Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-10-20 / 29. szám

464 Meg kelleték ismerkednem a létező telivéranyag legnagyobb részével, hogy a relativ jónak — mint egyedül hasznavehető tényezőnek gyakorlati számításban — némi fokmérőjét tudjam megállapítani, és ez által biráló tehetségemet képesíteni legalább összehasonlítás alapján való értékbecsüre. Tájékozást kelle szereznem a piaezi árak körül, hogy a legkülönbözőbb indokok, szeszély, ragaszkodás, vagy messze száguldó remények dagasztotta követelt árból tudjam körülbelül, mennyi esik a képzelemre, vagy a foreigner-rel való számítás rovására, smiaz, mire az uralkodó árviszonyok jogositnak. Ezekért a hely szinére kelle fordulnom, mert a londoni irodákban s a seregesen jelentkezett alkuszok-és ágensektől nyert értesítés igen keveset használt. A lehető legrosszabb állat is a „szárazföldre alkalmas-"nak jellemeztetett, hibátlannak a leghibásabb ; az árakat illetőleg pedig ritkán Tudtam meg ez uton előnyösebbet, mint a mit a „Racing Calendar" ingyen szolgáltatott. Ez az oka, hogy egyetlenegy kanczáért sem fizettem az 5 százalékos alkuszdijt, bár — miután azon képzelmem, hogy a titok leplei alatt fogok és ezáltal előnyösebben működhetni, csakhamar hiúnak mutatkozott — százszor ismétlém hangosan, hogy azt szívesen megfizetem minden ollyas vételnél, mellyet közbenjáró nélkül, t. i. a tulajdonossal egyenes érintkezés utján nem eszközölhetek. így történt, hogy a mondhatom száz meg száz ajánlott, még pedig ollyak által is ajánlott ló közül, kik a szárazföld és épen hazánk igényeit és ízléseit számos év szülte érintkezések és hasonló megbízatások teljesítése által ismerhetik, nem volt csak egy is, mellyet megvehettem volna. Útra keltem tehát, hosszú fáradságos útra, mertAnglia a minő nagy, nincs olly elfelejtett zuga, mellyben tenyésztő vagy idomár sátorát fel nem ütötte volna. És sokat utaztam, ha nem csalódom csak vaspályán 3700 mértföldön túl; de nem sokáig valék még uton s vérmes reményeim már is lohadni kezdének. És minél tovább vittek a mozdony szárnyai, minél több nemes állaton futottak el szemeim, annál erösebb gyökeret vert bennem azon lankasztó meggyőződés, hogy azon kincs, mellyért sóvárgok, nincs, nem létezik, — vagy ha imitt-amott fel is tünedezik egy-egy példánya, ez sajátunkká nem válhatik. Merésznek fog látszani ez állítás: legyen szabad rövid adatokkal támogatnom. — És itt helyén a kérés, ne méltóztassanak hinni, hogy netalán bennem rejlő viszketeg késztet ecsetem feketébe mártani; higyjék el Uraim! nekem fájhatott leginkább, ha hosszas utak czélpontján, nagynevű gyephős bemutatásakor, az irgalmatlan rajzónnak ismét egy rég kedvelt néven kelle keresztülvonulnia, és — ismét és ismét addig — mig végül a gazdagon felszerelt névsorból alig maradt pár árva név. Nem szólhatok ugyan a mének összeségéről, mert egy jó negyedét nem láttam, de ennek vajmi csekély részét képezik ollyanok, mellyek semmi áron el nem adók, mig fő-főrésze ollyakból áll, mellyeknek cardinalis fogyatkozásaik köztudomásúak. De a nagy többségről, mellyet láttam, bátran állithatom, hogy 90 százaléka a mi követelményünknek, t. i. jó, ép, hibátlan lovak tenyésztése czéljának meg nem felelő; a fennmaradó 10 százalékból pedig a legjobb s nagyobb rész nem eladó. Visszaélést követnék el a szives türelemmel, ha egyes jegyzeteimet bizonyság-