Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-08-30 / 24. szám

J385 hez hasonlít; keményre járt, és a sok fa vonszolás által simára nyomott ösvények a vízhez vezetnek, a hódak által ezelőtt több évvel levágott és feldolgozott fák mollott ismét legújabban munkába vett törzsökök hevernek; egy köröskörül megrágott fehér nyírfán meglátszik, hogy csak múlt éjjel bajlódtak vele, szintúgy ember karnyi vastagságú 4—5 láb hosszú hasábok láthatók, mellyek a téli készlet szaporítására vannak szánva. Ha ezen ösvények egyikén néhány yardnyira előre haladsz, egy vagy két fél acrenyi kiterjedésű tóra fogsz akadni, mellyek az erdő árnyékában feküsznek. Valamelly sekélyes helyen, közel a tó közepéhez, mély vízzel körülvéve, gyakran egy kidőlt fa tövében áll a ház, melly távolról valami méhkashoz, de korántsem ama csinos külsejü épületekhez hasonlít, mellyeket többnyire az utazási leírásokban láthatunk. A munkás élet eme jeleit szemlélve, szintén megilletődik a vadász, midőn a halotti csendet csak a víz egyhangú csergedezése, némellykor a nyirfajd kappogása, a jégmadár sirása, vagy az evetke csacsogása szakítják félbe. A hód nősténye párzás előtt röfög, melly hangot a vadászok utánozni szokták, ha pedig veszekesznek, vagy kutyák által támadtatnak meg, bizonyos sziszegő hangot hallani; illyenkor farkukkal a vizet erősen csapdossák, mit magam is gyakran észre vettem. — Mihelyt a vadász a lakra talált, batyuját szél mentében leteszi; puskájával és aczél csapdájával pedig óvatosan előre bújik, a helyiségek fekvését, a családtagok valószínű számát megtudandó, s egyúttal támadási modorát is meghatározza. Gyakran több ház es család találtatik a szomszédságban. Illyenkor emberünk hosszasb ideig tartózkodik a vidéken, és csapdáit a hódak szokásos útjain felállítgatja, mi két vagy három napi munkába kerül. A hód csapdák igen nehezek, és többnyire gátakon vagy az állat útjain állíttatnak fel; hogy a hód rendes járását ki ne kerülhesse. Nagyobb biztosság okáért a csapda mindkét felére száraz gallyak szúratnak. A csapdának száraz vagy hámozott fából kell készülnie, mert különben bizonyosak lehetünk benne, hogy a hódak mindenestől elviszik. Mihelyt az állat a csapda közepére jutván, egy kis fára lép, a súly hátára esik. Ezen egyszerű és durva gép felállítása olly nehéz, hogy kezeléséhez az ember csak több évi gyakorlat után érthet tökéletesen. A kisebb állatok elmehetnek alatta, de a hód derekával fogja meg magát benne. A felállítás után a vadászok néhány lépésnyire hódonnyal (castoreum) bekent ágakat szúrnak a földbe vagy pedig ennek hiányában fris nyirfa botokat, mi némellykor szintén megteszi hatását. Az aczél csapdák úgy vannak felállítva a vízben, hogy a hód lábával beléjök kerüljön, mert a kéz vagy első láb nem elég biztos fogás. Ha csak tüstént oda nem nézünk, mihelyt a csapda becsukódik, az első lábnál egyebet bizonyára nem igen találandunk benne. Most a vadász folytonosan csapdái után jár, és délutáni 3 órától kezdve napnyugotig nem messze a laktól puskával kezében lesbe áll; egy lövés durranása nem igen ijeszti meg őket, föltéve hogy az állat tüstént halva marad; ha sebesülten el tud illanni, társait fellármázza és az nap nem igen jönnek elő többé házaikból. A hódak igen gyorsan úsznak, és ekkor csak fejük látszik ki a vízből, miért is nehéz lövés esik reájuk; nehéz testük daczára olly csendesen úsznak és buknak alá, mint akármiféle récze. A lakok közelében tüzet rakni nem lehet, mert finom szaglásuknál fogva, ezi