy az egész göbecs készletet különösen e ezélra készített lejtős sikon legurultatják, hol aztán a nem egészen gömbölyű szemek külömbféle girbe-gurba fordulatok után oldalt baladva lehullanak, s ismételten az olvasztóba kerülnek. E műtét után az osztályozás következik, mi a gabona rostálási géphez hasonlitó készülék által megy végbe, s mely a göbecs szemeket likacsos henger segélyével nagyságuk szerint külön-külön fiókokba szórja. Az utolsó hely, hová a serét beesomagoltatása — mi huszonnyolez fontos zacskókban női kezek által eszközöltetik — s szétküldése előtt jut : a fényesítő malom. Itt több száz mázsa, bizonyos menyiségü ólomporral vegyítve, egyszerre tétetik egy nagy gőz erő által hajtott hengerbe, melynek gyors keringése által okozott súrlódás tökéletesen megsimitja a szemeket s a göbecseknek azon sötétkékes szint adja, mellyet rajtuk általánosan ismerünk. A tanult vadász 12 féle göbeeset különböztet meg, melyek nagyságuk szerint osziályoztatnak. A legnagyobb a posta (borsó nagyságú), rendesen őz, sőt farkas lövésre és használtatik; a legkissebb a 12-ik számú göbecs, az úgynevezett dunszt, olyan mint egy kis gombostűnek a feje. Az ujjabb időben a göbecs osztályozás 18 számig terjedt. Néhány gyár Angliában az imént emlitett göbecsnél apróbbakat is készit

/ melyeket a puskaportól alig lehet megkülönböztetni , ezeket természetbúvárok, tudósok és gyűjtök —- pillangók és parányi, forróégövi madárkák lövésére használják, melyeken különben a közönséges göbecs lényeges kárt tenne. SZENKÓSZKY REZSŐ. Adatok a farkas természete s vadászatához. Nálunk Magyarországon még sokkal gyakrabban van pásztorainknak szerencsétlenségük — hogy találóan fejezzem ki magam — e dúvadhoz, vadászainkra nézve pedig sokkal érdekesb nagyvad a farkas, mintsem hogy annak természetéről és sikeres vadászati módjáról — bár elég jeles értekezés jelent meg róla már e lapok évfolyamaiban — egyetmást itt el ne mondhatnék annak koczkáztatása nélkül, hogy unalmas leszek. Hisz még csak alig pár liete, hogy lapjaink teli voltak farkasrémhirekkel a bihari rétségekröl. A farkas igen ügyes rabló, s ügyesebb a vad megejtésében mint sok vadász ki Lefaucheux puskát hord, s e miatt a nyájörzök előtt igen nagy respectusban áll. Alábbi rajzolatainkat ez állatról nem valami természetrajzi munkából vettük, hanem részint saját tapasztalataink, részint más vadász-ismerőseink elbeszélése nyomán adjuk. A farkas megfigyelésére és sikeres megejtésére legalkalmasabb a téli idő, a hóval borított vidék, mellyen lábnyomainak csapáján csakhamar feltalálhatjuk őt. E nyo nokat leginkább azáltal lehet megkülönböztetni a nagyobb fajta kutyáétól, hogy középső körmei jóval előbbre nyúlnak a többinél. Télen, midőn párosával vagy 8—10 en is járnak egy csapatban, leginkább megfigyelheti a vadász azon különös szokásukat, hogy gyakran az egész csapat, és pedig nagy távolságra, egyik a másik nyomába lépeget, s megfordulás közben is megtartják e rendet ; a kisebb állat illyenkor oly nagy lépéseket tesz, mint nagyobb társai, miből a csapázásnál tévedések támadnak, s ott, hol 10 —12 farkas vonult el, alig kettőnek, háromnak nyoma látszik. Az is igaz azonban, hogy igy csak magas hóban és jól megrakott bendővel járnak, kényelemből. Magánosan ritkán láthatni a farkast; neki mindig társak kellenek a préda biztosítására, mert egyedül félénk, s csak sok jó pajtás társaságában meri a kalandozást. Némellyek azt állítják, hogy a nőstényfarkas tovább hordja kölykeit, mint az eb, s liogy kölykeit elrejti az ordas elöl, melly Satumként hajlandó volna őket felfalni. Azért nem hihetem ezt, mert magam is találtam már ez állatok két alomjára, mellyböl az apát és anyát jövetelem riasztotta el; másrészről meg a nőstény egymaga alig birná jó nagy falánkságu kölykeit a him nélkül felnevelni, miután a kis világtalan farkasok szoptatása, melengetése miatt alig hagyhatja el tanyáját, s gyengébb is, hogy személyesen járhatna ki prédáért. A nöstényfarkas rendesen 6—8 kölyket vet, de egy öreg vadászbarátom állítása szerint 1830-ban Zemplénben — a helynevet már elfeledtem — 12 kölyket találtak egyugyanazon alomban. Hogy illy tenyészet mellett sem szaporodnak el valami túlságosan — ennek folytonos zaklatásukon kivül más nagyobb okának kell lenni, s úgy tapasztalták : hogy az nagyobbrészt az anyai gondatlanság, melly mindjárt pár napos korukban veszni hagyja felesleges kölykeit, miután az apa roppant önző és közönyös természeténél fogva ritkán segit neki kölykei élelmezésében. Ebből következik aztán, hogy a farkasok korán rászoktatják — mit sok szülő elmulaszt — fiataljaikat saját keresményökre. A Mátraaljban, ezelőtt mintegy 10 évvel, legelészés közben nagyon az erdőbe tévedt a g. . . i uradalom egyik jármos ökre, melly a többiekkel együtt hüselésre hajtatott a napi munka után. Hajnalban be akarván őket a béresfiu hajtani, észrevette, hogy egyik hiányzik; keresték minden felé, mig végre nagy benn az erdőben ráakadtak bőgése nyomán, leszaggatott véres fülekkel, s farán száz meg száz apró harapással, s itt-ott egy kiszakított darab hússal. Látszott, hogy az öreg ordas tartotta fülénél fogva, mig a fiatalok igy megcsúfították hátulról ; keményen védhette azonban magát, s az egy öreg farkas nem birt el vele, s igy szakította ki magát közülök. Csapázták persze mindjárt a rablókat is, s két kölyket be is érve, agyon vertek ; nagyságra 1 lábnyi magasak voltak, s hasonlítottak nagyon a „Spitz" név alatt ismeretes házi kutyáinkhoz. A farkasok farsangja a tél keménysége vagy lágysága szerint február vagy marczius havára esik, A szegedi határban az idén martius 20-ka körül elejtett nőstényfarkasban az embryonak semmi nyoma sem mutatkozott — bár félreismerhetlen volt, hogy fogamzott. A farkas nem ismeri a családias élet örömeit, mint azt annyi más állatoknál tapasztaljuk, ő csak a párosodás idején csoportosul össze; ugy látszik azonban, hogy marakodó természetébe belopódzik illyenkor egy kis vitézség is, s nem félti bőrét vetélytársaitól, legalább a sok kitépett szőr és vérnyomok illyenre mutatnak. Aprilisben legkésőbb azonban vége az ismeretségnek, s a rászedett nőstény elsompolyog mélyen be az erdőbe, járatlan völgyekbe, hol száraz bozótosban kölykedzi meg kilencz napig világtalan fiait. Ritkán találni a farkast barlangokban vagy saját ásta üregekben, legalább nálunk a Mátraságban ritkán. Egy sajátságos ravasz szokása azonban van a farkasnak is, hasonlóan a rókához ; tanyájához közel t. i. nem szokott rabolni: ugy hogy ba köröskörül mértföldnyi területeken veszedelmes látogatásainak nyomára akadunk, a kerület közepén azonban illy esetek nem fordulnak elő, ugy bizonyára itt kell keresni őt. A farkas különben ostoba prédáló állat, mint minden professionatus tolvaj és zsivány ; nem elégszik be egy áldozattal, midőn aztán nem keseritné maga ellen annyira az embereket, hanem köztudomásként, többet öl, mint mennyit elkölt. — Egy juh elégséges volna neki jóllakásra, hanem ö tiz-tizenhatot is rakásra gyilkol, s mint dögöt ott hagyja, igaz, hogy el-ellátogat azután reá néha heteken át is, ha nem akad friss prédára ; de átalában véve neki is van „gout"-ja, s ha megeszi is a háziállat húsát, de a vadpecsenye jobban izlik neki, s télen át legveszedelmesebb dézmálója a vadállományoknak, mert habár nem sebes futó is, de igen SZÍVÓS, s órákig elmegy az üldözött vad utan, melly néha az éhség és a nagy hó által ugy is elgyengülve — nem menekülhet meg előle; azért jól őrzött vadasterületeken az erdész-személyzet folyvást talpon van s kutatja ősapáját. Miután a farkas a kutyafajhoz tartozik, nem kell csodálkoznunk, hogy ö Í3, mint a kopó, szimatjáról s szél mentében keresi a vadat, s többen együtt, s egymástól 100 —150 lépésnyi térközzel hajtanak. E ravaszságuk áldozatja lesz azután a vad, különösen a Bzegény őz, melly ha egy darabig fut előle, s azután oldalt akar csapni, rendesen a szárnyakon iigetök prédájává lesz. Ezért is látogat ki a farkas olly ritkán az erdőségekből, miután egész éven át talál elég vadat, s csak igen erős télben mutatja magát a majorok közelében, hová az iirük messze lengő meleg parfeumja vonzza őt. A farkas üvöltése nagyban hasonlít a kutya vonitásához, de tompább, erösebb s hosszabban tartó, néha quintettel kezdi rá és moll-ban végzi, ezért az a csodálatos iszonyzat, félelem, mellyet annak hallása az állatokra, különösen a lóra gyakorol ; benne van abban az éhség, melly a beleket dúlja; a vadság, melly a fogakat csattogtatja, s a kegyetlen vérszomj hangja, melly hirdeti, „hogy nála nincs könyöriilet, akárki vagy akármi kerüljön elébe." Némelly ló annyira ijedős, hogy még a farkast csak „csalogató" vadász közelébe sem lehet vinni. Hogy hogyan csalogatják ki a farkast, arról majd alább szóllunk. Népmeséinkben is nagy szerepet játszanak a farkasok, meg szűcseinknél is, bár bundájuk nem olly finom, mint az oroszországiaké. Hagyjuk ezt azonban az ezzel foglalkozók számára, s lássuk iukább, mi módon szokták e fenevadat megejteni. A farkas vadászata sokféle módon történik, különösen nálunk Magyarországon, hol, mint a Béldiház Erdélyben, agárral is hajtják, mire e lapok hosszú évek során át tett közleményéből olvasóink még emlékezni fognak. Egyes történetkék felmelegítése helyett azonban inkább annak rendszeres vadászati módjáról, a farkasnak kopók általi hajtásáról s az ebeknek e vadászatra kitanitásáról fogunk egyet-mást elmondani, mint azt Lengyelországban és a porosz keleti tartományokban máig is űzik. Keleti Poroszországban, a kaszubok földjén, egy korona-uradalmi erdömester, nevére Wobeser, a farkaskopók betanitásánál következőleg járt el. Volt neki egy farkaskopó szukája, mellyhez egy közeli vadász kan kopóját szerette volna megszerezni, mellyet azonban 50 tallér Ígérete mellett sem kaphatott meg, nagy sok zaklatásra azonban legalább párosodásra még is kinyerte, minek eredménye 5 kopókölyök lett, mellyek apjok setétbarna és annyjuk verhenyeges szinét viselték, s kinőtten 2 láb 3 hüvelyk magaságuak lettek. Kilencz hónapos korukban az erdőre vitte őket annyjukkal, ez utóbbit pórázon ; midőn az öref friss farkasnyomra vezetve elnyiffantotta magát. A fiatalok ezáltal felhiva, szinten csiholni és keresni kezdtek, ugy hogy a tüzesebbeket pórázra kellett fűzni, ba a nyomokon egy-egy félmérföldnyire nyomozni akarta. Ha hamis nyomon indultak az ebek, ugy viszatartotta őket, ha ellenben jó nyomon voltak, akkor kedveskedett nekik s egy darabka kenyérrel jutalmazta őket. Azután meg részint a parasztok által az alomból szedett, részint egy öreg vizsla által fölkutatott fiatal farkasdok közül az erősbbeket egy ketreezben nevelte, a kissebbeket pedig egyenkint a hoszura kötött szuka elé pár lábnyi távolságraj helyezte el. A vén szuka csiholt és agyargott, a kötél azonban nem volt olly boszu, bogy a farkasdig eresztette s azt meg-