Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-09-10 / 25. szám

J402 „Azt hiszem, uram! hogy nem csak réczékre, hanem bármilly más vadra is használható. Egyébiránt nem tudom, hallották-e az urak ama részeges devonshirei adószedő történetét, ki feleségével összeveszvén, bújában leitta magát és az út mellett ledőlvén elaludt; véletlenül arra menő köszénbánya munkások tréfából az adószedő uramat magukkal elvitték a bányába. Még ott sem ébredt fel, s a munkások nem gondolván reá, szerencsésen a bányában felejtették. Megérkezvén a második osztály, egyik közülök olly fekete képpel, mint kalapom, lábával nagyot rúgván rajta, azt kérdi tőle : ki vagy, mit akarsz ? Az adószedő megdörzsölgeti álmos szemeit, és mert azt látja, hogy a fekete helyen fekete alakok állnak előtte, azt hiszi: hogy meghalt és a pokolba jutott; nagy udvariasan leveszi tehát kalapját, s azt feleli: „engedelmével ördög úr, a földön adószedő voltam, hanem itt bármilly könnyű munkát is szívesen elvállalok." — Talán jó lenne uram, ba az elmaradt réczéket összeszedetem ?" „Jól van Bertie, mi pedig haza megyünk ; a madarásznak megmondhatod : hogy jöjjön át hozzám, ha a szukát el akarja adni; leshelyét is szeretném megnézni; azt hallottam, hogy ennél különb egész Angolhonban sincs, s hogy évenként 300 font . sterlinget is bevesz réczékért." „Majd megmondom uram ! a felelettel pedig holnap eljövök, — viszonzá

Bertie a kerítésen átlépve — de . . . „Nos mit de?" „Hát csak azt akartam mondani uram, hogy a madarász igen irigy ember és sommit sem fog megmutatni, noha a múltkor is megjárta irigységével; egy úr, ki egész életében tengerész volt, rémitö jó birtokhoz jutott, s véle értekezni akarván, utána küldött. Az öreg el is indúlt tíával, s azt hitte, hogy ott majd egy új leshelyet fog felállítani. Mindenfélét kérdezett tőle, de a madarász alig felelt; utoljára még ezt kérdi tőle az úr: „nos atyafi, hány cső kellene tavamba ?" — Az öreg madarász pislogott, és mutató uiját homlokára tévén, ezt feleli: ,Ez a könyv le van pecsételve uram, le van pecsételve/ Erre az úr semmit sem felel, csak szivarját kissé erösebben szijja. Útközt a madarászairól egy szót sem beszél. A kastély udvarában előszólítja inasát s egy tiz fontos bankjegyet tárczájából kihúzván, azt mondja nekie: „ezt vidd el úrnődnek, kéretem, hogy egy öt fontos bankjegyet küldjön, a másikat pedig pecsételje le. Az öt fontot vasúti költség fejében adom atyafi, a többit majd lepecsételjük, jó reggelt!"— A madarász eleinte hallgatott, utóbb pedig megfordúlván, azt mondta: „ha ezt tudom, máskép cselekedtem volna." „Eféle erényekkel mások is birnak, nem csak madarászok; majd mond meg hány réczét találtatok ! ?" Bertie kalapot emelve, a legrövidebb úton elsietett; Diver pedig nem sokára utána indúlt. A sötét felhők s az általános szélcsend még több hóra mutattak, mi pedig örültünk, hogy valahára ismét kandallóhoz juthatunk.