Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-09-10 / 25. szám

J397 kerítés, csontok s egyéb állathulladékok emelkedtek. E tisztás tér az, mellyen a fiatalok még zsenge korukban szokták elkölteni prédájukat s itt gyakorolják magokat a hagyományos gymnastikában és irtózatos concertben, mellynek mi hegyi vadászok olly sokszor lehetünk tanúi. E térről emberünk oldalvást alig tett néhány lépést, s a tőrbe esett farkas mellől egy öreget és még két fiatalt vett észre a sürübe belebb húzódni. A tőrbe fogotthoz közeledvén, melly a sürübe a többi után igyekezett, de csakhamar a gallyak és bokrok közt fenakadt, Görbe Mihály ennek keveset érő bőrét nem kímélte, de annál értékesebb fejével elbánt. A mint emberünk prédáját czipelni igyekezett, egyszerre keserves s egyszersmind irtózatos ordítást hallott; önkény" telen borzalom fogta el, s mint viadalra készülő, veszélyt gyanítva, dorongból álló íegy veret kezei közt ütésre emelte s a csapáson ki, kettős lépésekkel sietett lefelé, midőn egy kis halom mellett szemébe ötlik a dühöngő tarkas anya, mellynek szemei sárgán villogtak feléje. Oldalt fordúlva sebesen lefelé szaladt ekkor a pára nélküli farkas kölyökkel, s kiáltozásaival megállitá a bőszült vadat. Az anyafarkas orditásairól észre vette, hogy még életben maradt kölykei nem messze lehetnek, mert mindig hátra tekintett, s anyai ösztönétől indíttatva fájdalmasan nyöszörgött, mit szomorúan viszhangozott az erdő végtelensége. Görbe Mihály ezalatt a hegyoldalon lefelé prédájával jól leért, s tüzes tekintetével és kiáltozásaival a bőszült anyát mintegy megbűvölni látszott, azt hivén, hogy elmaradt, bár orditásait időnkint mindig maga körül hallotta. Reggel a Klobuk tetői körül épen a nap kelt csillogó pompájával, midőn az aljba érkezett s egy ösvényen a szomszéd faluból falunkfelé igyekező négy embert kapákkal kezeikben pillantott meg, s most bátrabban mint eddig, kiabálásai közé sajátszerű hangot vegyített, mit a nyomban követő anyafarkas megérteni látszott, mert ismét fájdalmas nyöszörgést hallatott s kölykét ellenség kezében látva, az anyai kétségbeesés borzalmas hangjait ismételé és mindig közelebb nyomúlt Görbe után, ki azonban egy jó futamodással az ösvényen megállított emberekhez csatlakozott. Többször történik, hogy gyermekkorunkban kiszedjük a madár fészkét, látjuk akkor a szegény kis madárfiak anyját fejünk fölött röpkedni, hogy adjuk vissza apró magzatait, szerelmének kedves gyümölcsét. Ep igy követé a kesergő s lefegyverezett anyafarkas Görbe Mihályt, nyöszörögve, ordítva s szemeit kölykére függesztve. Anyai szeretete uralkodott talán az éhség parancsoló szükségén is, hanem minthogy minden lépéssel minden perczczel távolabb esék még életben lévő fiaitól, némellykor megállapodék, fájdalmasan tekintve visszafelé, s magát le-lecsapva, hentergett a harmatos gyepen. Az alatt a néhány emberből álló csapat a faluhoz ért; az anyai szívben végre kétségbeesés váltotta fel a félelmet és a könyörgést, és a harag visszaadá a bőszült állat szemeinek a borzalmas kifejezést. Mihály gazda perezre sem forditá el szemeit a farkasról, melly ugrándozva, farkát csóválva körül szökdöső a kis karavánt, s folyvást közeledve és villogó szemeit meresztve rohanni készült, mire embereink az örökös bot és kapákkali hadonázásba bele fáradván , az életnélküli féltett magzatot a földre mintegy elibe dobták. Azonnal reá ugrott az anya s tajtékos szájába fogni és tovább vinni iparkodott, de Görbe által hatalmasan fejbe kolintva eltántorodott, kölykét eleresztő, s az embereknek 25*