Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-07-30 / 21. szám

J344 az idén adja ki magából a javát s ugy jár mint Achievement, melly bárom éves ko­rában a sok futás miatt félig letörten jelent meg. Lady Elizabet.het John Day ido­mítja, kinél Athena, Europa és Ste-saw jeles két évesek is vannak, annyira hogy szinte bizonyosnak hiszik, miszerint a jövő évi Derbynyertes a Daneburg istál­lóból kerül ki. A Chesterfield Stakes határozott főkedvencze Athena, Hastings marquisnak Stockwelltől származott két éves kanczája volt, mellynek pedig e ver­senyben korábbi nyereményekért. 7 fonttal többet kellett vinnie. Mindamellett „ Athena must win!" volt a jelszó, őrülten fogadtak reá és—-vesztettek, mert Athena a bét font túlsúly alatt helyre sem birt szert tenni s a versenyt Mr. Graham sárga kanczája, a nomine et omine Formosa Buccaneertől nyerte Leonie és Suffolk ellen; Athena s más öt ezek után ért be. A s.-a.-ujhelyi lóversenyek sorozata 1867. (September 29. 30 ) Vasárnap September 29-én d. u. l'/ a órakor. I. Gróf Andrásy Manó tiszt, dij, 150 frt értékű ezüst disz serleg. Urlovarok. Futhat Zemplén­megyében nevelt nem telivér ló. Távolság egyszer a pályaköre. Tét 20 for. f. v. f. Teher kiegyenlítés nélkül. Legalább három lónak kell indulni, hogy a díj kiadassék. Nevezés egy órával a futás előtt. II. Tétverseny. Futhat minden ló. Urlovarok szokott színeikbon. Az aláírás e versenyre kötelez 1865-től 1869-ig bezárólag. Tét 40 for. fele bánat, ki csak egy évre ir alá, 60 for. tételt fizot. Távolság 1 V, ang. mfld. Teher 3é. 112 f. 4é. 125 f. 5é. 132 f. ; ménre 2 fonttal több, fél vérre 5 fonttal kevesebb. A második ló tételét menti, ha azonban tíz aláírásnál több van, kettős tételt kap. Nevezés a verseny előtti napon déli 12 óráig. Indítványozó gróf Forgách Kálmán. III. Asszonyságok dija. Egyszor körül, negyven öllel a nyerpont előtt kezdve. Futhat minden ló. Urlovarok színeikben. Tét 5 arany, f. v. f. Teher 3é. 112 f. lé. 128 f. 5é. 133 f. id. 138 f. ménre 2 ftal több, rendezett pályán nyertesre 5 fonttal több. A tét- és bánatössz fele a második lóé. Nevezési zárnap September hó 1-je. IV. Földészek versenye. Az első ló díja 40 frt, a második lóé 10 frt ezüstbon, adja a zemplénin­gazd. egyesület, 800 öl. Teher kiegyenlítés nélkül. Futhat minden zemplénmegyei földész — saját lován, nyereg nélkül. Nevezés a pályatéren. V. Egyleti dij. Egy ezüst szelenczében 1000 frt o. é. Futhat minden egyleti tag birtokában levő s Magyarhonban nevelt ló. 2 ang. mfld. Tét 100 frt, fele bánat. Teher 3é. 92 f. 4é. 112 f. 5é. 118 font id. 120 font, ménre 2 fonttal, telivér lóra 3 fontai több ; lóra melly más rendezett pályán 1000 frtos díjat már nyert, még öt fonttal, s két vagy illy díjak nyerőjére 10 fonttal több. A tét- és bánatösz fele a második lóé. Nevezési zárnap September 1-je. VI. Gátverseny. Tiszteletdíj, adja gr. Andrásy-Wenckheim Leontina. Urlovarok. Futhat minden ló. A tét- és bánatössz a második lóé. Kiilönbon az 1865-ki gátverseny feltételei. Aláirás September 15. A nevezés későbben köröztetik. Hétfőn, September 30. d. u. l'/ a órakor. I. Ivadékverseny. 1864-ben született csikók számára, telivér ivadék kizárásával. Tét 20 forint) f. v. f. Távolság 800 öl. Tehor 100 f. ménre 3 fonttal több. n. Felföldi dij, legalább 500 frt. handicap. Futhat minden ló. Távolság 2 ang. mfld. Tét 60 frt. Bánat 40 frt, a liandicapot ol nem fogadó sept. hó 25-ik napjáig bejelentve csak 20 frt bánatot fizet. A terhek sept. 15-ig közzé tétetnek. Második ló a tét- és bánatössz felét nyeri. Üzleti lovarokkal 5 fonttal több. Sept. 15-ke után 1000 frtos dij nyerőjére még 6 fonttal több. Teher szabók : gróf. Forgách Kál­mán, gróf Szápáry Iván, gróf Sztáray János. Nevezési zárnap sept. 1,

Next

/
Thumbnails
Contents