Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-08-10 / 22. szám

J353 Chequers, szerdán reggel. Dear Sir ! „Tnrner ön legényét rávette, hogy a csikót kanczája ellen hétfőn reggel egyenlő teherrel megpróbálja ; — ebbe magam is beleegyeztem. A dologban semmi roszat sem láttam s ön csikaja néhány hosszal nyert. Tiz fontos nyorgekben ültek, mellyeket ép úgy, mint a lovasokat megmértem ; de azért a verseny még sem volt rendes, mert egyenlő teherrel a kancza mindenkor megveri a csikót. Meg vagyok győződve, hogy Turner a legényt megcsalta ; alkalmasint — nolia ezt bizonyossággal nem állíthatom — valahova egy stone terhet szorított, és igy természetesen a kísérletnek így kellett végződnie. Az egész kísérlet csakis olly czélból történt, hogy a csikót kodvoncczé tegye, mert a helyett, hogy az eredményt titokban tartotta volna, mindenkinek elbeszélte s most már mindenütt tudják ; tegnap a hollertoni vásáron egyébről nem is beszéltek. JÉn ugyan mindezek daczára a kanczára 50-et tartottam 40 ellen ; kövesse példámat, mert a kancza győzni fog ; tisztelője John Harrison." Utóbb kisült, hogy Turner — mint Harrison sejté — nyergeles alkalmával titokban valahova egy stone holt törhet szorított, mi által a lovak egyenlőkké váltak. A verseny végbe ment; Tom bevárólag lovagolt és a százados győzött; de a helyett, hogy a kísérlet által Turner terve szerint lefőzettünk volna, mi harmadik kéz által a kanczára fogadva, sokkal többet nyertünk, mint ha a mi csikónk győz. — Tom azonban erősen hitte, hogy tiz fontnyi teherolőnynyel a győztes kanczát megverheti, és tüstént a verseny után a századost illy feltétellel 50 font különfogadásra hivta ki; a futást délutánra indítványozván. A százados, kit lovának győzelme nagyon elkábított, a teherelőnyt megadta. Ez alkalommal azonban Tom megváltoztatta taktikáját, kezdettől vezetett és igen szépen győzött, mi által a tisztikar sok pénze vándorolt hozzánk. (Vége követ.) Angol vadászatok. (Idstone után.) IV. Nyúlvadászat. Ha a nyúlkopók és agarak faja kiveszne, nagyon kívánatos lenne, hogy egyúttal a nyúlak is elpusztulnának a föld színéről. Sokszor csúffá tettek ezek, midőn puskával 8 néhány kutyával sétálni mentem ; s keserves fáradsággal idomított fiatal növendékvizslám szilárdságát sokszor egy perez alatt úgy elrontották, hogy hetekig kellett vele újra bajlódnom. Valóban, semmi sem boszantja úgy a vadászt, mint a nyúl! . .. Rekkenő soptemberi napokon nem egyszer inkább valami fára aggattuk fel, sem hogy velünk czipeltük volna a nehéz tapsi füleseket. — Nézetem szerint nem érdemlik meg a hurczolást, asztalra pedig épen csak levesnek valók. Az Ízlések különfélék ugyan; a római epikúrok a macskabúst szerették, — én részemről a nyúlnak csupán derekából tudok valami keveset enni, noha az öreg Horácz többre becsülte lapiczkáját. Martialis pedig valamennyi négy lábú állatok búsa között a nyúlét különösen kiemelte, bár szegény gastronomnak kellett lennie, mert szerinte a húros madár sülte legtöbbet ért. Mózes és Mahomet a zsidóknak és müzülmánoknak a nyúlhúst egyenesen megtiltották ; a régi britonok gyengítő eledelnek tartották s nem ették meg, nehogy félékenyekké és gyávákká váljanak. Cato állítása szerint a nyúlhús leve csendes álmot