Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-08-20 / 23. szám

?,C>4 s ezen jövőre nein is aggódunk; azt azonban sajnálnunk kell, hogy a ministeri biz­tos Péchy Manó által — fájdalom kissé későn — felajánlott szép tiszteletdíj létesü­lésén kivül, verseny ügyünk körül semmi haladást nem észlelhettünk. Szamosfalvára későn jött az új idomár Philips s bár mindent megtett megbizói érdekében, több lova megsántulva az induló oszlopnál meg sem jelenhetett, s az idő rövidsége látszott az elindúltakon is, a drágiscsáni istállók képviselve sem voltak, s mig a bethleni lo­vak kinézés- s szolgálatukkal becsületesen kiállották a sarat, a gernyeszegi istálló képviselői azon fájdalmas gyanút keltették bennünk, valljon e jó anyagú ménes által vallott kudarcznak oka nem a növendék lovak czélszerütlen tartásában lel­hető-e fel ? Kolozsvár polgársága a szokottnál is még kevesebb részvétet mutatott, mert nem csak hogy az annyit emlegetett s ohajtott Kolozsvár városi dijt, az idén sem csinálták össze, de a versenyekre, még vasárnap is, szokatlanul kevesen jelentek meg. Lóvásárunk mondhatni nem is volt. 3 hámos s 1 hátas vér ló eladásáról hal­lottunk összesen. De lássuk a versenyek részleteit. Első nap. Péntek, julius 26-áu. I. Vadászverseny, 400 forint. Futhat minden nem-telivér ló, melly a Királyhá­gón innen született. Távolság 2 angol mértföld, fél-fél óra közre ismételve. Tétel 25 forint. A tétösz a kolozsvári kopófalka fentartására fordittatik. Urlovarok színeikben. Gr. Bethlen Sándor 4é. sga. Ii. K o r t e s, ap. Castor 130 font. . . . tulajdonos 1 B. Bornemisza János 5é. sga. her. Vezér, ap. Grey-Pyrrhus 135 font. tulajdonos 2 Id. gr. Teleki Domokos 5é. fvr. sga. m. Brutus, ap. Radamaus, any. Marie 133 font. . . . legifj. gr. Bethlen J. 0 Az indulásnál b. Bornemisza Tivadar vezetett Vezéren, követve gr. Bethlen Sándor által a Kortesen s 3-ik volt legifj. gr. Bethlen János a gernyeszegi Brutuson, s e rend maradt egész az istállóig, hol Kortes Vezér mellé nyomúlt, melly azonban elsőségét megtartotta, mig az igen röviden vágtató Brutus maradozni kezdett. A tégla égetőnél Kortes újra kihívta Vezért, s ezt megelőzvén, az egyenes oldalon ő lett első. E helyet azonban, már az állványnál ismét visszafoglalta Vezér. Itt Brutus is igyekezett közelebb jutni versenytársaihoz. E rend megmaradt egész a téglave­tőig, hol gr. Bethlen Sándor, pár ostor csapással biztatta lovát a küzdésre, gr. Bethlen János pedig feltartóztatta, kiállott s többé minden unszolás daczára, újjítni nem ké­pes lovát. Az egyenes oldalon Kortes verve, de jó erővel nyomúlt Vezér mellé, mely­nek — versenyt most először lovagló — lovara kissé megkésvén az ostorozással, Kortes 1 lóhosszal nyert, egykori istálló társa ellen. A császárdíjt követett ismételt futásban, előleges — s a jövörei nem terheltetés szempontjából Kortesnek előnyös — egyezés szerint Vezér lett első, melly a futások végén 3-szor körül járt. Kortes a má­sodik. Az első futás tartama 4 perez 50 másodpercz, a canterben tett második futásé 0 perez 10 másodpercz volt. II. Második osztályú császárdij 300 darab arany. Futhat minden Erdélyben elletett és felnevelt kancza és mén. Távolság 2 angol raértföld. Tétel 100 frt; bánat 50 frt; ha azonban a visszavonás a verseny előtt történik, csak 25 frt. A tét- és bá­natösszeg fele az első, fele a második ló után fizettetik. .Gr. Bethlen Sándor 7é. p. k. H a ri z s, ap. Pastoral, any. Vielka, 115 font. ..... 1 Légid. gr. Teleki Domokos 4é. sga. 'k. X a n t i p p e, ap. Radamans, any.White Rose 107 ft. 2

Next

/
Thumbnails
Contents