Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869
1869-12-10 / 34. szám
Melléklap a „Yadász- és Versenylap" 34-dik szá mához. D ECEMBER 10. 1869. VADÁSZ ÉS VERSENYLAP. 161 Lembergben lakott, s csak néha szokott pár barátjával kilátogatni, liogy e vadászkastélyból hadjáratot intézzen rókák-, farkasok — s néha vaddisznókra. Ő igen barátságos uri ember volt, s vadászataira rendesen meghívott. Illy alkalommal sokat hallottam farkas-kalandokról, s nyilvánított óhajtásomra, hogy én is szeretnék a Canis lupus família érdemes tagjaival közelebbi ismeretségbe jutni: egész készséggel megigéré, hogy majd legközelebb bemutatja őket; annál inkább, mert a környékben igen kezdtek szaporodni. Karácsony előtt egy héttel lehetett, hogy W. ur megérkezvén a kastélyba, tudtomra adá, hogy ba tetszik egy óra múlva indulunk farkasvadászatra. Én persze „ezer örömmel" mondám, s siettem bekecsem és pappenbeimereim felhúzásával. A lovag ezalatt lement az udvarra és egy szánkát szereltetett fel, ugy bogy a vendég oldalakat leeresztették, mi — mint később mondá — a szán felfordulása ellen biztosit, s igy árkon bokron veszély nélkül átröpül; aztán ez oldalak hosszában egyenesre ütött kaszák meredtek előre, valamint a villás rúd ágairól is. Azután három apró, de tüzes és SZÍVÓS kis lengyel lovat fogtak a szán elé, mik egész vigan rázogatták csengetyüs fejüket e pehely könnyüségü jármű előtt a kastély lépcsőinél. A jelentésre hogy minden készen van, W. ... lovaggal együtt, kényelmes meleg bekesekben, s mindenikünk egy dupla gyutüsfegyverrel, s hozzája szatymás töltényekkel ellátva, felültünk a hadi szánba — melly nagyon emlékeztetett a régi görögök kaszás szekereire — hogy meginduljunk a vadászatra, mellyről az előkészületek után különös sejdelmeim kezdtek lenni. — Hol van Stefi ? .. . Annak velünk kell jönni segiteni, — mondá a lovag. Stefinek kilátszott egész phisiognomiájából, hogy nem sok kedve van a canis lupus-oknak teendő látogatáshoz ; mind a mellett is kénytelen kelletlen csak helyet foglalt a kocsis mögött ; egyúttal egy kilencz láb bosszú nyélre ütött két águ villát nyomtak a kezébe ; s azzal megindult a szán, lengyel szokásként vágtatásban. — A farkas országos nyavalyája Lengyelországnak, mint a muszka, — mondá W. . . . lovag mosolyogva eziránt tett kérdésemre. — Bár eléggé zavarjuk őket, — mégis a mint erős hideg és nagy hó áll be, s nem találnak élelmet az erdőben és a földeken — egész csapatokban kóborolnak ki prédára, még a faluk közelébe is, annálinkább egyes majorságok vagy házak körül. Az éhség által űzve, e különben félénk, sőt gyáva állat, még az emberek közelébe is elbátorkodik, s az istállók és karámok küszübjeit is aláássa, hogy a nyájhoz férhessen s ott tetszésére gyilkolhasson. S ez sokszor sikerül neki, miután birka-ólaink többnyire csak kacsfonatu és agyaggal tapasztott falakból állnak. Ilyenkor dolgot ád a lármára elősiető juhászoknak és kutyáknak elverni. Ezelőtt két évvel itt a szomszéd birtokon fordult elő illy eset az erdésznével, ki ugyan csak bátran viselte magát e fenevad ellen. Az erdészház ugyanis benn az erdőben magánosan áll, s egy nap, midőn a férfiak mind házon kivül voltak, hallja az erdészné, hogy az udvarban lánczon levő kutya keservesen vonit és szűköl. A mint az ablakon kitekint, látja hogy egy nagy kutya — mint ö hitte — a malaczól ajtaját feszegeti; azok meg sikitnak, rikitnak a legkülönbözőbb discantbau. Nem jót gyanítva a dologban, kapja magát, levesz a szögről férje mindég töltött fegyverei közül egyet, s a nélkül hogy ajtót vagy ablakot nyitna — rádurrantja a nagy kutyára, melly találva bukfenezet vet. „Ne neked, — már most egyél malacz-pecsenyét" — mondja aboszuját kielégített nő — miközben a kilőtt fegyvert helyére akasztja. Ez alatt a lövésre haza fut az erdész is, s kisül, hogy a vélt kutya egy vén ordas farkas. E beszélgetés alatt jó messze elhaladtunk már az erdő szélén, távol minden emberi laktól, s beláthatlan rónaság terült el jobbunkon, csillámló hólepellel boritva, mellyből csak nagy távolra sötétlett ki egy egy fenyves erdő. — Házi-uram most mintegy tájékozásul körültekintett s mondá: „no már most hozzá láthatunk." — Csodálkozó kérdésemre, hogy : „hát a hajtók és kutyák hol vannak?" — nevetve nyúlt egy lábunknál heverő zsák után, mellyből már néha gyanús hangok üték meg tüleimet; s előhúz belőle mintegy hat hetes malaczot, melly a legélesb rikogásban tört ki, s melynek hátulsó lábai egy hosszú kötélre voltak burkolva. „Iván" — szólítja meg a kocsist — „már most fordulj meg, aztán vigyázz !" — a vén kocsis komolyan bólinta fejével, haza felé forditá a rudat, s körül nézett még egyszer a fogaton. „Te meg Stefi — állj be ide az ülés mögé, hogy ki ne bukjál ; aztán ha farkasok támaduának meg, verd el a lovakról. Mi meg, édes barátom, fogjuk a puskát; nem sokára megkezdődik az előadás." Ezen szavakkal lehajitá a szán hátuljáról a szerencsétlen malaczot, melly a hosszú kötélen s a havon hurczoltatva, keserves panaszban tört ki e kegyetlen megsétáltatás miatt. Iván lassabban hajtott, a szegény malacz sikoltozása messze be hangzott az erdőbe, én pedig kíváncsian s lövésre készen vártam a jövendőket. „Ahun jönnek ni! — vigyázat!" — kiáltá W. . .. lovag, s kezével egy kis törpe fenyő-bozót széle felé mutatott, hol most magam is sötét alakokat vettem észre, melyek csakhamar a hótól csillámló tisztásra érve, ügetésben közeledtek felénk... Egy, kettő, bárom — egész hétig számítottam, miközben villogó szemeik, ziháló lélekzetök s kipirosló nyelveiket is kivebetém. „Ne löjjön előbb, mig olly közel nem jönnek, hogy biztosan találhat!" — mondá a lovag, miközben megrántá a muzsikálásával kissé elhallgatott malaczot, melly e felhívásra nem is késett a legmagasb scálában felelni; az éhes fenevadak e magas tremolókat — ugy látszik igen elbájolóknak találliaták — mert a hangokra még gyorsabban közeledének. Csakhamar két lövés dördült el, s két farkas hömpölgött a havon. A többiek megbökkentek ugyan egy pillanatra, s kissé alább hagytak a buzgósággal, de csak kevés ideig : az éhség előrehajtotta őket, s pár perez múlva — a sikoltozását megujitó malacz hangjára ismét megközelítették szánunkat. Lövésem a legmerészebbnek — melly a malacz után kapkodott — fejét zuzá szét, mig W... . lovag kettőt teritett le egy csinos duplázással, s éppen gratulálni akartunk egymásnak az eddigi szerencsés lövésekér, midőn a szán erősebb meglódulása, a kocsis egy elfojtott káromkodása s Stefi lárma kiáltása megfordulni kényszeritett... A mit megpillantottunk, az már egy kissé sok volt a jóból, s valami ollyant éreztem egy perezre, mintha az én bekecsem egyszerre hidegebb lett volna. Jobbra tőlünk valami 50 darabból álló farkas csapat jött teljes iramban a liavon, hogy csak ugy porzott alattok. Házi gazdám is oda nézett, s mosolygó arczczal de komor hangon mondá: „No már most majd a farkasok veszik át a vadászást — mi ránk ! — Vigyázzatok ba kedves az életetek", — fordult aztán legényemhez és kocsisához; „ereszd neki, dene zaklasd nagyon a lovakat; te meg Pista — s mi uram, tisztítsuk az utat! — ezzel puskacsövével a közeli tömegre intett, mellybe ropogva vágódtak be egymásután négy lövésünk golyói. „Csak a lovakat tartsuk szabadon ! — egymás után löjjüuk! s újra ropogtak fegyvereink. Ekközben a csapat két felé vált a rohanó lovak előtt, s most jobbról balról villogó szemekkel s fogaikat csattogtatva versenyt futattak a nyil sebesen repülő szánnal ; e sebesség s a kifeszített kaszák — mellyről nem egy fordult már le átmetszett inakkal — még eddig megőrizték lovainkat. Szegény malaczunk azonban mái eltűnt — csak a hosszú kötél kígyózott még a repülő szán után. „Vigyázz Stefi!" s remekdöféssel szúrta oldalt Stefi az egyik vén ordast, melly valóban az eddigieknél határozottabb ugrással akart az ostoros nyakára szökni — s most omló vérrel s keservesen vonitva hentergett a hóban, — mig lovaink elvadulva, őrült sebességgel ragadtak tova. Lehetetlen volt a szánban állva maradnunk. Helyzetünk valóban komolylyá kezdett válni. Ha valamelyik lovunk elbukik, vagy valami szakad a szerszámon, ugy a legnagyobb bajba jöhetünk; mert bár a farkasokat kissé elhagytuk, s folyvásti tüzelésünk sokat leterített, — de azért jöttek utánunk a bestiák, s ugy látszott mindég többen többen lesznek. Végre — végre feltűnt a távolban kastélyunk csillámló bádogos tornya, az öreg Iván is felemelkedett az ülésből, s ha eddig a lovaknak volt kedvök j ( futni s ö nem nógatta — bezzeg most ő bontotta ' ki az ostort, s az ijedtségükből alább hagyni kezdő lovak ismét ujjitott erővel röpítettek bennünket tovább ; még egy üdvlövést tettünk a bestiákra, Stefi is neki durálkodva — még egyszer fenyegeté meg őket szigonyával, s a fenevadak mindinkább kezdőnek felhagyni az üldözéssel, mig pár perez múlva egészen elvesztők őket szemeink elöl. Sokat vadásztam azóta mindenféle állatra, de olly hevülésbe nem hozott még semmi sem. Ajánlom alkalmilag másoknak is. A „Sport" után. Balatonmenti vadász-rajzok. B.-L eile, nov. 21. 18G9. Tisztelt szerkesztő ur 1 Becses lapjában lapozgatva, sem az idei sem a tavalyi folyamban nem találtam a mi vidékünkről semmi sportszerű közleményt, pedig ha nem is oly nagy mértékben, mint azelőtt, de mégis megérdemli a „Balatonmenti somogyi-vadászat" az említést, nem annyira a vadak sokasága, mint sokfélesége miatt. Hat esztendei vadászatom következő vadakat láttatott velem : őzet, rókát, nyulat, sőt nem messze tőlünk, a tó mellett, egyik nyáron farkast ejtett el egy jóbarátom; ezek a futóvadak, ebből a „genre"-bői több nem található, de szárnyas annál több, az úgynevezett folyami-sastól (Seeadler) a legkisebb szalonka fajig a sárszalonkáig (kleine Becassin) ; különösen a vizivadak roppant sokasága az, mi sokfélesége mellett valóban bámulandó még most is ; hát még ezelőtt, midőn a Balaton még lecsapolva nem volt; akkor a puskás alig is lőtt, mig 10 —15 drb sárosát vagy vadrécét el nem ejtett egy lövésre; most örülni lehet, ha egykettő esik is, különösen az idén ; mert még tavai a tavakban elegendő viz volt, addig az idén alig vau egyben,az is ott, hova a récze csak elvétve jön, mert igen mély. Tavai oktober hónapban egy vizöntött rétről, melyen pedig elbújni is bajos dolog, minden este 2 — 3 drbot rendesen vittem haza, de jött 2—300 drb majd minden este. Nem volt ritkaság tavai egy csomóban 4 — 5000 drb vadréczét látni, a legnagyobb fajtól a legkisebbig ; ezek egész napokig a Balaton partján tanyáztak; mindent megkísértettünk ellenök, hasonmászva, mégis csak 60 — 70 lépésre vártak el, s a hosszas mászás miatti idegmegfeszités okozta elhamarkodásnak lehet felróni, hogy alig esett egy duplázásra 1—-2 drb. Mint előbb is emlitém, az úgynevezett folyamisas is tanyáz a Balaton mellett, különösen Szántód és Keszthely vasut-állomások közt; de igen vigyázó állat levén, tudtommal csak egy esett el, nem meszsze Kereszturtól; ennek karmait megkaptam ; lehet mindenik l 2/< ujj hosszú, az egész gázlója (lába) 5 — 6 ujj bosszú, és 3 — 4 ujj széles. Az emiitetteteken kivül van még a keresztúri berekben vad-fáezány, s mindamellett, liogy a bg. Eszterházy-féle t.-szentpáli uradalom ezen része nem tilos, egy-egy bouchirozás alkalmával lehet 10 —15 drbot látni; de az e környékeni vadászat rendkívüli terhes, mert majd minden lépésre lesüllyed az ember térdig a turfába, néha még mélyebben is, pedig a fáczán csak az igen benőtt helyet szereti, s igy igen fárasztó. Ugyanitt található még temérdek őz is, melynek sokasága kitűnik még abból : hogy a kéthelyi asztalos szenvedélyes puskás lévén, felhagyott mesterségével, s jövedelmi forrásul a vadászatot használja fel, s egy-egy esztendőben 60—70 darab őzet, s ugyanannyi fáczánt ejt el ; magától értetődik, hogy nem kiméli a sutát sem, ha puskája elé kerül. — Megjegyzendő, liogy a berki-őz sokkal nagyobb az erdeinél, hasonlókép a fáczán is. Egyet lőttem s az rendkivül zsiros volt, ugy hogy tyúk létére két fontot nyomott. Ezzel bezárom ismertetését a Balaton-menti vadászatnak, illetőleg vadaknak, s részletes ismertetését a t. szerkesztő ur engedelmével nem mulasztandom el, későbben megirni.*) SZÁLAT IMRE. *) Igen szívesen fogadunk illy tíjrajzi ismertetéseket. Magán levélben bővebben. Szerk.
