Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-10-10 / 28.szám

457 Mindjárt az udvar kivonulása után, egy másik úton, jött az angol követség teljes díszben. A rendkiviili fény, mellyet kifejtének, inkább egy VI. Károly korabeli pompás harczjátékra vonulást, mintsem vadászmenetet engede gyanítani. Hogy ha némileg alkalmazkodott is a herczeg a kitűzött öltönyrendhez, nem mulasztá el az alkalmat, hogy megbámultassa hasonlíthatlan drágakő gyűjteményét, mellyel az udvari bálok s más egyéb ünnepélyek alkalmával a nagyobbára elszegényedett főnemességet már úgy is elvakitá. Azon időben az izlés még a legfőbb körökben is kevéssé vala kifejlődve. Még vadászat alkalmával s csak a fény szerepelt. — Szent Hubertre mondom — szólalt meg Marais, a király bohócza, ujjával a herczeg paripájára mutatván, — ez a barom, első lábain a fehér folttal, rosz jövendőnek előjele; szerencsétlenné teszi a gazdag lordot környezetével egyetemben, tartsatok valódi bolondnak, hogy ha szavaim be nem teljesülnének. Eles kaezagás kisérte a bohócznak megjegyzését. — Mit gondol Marais úr? —'kérdezé Gaston, az ifjú orleansi herczeg. — Azt, hogy a fenséges herczeget kétségkívül az ördög viszi el! — viszonzá Marais. A bibornok barátságos szemeket vetett a bohóczra. — Minő ötlet! mond egy főrangú dalia. - Ugyan már hogyan gyakorolhatna bárminemu hatást is a lójel lovagjának élettörténetére; soha sem halottam ily dőreséget. — Csak mikor méltóságod önmagátbeszélni hallja — mindannyiszor élvezheti azt! — jegyzé meg élesen az udvari bobócz. A bohócznak meg volt engedve akkor e szabadszólás. Mondják, hogy okosabbak voltak más szőrű embereknél. Mint talán még napjainkban is. — Uraim, — úgymond a bobócz, — önök csak értenek annyit a történelemhez, mint szamár a czitera pengetéshez. Tehát figyelmezzenek csak. Tiberius császárnak hirhedett kegyencze, Sejanus, vett egy lovat ily fehér foltokkal, ezer sestercen Sejustúl. Ez volt a lónak legelső tulajdonosa, s hóhér keze által halt el Marcus Antonius alatt. Dolabella , a második tulajdonos, Syriában egy lázadás alkalmával gyilkoltatott meg. Ugyanezen sors érte utói harmadik tulajdonosát Cassiust, mig a legutolsót, Sejanust, egy szép órában halálra kínozva, három napon át hurczolta a dicső népcsőcselék Róma útczáin keresztül kasúl. Több példát is felemlíthetnék, de önöknek, úgy vélem, ez is nagyon sok vala egy füst alatt. — Minő kár, hogy mára ezen ló éppen a gyöngyös herczeget választá ki. — Te bolond! hiszed-é, hogy a herczeg dőre fecsegésidnek hitelt ad?! —• vélekedék az orleansi berezeg. — Mondanék én valamit ö berczegségénék, hogy ha bolond nem volna, — viszonzá Marais komoly arczczal. A bobócz vakmerő jósolgatása szájról szájra járt. Gaston, az orleansi herczeg, volt az első, ki a királynőnek meg-vivé a birt. A szép osztrák Anna tamáskodó mosollyal fogadá a szót. — Haszontalan, bolond beszéd, semmi más egyéb, felelt a királyné. Hanem a