Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-02-28 / 06. szám

89 rá!" kiáltásunkra utána rohantak az agarak, vágtattak a lovasok, a nyúl azonban igen jó futó volt és egyenesen a síirií bokros helynek tartván, az agarak nem érhették be, a meddig a mezőség bokrossága terjedett, és már kételkedni kezdék a jó eredményen, de az agarak nem tágítottak, utána a sűrűben ís, é3 csakugyan elfogták dicsőségesen, már jól benn a sűrű bokrok közepette. Azonnal megszólalt segédem kürthangja, jeléül, hogy a nyúl el van fogva és hogy oda gyülekezzenek a sűrűben egymástól el-elszakadt némelly lovasok. Összegyülekezvén az elszórt bad, a nyúl halála helyén három „hurrah" kiáltással kedveskedett a társaság agár ö kigyelmöknek, kiknek jó hirök s nevök ez első jeles futás által biztosítva lön. Nem oly szerenesés vala a második futás; az űzött nyúlnak sikerült még sűrűbb bokrok közé menekülni mint előbb, inert az egész nyíltabb tér, mellyen előre haladhattunk, csak két angol mérföldre terjedett. Azonban ha együtt maradnak az agarak, úgy tartám, mégis elfogták volna, hanem egy más esemény okozta a nyúl menekülhetését, futás közben t. i. még más két nyúl ugrott kí az agarak előtt, mi őket zavarba hozta és egymástól elszakasztó. E baleset által kissé lehangoltan vettük irányunkat tágasabb tér felé, hol csakugyan akadály nélkül el is fogattuk a második nyulat, illetőleg a harmadikat, mit űzőbe vcvénk. E közben dél ideje elérkezvén, tanyát csaptunk egy szép tiszta vizű tavacska mellett, a három nö sietett sóvárgó szemeink előtt mind azt a gyepen elterített tiszta fehér ruhára kitálalni, míröl előtte való nap konyháikban gondoskodónak. Volt sült pulyka, malacz, disznósajt, sütemény, — s én kezdem a boros palaczkokat kibontani, hogy mint töltött fegyverek készen legyenek, midőn tüzelésre kerül a sor. Mindenekelőtt jó magyar szokás szerint egy kis papra-morgóval köszöntöttünk egymásra és aztán nem kellett nagy ceremoniás invitatio, hogy körülüljük, vagy inkább heverjük a természet gyepasztalát. Falatoztunk jóizüen, és ittunk még jobban, mert vendégeimet jó magyar borral: török vérű egrivel s jeles tokajival tartottam, — eredeti tokajival, mellyet több hegyaljai szőlőbirtokos rokonom szivességéböl nyertem, kiknek ezúttal is legyen köszönet kedves megemlékezésökért. Volt közben tréfa, áldomás-pohár, először az Egyesült-államok vitéz-seregeért, melly fenntartó dicső respublikánk életét, felszabadita minket délieket a rabszolgatartó arisztokraták zsarnokságától, kivívta egy népfaj polgári létét stb. És én különösen éltettem mostani elnökünket a szerencsétlen flautást, mondván, hogy éljen! t. i. a meddig meg nem hal, de bogy a congress vádló s büntető hatalma minél előbb szabadítson föl minket elnöki hatóságától. Helyreütvén e szerint minden délelőtti fáradalmainkat, s lovaink is némelly gyér szálat harapván az itatóhoz járó tömérdek marha által erősen letarolt fűből, de vizzel bőven élhetvén, s agaraink is részesülvén a hulladékban, és a tóban jól meghütvén magokat, — az egész vadászó csapat megújított s borfűszerezte kedvvel neki indult a föladat délutánra halasztott folytatásának. Volt futtatás, és bár a sereg már nem ismerte kellően a hadjárat fegyelmi szabályait, mégis újra győztes lön, mert még négy nyúl esett különböző vidor jelenetek közben zsákmányul. Nem is regél ez agarászati krónika egyéb csapásról, hanem csak, hogy az egyik ezredes ott hagyta a bokrok tüskéjén nadrága két szárának nagyobb részét és hogy az egyik had-