Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-01-20 / 2.szám

20 ugy a jó mint a zord időket ugyanazon egy helyen töltenünk? Miért? gondolja magában az ember, midőn a darvakat egy szép őszi nap reggelén fent a lég magasában kóvályogni, s öröm rildtások közt messze utva készülni látja. De tegyük föl, hogy módunkban állna az év különböző szakait ott tölthetni, hová leginkább kívánkozunk : valljon jobban éreznők-e magunkat? Az angol touristák után ítélve, kik majd minden évben másutt bolyongnak, én ugyan ezt alig hiszem : „Coelos non animum mutant qui trans rnare currunt" mondja egyik gúny iratában Horácz ! Gondolatnak igen is szép, hogy az ember is úgy, mint a daru, gólya és más költöző madarak, időről időre szárnyra kelhetne, s maga után hagyva minden gondjait, a mikor csak kedve telnék, távol szép vidékek látogatására indulhatna. A meglepő találmányok jelen korszakában és minthogy a természet erőiben búvárkodó annyi tudós ember utána vetette fejét, valamelyikének tán sikeríilend oly gőzszerkezetet kigondolni, melyen az emberek majd a levegőben utazhatnak és mehetnek oda és akkor, hova és a mikor kinek tetszik; de ha a gőzerőnek a léghajózással ilynemű összeköttetése által egy ujabb, minden akadályt leküzdő és az ember akaratának engedelmeskedő közlekedési eszköz, valami szárnyas paripa alakjában, minőn Argyrus királyfi a szép Ilonát látogatta, rendelkezésünkre állana is : ekkor is csak földhöz kötött göröngy maradna az ember, mint most, mely amattól elválni nem képes, mert bármily fölfuvalkodott, önhitt s embergyűlölő, mégis csak mások társaságát kénytelen fölkeresni ő is, s ebben kell pályáját megfutnia, mint eme vándormadarak teszik, különben magára hagyatva elveszne. Az alföldi nép, mely nagy figyelemmel kiséri a vándormadarak szokásait, különösen a darvakról és gólyákról azt tartja : hogy midőn a költözés ideje bekövetkezik, előbb nyilt sík mezőn összegyülekezve királyt választanak maguknak és ha mind együtt vannak, ennek vezetése alatt útra kelnek. Mielőtt azonban megindulnának, szemlét tartanak egymás között, s ha van a csapatban beteg, megbénult, vagy elévedt állat, azt megölik, minthogy ez a nagy ut fáradalmait különben sem birná kiállani, itt hagyatván pedig ugy is elvész. Annyi bizonyos, hogy e költözés bizonyos vezénylet alatt történik : a csúcsos szöglet két ága, mit a darvak, a liba, a szélkiáltó és más szárnyasok röptükben képeznek, majd kitágul, majd ismét összenyomódik, mint ha egy láthatlan kéz körvonalzót furgatna fent a légben, de azért a csapat élén levő vezető utáD a többi föltétlenül indul, megtartja a rendet, nem is bomlik szét, hanem együtt mai ad, mig rendeltetése helyére nem ér. Más madarak, mint a gémek, libuczok, sirályok, halászmadarak és a fecskék, hol kisebb, hol nagyobb rendetlen foltokban utaznak ugyan, de ha az ember figyelemmel kiséri e költöző csapatokat, melyeket őszszel az alföldi síkon, különösen folyók vagy vizek mentében lehetlen észre nem venni, azt tapasztalja, hogy a rendetlen, s külalakját minduntalan változtató csapat mégis bizonyos vezénylet szerint mozog, hogy mozdulataiban határozott irány és öszhangzás észlelhető, mi csak a rendelkezés egységének lehet kifolyása. Mi pedig azt illeti, hogy az állatok a beteget vagy elbénultat maguk közt nem tűrik, hanem, ha magukra hagyjuk, azt agyon marják, ezt többeknél magam is tapasztaltam, és tapasztalhatta mindenki: ki az állatélet tüneményeit némi figyelemmel kisérte. Hát ha a régi spartaiak, kik oly gyermeket, mely szüle-