Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-11-10 / 31. szám

.503 órát vesződött kutyáival, tett hatalmas séta után ülünk asztalhoz, magától értetödvén hogy az ebéd tiszta és egészséges ; és csakugyan a jó izü fris házi kenyér s az íirüczomb virágkáposztával, mellyet a májusi levegőben nyert pompás étvágygyal költök el, többet ér mint akármiféle fényes lakoma Willis termeiben, hol körülötted kihizott papokhoz hasonló pinczérek forgolódnak, maga pedig Willis „in propria persona" az egész műtétei pontos kivitelére felügyel. Minden év május 1-sö napján idomítás alatt lévő kutyáinkat megszemlélvén, ebéd után Jem az idomár, ki illyenkor kocsisommal szokott lakomázni, szokásos két pohár grogját társaságunkban issza meg, s ekkor leteszi azon ünnepélyes némaságot, melly künn a mezőn olly jól illik hozzá. Idegenek előtt," kik kutyáit megnézik, nem szokott titkolódzni, de nagyon keveset beszél. Voltak remek kutyái, mellyeknek nem igen lehetett volna párját találni, de ő mégiscsak középszerűeknek tartotta őket, mondván: fődolog hogy a kutya külseje tessék, a többit a mezőn kell megnézni. Gyakran elragadtatva tanítványainak kitűnő tulajdonságai által, azt szokta tőlem kérdezni: nos Sir, mit mond eliez ? kivánhat-e gentleman ennél csendesebbet vagy nagyobbszerüt ? Egyébként a végletig kevés szavú, és nagyon szigorú a kutyák keresési és járási módjuk, orraik tinomsága és kitartásuk iránt. A mint emlitém, a koronkénti látogató csak igen keveset tudhat meg tőle; megjegyzéseinkre felelve mindig kalapjához nyúl, és udvariassan igen-t vagy nem-et mondván, symbolikus köszöntési modorát ismételi. • Ebéd után az első pohár grog felében szótlanságából valamit enged, de előbb télszemével mindenesetre az ajtó felé néz; azt, ha nyitva volna, gondosan beteszi, s bizalmasan súgja: „Azt a tiatal kutyát — bocsánatot kérek Sir, tessék erre cselédségét ügy címeztetni — nem kell megverni vagy megszidni," némellykor meg azon aggódik „hogy az a másik nem keres eleget, nincs benne tüz." Egy izben kitűnő szukámról volt szó és Jein ennek keresési modorán akadt fenn; „nincs modora Sir" — úgymond — „és ez baj!" „Az igaz Jem, de látott-e valaha olly fürge, találó és finom szaglású vizslát? Kössük fel negyedik lábát nyaklánczához, és fogadni merek mégis megveri önnek „finom modorú" kutyáit, mert mihelyt szimatolni kezd, három lábon is megtalálja a vadat." „Mind igaz — feleié dem — de a kutya szeszélyes és tekergő." Ebben igaza volt, azonban a szukánál biztosabb találót Jem velem együtt soha sem látott. Majd régi kutyáiról kezd beszélni. „Emlékszik-e Bobra, arra a májszin kutyára ; az volt aztán a(vizsla; hát Robin, mellyet a hajós kapitány magával vitt a tengerre s két év múlva visszatérvén, egy liverpooli gentlemannak harmincz guineán adott el, — hát az a setter, meg az a pointer" — csupán a tekergő „Rhine"-ról nem akart sehogysein kedvezöleg nyi latkozni. . „S mit mond ön a Droppers-fajta kutyákhoz? — kérdé egyikünk. „Akad köztük igen jó kutya is, de — s most elhallgatott még a házi asszony