Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868
1868-02-10 / 4.szám
59 A sertés, galamb, kácsa és lud nem tenyésztetik, s részben úgy tekintetnek, mint tisztátalan állatok, s még inkább a nyul. Ellenben szívesen tenyésztik a házi tyúkokat, sőt a kakasok meg számos templomokban is tartatnak, hogy a hiányos harangozás helyett ezek tudassák a reggeli ima óráját kukorikulásukkal. Nézetek az országos ménesek szervezéséről Ausztriában. Nagyrabecsiilt kéztől kaptuk az alábbi sorokat, mely javaslatot tartalmaz a birodalmi ménesek rendezéséről Ausztria országaiban. Ez ügy, előreláthatólag , még sokféle eszmecserére fog alkalmat szolgáltatni, mire nézve lapunk hasábjai mindenkor nyitva állandnak. Mily állást foglal el ez ügyben folyóiratunk, látható azon korábbi közleményekből, melyek e részben hozattak. Jónak látjuk azonban, hogy még egy, és pedig concret, ez ágazat rendezésére nézve egész a részletekbe bocsátkozó tervezetet hozzunk lótenyésztő intézeteink tudomására • * * * Az utóbbi években ugy az állam, valamint számos és jó magántenyésztők által, nagyszerű pénzáldozatokkal, igen sok követtetett el a lótenyésztés emelése és javítása körül általában nélkülözhetlen telivér tenyésztésre. Jóval hátramaradt e mögött az országos lótenyésztés, mely pedig épen a legnagyobb befolyással bir arra nézve, hogy a katonaság és a közönség is olcsó és jó hadi igáslovakkal elláttassék. Az országos lótenyésztés emelésere a következő nélkülözhetlen tényezőkre van szükség : 1. Felállítása, javítása, s a kanczák állása és faja szerint a vidékhez szabott czélszerü berendezése, felosztása és szaporítása a hágó méneknek. Ez irányban a lehetőségig közreműködött a katonai igazgatóság, méneseink jelentékeny javítása által a vérre és szilárdságra nézve, mellőzve a heterogen fajokkali keresztezést. 2. Az országos kanczák javítása. Ez az 1. pontban mondottak szerint részben eléretik. Azonban: 3. Csak az országos ménesek czélszerü szervezése által minden vidéken^ érhető el a legjobb eredménynyel. Erre nézve megkívántatik a pontosan fogalmazott országos faj-ménesek és pótléklovak összeirási táblázata, a pontos statistikai felvétellel együtt az ország valamennyi lovairól, nem, kor stb. szerint, szigorú felügyelete a magán hágóméneknek, a párosításoknak stb. Az országos ménesekről pontosan fogalmazott rendszabály magában foglal minden ide vonatkozót. Ezek, kivéve a mén-depotkat s néhány csekélyszámu jutalomdijazásokat, csaknem valamennyien hiányzanak nálunk, s a mi igen jó országos hágóméneinkkel csak ugy véletlenre tenyésztünk. 4. Okszerűbb és jobb kisebb tenyésztők képeztetése, s különösen a földbirtokosoknak, mint ilyeneknek, minden vidéken s az ország minden nyelvén, ingyen kiosztandó röpiratok által.