Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-12-30 / 36. szám

577 Az engedett idő leteltével a kutyákat ismét nyomra vezettük, de ez alkalommal a kan kijátszotta mind a kutyákat, mind az embereket. A szimat enyészöben volt már s a kutyák csak itt-ott kaphattak rá; két mértföldön át űzték s végre egészen elvesztették. Ez volt az egyetlen elvesztett a 27 közül, mellyekre 25 nap alatt vadásztunk; a 26-dik pedig a találkozóra menet útközben múlt ki, melly találkozó Halbauba, a vaddisznókerttől 8 mértföldnyire volt kitűzve. Tekintve már most, hogy 25 vadásznap alatt a 18 párból álló falka mindig jó kedvvel, lebocsátott orral, kivetett nyelvvel és teli hanggal űzte a vaddisznót s 27 közül 26-ot lefogott: képzelhető, hogy ez a vadászoknak kitűnő sportot nyújtott. A vadkanhajtás különböző izlés szerint különböző élvezetet ád; az első rendű szenve délyes rókavadász legfölebb egy órányi egyenes- vagy körfutamnak tokinti; porosz Sziléziában azonban a vadkanhajtásnál nagy kitünésben részesül az, ki első érkezik a kutyák által megállított vagy lefogott vadkanhoz, ezt hátsó lábainál fogva oldalt földre rántja s szivét a gerellyel átdöfi. Hasonló ez a róka farkának birtoklásához a rókavadászatnál. A. vadkannak gerellyel leszuratása után a kutyákat néhány lépésnyire elvezetik s a két ostorász gondja alá helyezik, mig a falkár a vadkannal végzi kötelességét aként, hogy hasát késsel felhasítja, kizsigereli beleit s elszórja a vadkan körül, mellyet ülő helyzetbe állít fel, hogy élőhöz hasonlítson. A falkár ezután a vadkan levágott farkát egy fenyőágon azon úrvadásznak nyújtja, ki a vadat legerelyozte. Következik a végjelenet: a kutyákat előhozzák s a szétszórt béldarabokra bocsátják, ismételt „hallali! hallali! hallali!" kiáltások közt. S most pár megjegyzést a vadkan futásáról, mi e lapok néhány olvasóját talán érdekelhetné. A két-három éves kani rendesen jó futamot nyújt s egy-két óráig is élvezet; példáúl a múlt idényben — mint ezt a falkamestertöl hallottam, magam nem voltam jelen — egy kan úgy elfutott a kutyáktól, hogy bottal üthették nyomát, mégpedig sokkal nyíltabb vidéken, mintáz idei vadásztér. Sőt azon s a megelőző idényben több olly kan is akadt, mellyel a falka nem számolhatott be. Magam részéről a vadkant szörnyű ravasz állatnak tartom a kutyák előtt. Láttam ollyat is, melly a kutyák mögé lopódzott s ugyan azon a vonalon kétszer is futott körbe, de meg láttam ollyat is, melly a legegyenesebb vonalban futott hat mértföldet előre. A vadkan szerintem érdemes a hajtásra s az erős vad darab dolgot ád lefogatásaig. A kutyáknak vaddisznóhajtásra idomitását illetőleg megjegyzendő : hogy a falka 24 párja közül 10 pár azelőtt soha sem látott még vadkant; Gross-Sthrehlitzben nevelt 5 párnak ez volt első idénye, a többit a pardubitzi ebólakból vették első vadásznapuk előtt hat héttel, bárom darab pedig az utóbbi tavasszal jött Angliából, s az első hat idényen, a második két idényen vadászott, a harmadik pedig be volt tanítva. Ezeket csupán annak bizonyításául említem, hogy a kutya bármilly korában milly könnyen beokul a vadkanhajtásra, példáúl az emiitett első vén szuka rókakopó, miután kétszer-háromszor künn volt a falkával, gyönyörűen felvette a szimatot s el sem tért róla a vad elfogásáig. Pedig az erdőben sok volt az őzbak és ennél semmi sem csábítóbb, hogy a kutya a nyomról eltérjen.