Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-06-20 / 17.szám

267 W. és S. PI. tüstént a halászat után láttak és a parthoz indultak, a négerek a lovakat legeltették, én meg kiküldettem egy szarvas vagy őz lövésére, a halászok kijelentvén, hogy ily állat mája és lépe a halaknak ellenállhatlan csalétek; két vadász az erdőbe ment, hogy egy-két mókust vagy egyéb apró állatot ejtsen, hogy addig is mig én a vadászatról visszatérek, erdei májat használhassanak ily czélra. Vezetőre nem volt szükségem, mert jól ismertem a vidéket; de mégis megkérdeztem Little Bilit, hol találhatnék leghamarabb vadat, ő azt mondá: „kövesse a folyót, lenn a nagy kanyarulatnál az erdőben vagy meliette a prairien biztos lehet, hogy lövéshez jut." A nagy kanyarulatot csakhamar feltaláltam, fel az erdőt is, nem igy volt a vaddal; már vagy két óráig barangolhattam, s üres kézzel akartam visszatérni, készülvén az áldásra, mit majd társaim fejemre mondanak, midőn azon gondolatra jutottam, hogy az erdőt és környékét elhagyom s a nyilt prairiet keresem fel. Kis idő múlva egy magánosan legelő szarvastehenet láttam meg nagy távolságban tőlem. Félkörben igyekeztem közelíteni hozzá, de alig tettem volt meg utam felét, már felemelte fejét ; én lovam serényéhez lapultam, s tovább léptettem, ez ugy látszott eloszlatta gyanúját, tovább legelt; néhány másodpercz múlva ismét feltekintett, de jókor észrevettem, s ismételtem előbbi fogásomat. Midőn fejét ismét lehajtotta, leszálltam lovamról, s ugy vezettem tovább, általa elfedve, de midőn már majdnem lövésnyire közeledtem, feltekintett s néhány ölnyire tovább ugrott. „Vagy most kell meglőnöm, vagy préda nélkül haza térnem", gondoltam magamban. Szarvastehenem azonban azon véleményben látszott lenni, hogy minél távolabb vagyunk egymástól, annál jobb, és ismét tovább ügetett néhány ölnyire, most vagy 400 „yard"nyira lehetett tőlem. Látván, hogy minden további kísérletem, közelebb jutni hozzá, nem fog czélhoz vezetni, feltettem magamban, hogy legalább kísérletet teszek; leültem a fűbe, s összeszedém minden nyugalmamat, czélba vettem az állatot s lőttem. Midőn a füst — melyet a szél szemeim közé hajtott — eloszlék, a vadat nem láttam sehol sem. Mindenekelőtt puskámat töltöttem meg, azután felkapva lovamra, mely a lövés alatt szoborként mozdulatlanul állott, oda vágtattam a lövés helyére; ott feküdt, golyóm vállát fúrta áts túlról utolsó bordáiban akadt meg. Miután felvágtam, lovamra vetettem, elindultam tanyánk felé. Félelmem a fogadtatás végett eloszlott. Midőn megérkezém, S. H. a szarvastebenet felakasztván egy fára, felvágta, és a megaludt vért egy régi serpenyőben felfogta. A beleket, májat, lépet, szivet, stb. gondosan félretették, a vért később a folyóba öntötték, s a szag vagy iz, melyet ez a viznek adott, csakhamar oda csalt egy kilencz láb hosszú alligatort. Lefutottam a parthoz, s épen alattam, vagy 20 ölnyi távolságban a parttól, úszott a szörnyeteg, gonosz szemeit a viz szinére meresztvén, várva, mi fog történni; történt pedig az, hogy golyóm elvitte koponyája tetejét; mire farka egy rettenetes