Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-08-10 / 22. szám

J356 Az öltözetre nézve kívánatos, hogy vagy igen sötét vagy igen világos szinü kelmék használtassanak; gondosan mellőzendők a hamvas szinü úgynevezett „plaid"mustrák, mert a falevelek, karók és fatörzsök színéhez nagyon hasonlítanak. Egy alkalommal magam is majdnem egy eféle láthatlan öltözet áldozatává lettem. A nyúlmészárlás olly érdektelen tárgy, hogy vadásznapunk részletességeivel olvasóimat untatni nem akarom. Kegyetlenségről itt szó sem lehet, mert a nyúlak folyvást szaporodnak, miért is kell, hogy kilövettessenek; továbbá mert minden elesett nyúl mezeigazdaságunk nagy előnyére van. Kitűnőbb sportsmeneink egyike a nyúlakra nézve következő eljárást tanácsol, melly, kivéve ott hol nyilványos agarászatok tartatnak —• mi többnyire síkságon szokott történni, hol a nyúl csak kevés kárt tehet — mindenütt a lkalmazandó. O a nyúlakat September végével kezdi lövöldözni, octóber végén csendereseit is jól meghajtatja, azután pedig, a mennyire csak lehet, bérlőit folyvást szidja, hogy a nyálakat annyira kímélik. — A fáczánkakas- és jérczevadászat befejezésekor csak a legügyesebb puskásokat hivja meg, és annyi nyulat lövet velük, a mennyit csak kívánnak. Egykor nála voltam — mondá Bertie — és hallottam, midőn főerdészének a következő utasítást adá : „Hallod-e Windsor, — (ez volt a föerdész neve) — a kevert rejt-vadászatokra jó puskások kellenek, nem pedig holmi londoni ügyvédek vagy kereskedők; különben inkább Took Esztherrel (így hivták a squire öreg dajkáját) megyek vadászni!" Több, valósággal megesett vadászkaland. (Hüter wildbahni föerdész elbeszélése után.) (Vége.) A húszas években tavaszkor szalonkavadászatra kaptam meghívást; de egész nap, e's pedig mindjárt kezdetben egyetlenegy szalonkát láttunk csak, mely el is esett, s minthogy a szalonkaidénynek még nagyon is elején voltunk, az ejtett egyetlenegy szalonkát ritkaságnak tekintettük, és olly megjegyzéssel adtuk át a felügyelőnek, vigyázna jól, hogy baj ne érje; ez tehát azon meghagyással adta át a szalonkát 11 éves fiának, hogy azt egész nap kezéből ki ne adja. A vadászat befejeztével, midőn a gyerkőcze a szalonkát visszaszolgáltatta, kitűnt, hogy a hosszucsőrü béllyuka tallér nagyságra tollaitól meg van fosztva és nedves ; teljesen megfoghatlan volt mindnyájunk előtt, hogy történhetett ez. Nyolcz nappal ezután ugyané társasággal ismét szalonkákra vadásztam, s ez alkalommal a jó szalonkapecsenye és hulladéka volt beszédünk tárgya, midőn a felügyelő kételyeit fejezte ki az iránt, hogy a szalonka hulladéka csakugyan olly jó volna, millyennek általánosan állítják, mert, úgymond, fiam a nyolcz nappal ezelőtt ejtett szalonka hulladékát kipréselte és kiszopta, de jónak egy.általján nem találta. Ezzel természetesen megvolt fejtve a múltkori talány. 1810. évi octóber havában ínég otthon voltam atyám nál, Wolfsgarten vadászkastélyban Langen mellett; 15-ik évemet értem el akkor, s minthogy nagy előszeretettel viseltettem a vadászat iránt, atyám mindig magával vitt; nem egyszer egy-