Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-08-10 / 22.szám

352 Visegrád és Manfréd— Ej szaknémetország hasonkoru legjobb sarjadékainak hátrányára. És mindez anélkül ment véghez, hogy az osztrák állami ménes igazgatóság, az utóbbi évek folytán, nagyobb nyeremény dijak kitűzésére ösztönöztetett volna, mig a birodalmi ménes-ügyész a francziák példáját önként utánozván, felhagyott azzal, bogy födolognak tekintse a versenytéren való megjelenést, a helyett a kisbéri ménes ifjú sarjadékainak eladására helyezte a fősúlyt, arait e soha nem sejtett módban meg is talált. A kisbéri paripáknak bámulatosan emelkedő árkeletök sokkal nagyobb diadalát képezik báró Mengennek, mint a sárgafekote lovaröltönybe bujt lovagló és ló által egymásután megnyert tiz császárdij, és csupán ama tény, hogy egy kisbéri sarj a párisi grand p r i x-re neveztetett: jobb bizonyíték a jelen rendszer életrevalósága felől,mint azon hosszú névsorozat, melylyel a katonai ménesek idomítottjai azelőtt a magánosokéit felülmúlták. Ausztriában a ménes igazgatóság közvetett befolyása ez ügybe, a magánosoknak tetterejére lendítő befolyást gyakorolt, s igy keletkezett Bécsben a „Jockey-Club"; ez a társulati szellemet fölélesztvén, mindenfelé ujabb versenyegyletek alakulnak, lovardák szerveztetnek, és legkevésbbé sem kételkedhetünk azon, hogy az 1870. évben tartandó Derby-verseny kétszerte dicsőbb eredménynyel végződik majd, mint a mult évbeli, miután biztosak vagyunk felőle, hogy 1000 forintos tételű Sweepstakes ek nem tartoznak mára lehetetlenségek sorába. Ha már most állami méne3-igazgatóságunk ezen kettős példányképet tartva szeme előtt, ugy okoskodik, hogy a francziákat egy részt azért nem követheti, mert nem érkezett még el ama kedvező pillanat, midőn a versenytéren való tényleges részvétet korlátozni lenne tanácsos, ugy más részről minden komolyan gondolkodónak föl kellene említenie: vájjon a létező magán lónemesitők legkevésbbé sem volnának-e méltók azon jótéteményekre, melyekben Magyarországon olly szembeszökő eredmény mellett részesülnek. Éjszaknémetország telivér-tenyésztői, helyzetűk kedvezőbbé tétele reményében, a mi rajtok áll, mindent megtesznek, legalább annak bebizonyítására, hogy a jó akarat nálok nem hiányzik, s a nekik nyújtott előnyöket felhasználni készek ; részökröl a közelebbi években tagadhatlanul nagy előmenetel tapasztalható ; bebizonyiták, hogy a lónemesités ügye mennyire szivökön fekszik. Jó szándékuk azonban, midőn valósítanák, gyakran hajótörést szenved, mert éjszaki Németország úgyszólván, nincs még eléggé megizmosodva, azaz legalább e tekintetben vajmi kevés pénzösszegek állanak rendelkezésére. Illy ügynél, úgy vélekedünk, köteles az államkormány gyámolitólag beavatkozni, főkép ha a tanácsolt irány követése —- mi több mint valószinü — magának az államnak is hasznára váland. Több mint husz lótenyésztő s telivér kedvelő azon szándékkal egyesültek vala nálunk a közel múltban, hogy a jó teuyészanyag jutányos beszállítását előmozdítsák és hogy ez által, a magyarországiak czéljához hasonlóan, állami alaptökének kiteremtését eszközöljék. Most a tanakodás a körül forog, mi módon lehetne ezen alaptőkére haladéktalanul szert tenniök, mellynek fentartásas biztosításáért az éjszaknémetországi lónemesitő egylet szervezői kezességet vállalni készek, s reményijük is, hogy ezen lendület maga arra birandja állam ménes-igazgatóságunkat, hogy a szükséges pénzösszeget az egylet rendelkezésére bo-