Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-01-30 / 03. szám

3G fenyves fanemüeknél nem olly könnyen akad odúra, mellybe szükség esetén rejtőzhetnék, s ha van is, ez az ö használatára azért nem alkalmas, mert szurokkal van tele. Arról ugyan, hogy a felvidéki nagy fenyvesekben gyakrabban találtatnék, nem hallottam, de annyit tudok, hogy a szathmári Avasban, a Bilikben s a Mátra belsejében mint ottlakó közönségesen ismeretes, a pilisi, vértesi, bakonyi és farkaserdei nagy kiterjedésű erdőtagokban pedig olly bőven van még, hogy egyik másik uraság-vadász, ki utána veti magát, évente jókora összeg pénzt vált belőle. Mi ugyan nem vagyunk azon helyzetben, hogy a nyesthőröket külön kereskedelmi ezikk gyanánt mutathatnék fel statisticai jegyzeteinkben, mint az észak amerikai statusok, mellyekből Winckell megjegyzése szerint 1848-ban nem kevesebb mint 150,785 darab nyestbőr került forgalomba; egész Németországhoz képest azonban, honnan az értékes bőrű állat már majdnem egészen kiirtatott, mégis bátran állíthatjuk, hogy nálunk több százra megyen még az évente legott nyestek száma, és az itt feldolgozott illynemü bőrök egy részét a szűcsök kéz alatt veszik meg. Előre látható ugyan, hogy az erdők napról napra pusztítása s az emberek kapzsisága miatt rövid idő alatt ezen állat is el fog erdőinkből végkép tűnni, s a jövő nemzedék már tán csak a természettanból, vagy az állatkertből fogja a fanyestet ismerni; de híjában, illyen a világ folyása. Az éjszaki skót vadász azzal, hogy az általa elejtett jávorszarvas fajának tán utóisója volt, nem sokat törődik, söt még dicsőséget helyez benne; az apenini és sudeti havasok szorosain ősszel és tavasszal költöző madarak után lesekedö olaszok, kik mesterségesen alkalmazott hálóikba ezrenként fogdossák össze a közép tengeren át Afrikából szerenesésen átvergődött szárnyasok minden nemeit, épen nem gondolnak azzal, hogy e vándormadarak foltjai évről évre csekélyebbek s hogy tömeges irtásuk által a természet háztartásában, melly e madarak ezreinek az erdőket, gyümölcsöt s vetéseket pusztító rovarok millióit rendelte eledelül, roppant zavar támad, mert ez utóbbiak szerfölött elszaporodván, a növényzetben, mellyből ismét más állatok táplálkoznak s melly ép az emberi faj gyarapodásának fő kellékeit szolgáltatja, kiszámíthatlan kárt okoznak; és ép úgy nem gondol vele a nyestet odújából Hastól együtt kifüstölő vadász, hogy a család azon erdőben utolsó volt, s ö többé e vidéken fanyesttel találkozni nem fog. Pedig a nyost is hozzájárúl az állatországban szükséges egyensúly fenntartásához ; ö is lánczszemet képez a müszerves lények sorában, melly ha innen kivétetik, pótolhatlan hézag támad az egészben, s egyes állatfajok kipusztítása a természetben kisszerű hasonlítással ép ollyasnak tűnik fel előttem, mint midőn egy szép nagy darab szövetben lyuk támad, vagy kellő közepéből néhány szálat kiszakítanak ; — a szövet azért megvan, de egész soha sem lesz többé. Igaz hogy a fanyest rémítő pusztítást tesz a hasznos vadakban; nem csak az apró nyulakat öldösi, hanem futtában elfogja a kis süldőket is: a siket- és nyírfajdok, császármadarak és foglyok tojásait és szárnyra nem kelhető fiait kiszedi, de ugyanezt teszi a tömérdek orvmadár, a sasok, ölyvök, keselyük, sólymok, baglyok és kányák költelékeivel is, mellyek többnyire hozzáférhetlen magas fákon fészkelnek s mellyekkel más kisebb dúvadak, mint a menyét különböző fajai, viadalba bocsátkozni nem mernek. A téli évszakban pedig, midőn valamelly hóval kevésbbé fedett haraszton gubbaszkodó