Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-01-10 / 1.szám

11 juk, óvatosan kerülve ez irányt, követni fogjuk különösen az angol sportlapok gyakorlatiasságát. Ez indokok vezettek most is arra, hogy tüzetesebben hozzá szóljunk a mesterséges haltenyésztéshez, mire Magyarországban nagy jövő vár: ..A mesterséges haltenyésztés salzburgi központi intézetének ez idei adatai megint kedvezők. Igazgatója Nawratil József tanár dec. 5. (1867.) következő adatokat közölt velem az intézetről: Az ikraszedés kedvező jelek közt foly; mert máig, (november 28-dikán), midőn bekövetkezett a pisztrángok s lazaczok ivási ideje, körülbelül 300,000 termékenyített tojást nyertünk, melyből 66,000 ezeret már eddig szétküldöttünk, a többi kelésben áll, mely pompásan foly s pedig mindannyi korcs és keresztezett fajokban. Hét mázsa lazaczot eresztettünk a tartóba (Mastweiler). Tojás után nagy a kereslet, Galicziából, Stiria, Magyarhon-, Cseh-, Felső- és AlsóAusztriából, sőt Poroszországból is, mi meglepő, mert eddig szokatlan volt. Egy haltenyésztő, ki Salzburgba ép csak azért utazott, hogy az oltani haltenyésztést, s vizeket tanulmányozza, s ismereteket gyűjtsön, az anyahalaknak tavak s folyókból történő kifogásában, s a termékenyített ikrák szállításában, kikeltésében s felnevelésében maga is segített, Bécsen visszautaztában előttem dicséröleg nyilatkozott az ottani észszerű bánásmód felett. A tóban fogott anyahalak részint ott helyben megfosztatnak ikráiktól, s részint Salzburg melletti Hellbrunba vitetnek, hogy ott szedjék ki ikráikat. Amazt akkor teszik, ha az ikrák kirakásra érettek, s fenyeget a veszély, hogy a kellő idő elmulasztásával kárt szenvedne a szállításban; ezt pedig akkor, ha veszély nélkül szállíthatók, s az ikrák túlérettekké nem válnak. Nem egész érett s túlérett ikra roszul termékenyül. Az ívó halakat hálóval fogják össze a tó sekély helyein, hol csapatban jelennek meg ikrarakásra, leginkább a patak torkolatában, hol sürün fekszenek egymás mellett, s a hol sekélyekben uszonyaik is kiállnak a vizből. Sajátságos tekintetet nyújt ily sok halat oly kis helyen összegyűlve látni, különösen a lazaczok, miknek piros hasuk kirí a vizből, s ha egy rész oldalt hasal a napfényben, azt hinnők, hogy a viz rózsaszínű. S ekkor, mintha vakok lennének, oly könnyen halászhatók össze. Néha, igy beszéli a halász, vonó hálónk oly tele, s oly súlyos volt, hogy három ember nem volt képes partra vinni, s egyiknek a vizbe kelle gázolni, hogy a hálóból merőhálóval egy részét kimerje. A parányiakat visszaeresztettük újra a vizbe, csak a nagyokból szedtük ki az ikrát. A tóvégi halász gyakran megnevettetett minket, midőn kinyitva ily kis ficzkó száját, s azt telve látván ikrával, latornak, s tolvajnak nevezvén, messze kivetette a tóba, mint nem érdemest, hogy a becsületes lazaczok között foglaljon helyet. Tudvalevőleg a még nem ivók vagy meddők csoportja az ivók után úszik, hogy tojásaikat felfalják, miket mohón nyelvén el, szájuk s hasuk tömve vele. Az ívóhelyek körül más ellenek is ólálkodnak, ruczák, gémek, varjak, rigók, hogy lakomázhassanak. Midőn novemberben a tó végében halásztunk, varjak csoportja károgott az ivási hely fölött annyira, hogy alig kergethettük el. E rablók egész halakat elrabolnak, s ekkép nagy kárt okoznak ; sokszor lövéssel kelle elriasztani. Mennyi halat, s mennyi ivadékot tesznek ily orvmadarak tönkre szabad vizekben, s mily nagy haszna van a mesterséges haltenyésztésnek.