Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-11-10 / 31.szám

VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. Kedd, november 10. 31. szám. Tizenkettedik évfolyam. 1868. A s.-a.-ujhelyi versenyek az idén kevés érdekeltséget keltettek, s oly kedvezőtlen időjárás mellett folytak le, hogy nem csodálkozhatunk azon lanyha részvét felett — mellyel a közönség részé­ről találkoztak. Az állvány, mely különben a környékbeli válogatott közönség ta­lálkozója szokott lenni, az idén alig volt félig elfoglalva, noha szüret ideje lévén, ilyenkor legtöbb vendége szokott lenni a „Hegyaljának." Hanem, mint már feljebb emlitém: részint az esős és hideg idő, részint más okok tárták vissza a nézőközön­ség nagy részét a „Rákóczi gyepre" kirándulástól. A részvényesek számára feltar­tott hely is nagyon üres volt és kevés kivétellel csak is a sport valódi hiveinek szük körére szorítkozott. Sajnálattal nélkülöztük barátaink és kedves vendégeink legna­gyobb részét, kiket vidéki pályáinkon látni megszokva vagyunk. Ha — mint hisz­szük — jövő évre versenyeinket a debreczeniek elébe, azaz sep­tember végére teszi át a választmány: ugy mind a versenyistállókról, mind pedig a közönség részvételéről kedvezőbb tudósitást reméllünk hozhatni. Megemlítem még hogy mind a két versenynap estvéjén ámbár nem nagy, de válogatott társaság gyűlt öszve a megyeház teremében tartott bálra, mely mind a kétszer a reggeli órákig tartá együtt a vig társaságot. Gyenge mezőnyök és érdektelen versenyek jellemzik ez idén az újhelyi gye­pet. Mindössze csak 11 ló indult a két délután tartott 8 versenyben. Mint már előre is látható volt: a fegyverneki lovak nagy fölénnyel léptek fel. Az egyetlen megle­petés az „Egyleti Handicapban" várt reánk, hol a félvér Á 1 m o s ugy elhagyá két versenytársát (Coquette és Marguerite), hogy ezek az utolsó mértföldön soha sem voltak versenyben, mit talán leginkább a rendkívüli mély talajnak tulajdoníthat­nánk. Hogy Coup d'Etat az „Asszonyságok diját" Consideration és Topáz el­len — az előbbi 8 font túlterbet vitt — valamint a „Gátversenyt" is játszva meg­nyeri: azt jóformán biztosan lehetett várni. Gambia a harmadik sövénynél letört és Figyelmeztetjük olvasóinkat a „Kisbéri fetlczö ménekre" a mellékleten.

Next

/
Thumbnails
Contents