Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-07-20 / 20. szám

317 A majorság magában véve nem állt olly rosszul, mint Charley azt lefesté; az egymástól mély és széles árkok által elválasztott tágas legelők a lótenyésztésre és csikó nevelésre pompás helyek lehettek; némelly helyen az elhanyagolt föld csak rosz és durva füvet mutatott, de azért a sharks-lodgei marhát minden vásáron drágán fizették. Eddigelé Radforddal soha sem beszéltem, annál kevésbé láttam pedig hires Plover lovát és bájoló leányát. A házhoz csak is az ment, ki teendőit ott személye sen akarta végezni, különben az öreg Radford képes lett volna az ajtót a kíváncsi látogató orra előtt becsapni. A mi külsejét illeti, nálánál rútabb embert alig lehetett képzelni. Csontvázszerű alakja, hideg, szürke szemei, kiálló nyúlfogai és eltorzított durva arczvonásai az egész embert valóságos rémképpé tették. Charley beszélte, hogy egy ízben Liverpoolból tévedt le egy vén tengerész s a kastélyba akart egy falat kenyérért betérni. Az öreg Radford már az ablakból kiáltott reá, hogy takarodjék s szóhoz sem engedte jutni. A tengerész tovább ment, de alig egy negyed óra múlva ismét visszajött. A vén Jack újra rá mordúlt: „Nem inondtam-e már, hogy itt a csavargók számára semmi sincs ?" — „Oh igen — felelte a tengerész — nem is kéregetni, hanem valamit mondani jöttem én." Radford kíváncsi lett s folyvást az ajtó kilincsét tartva kérdé, hogy hát mi légyen az ? — „Na's, szólt a tengerész, bejártam az egész világot, az emberek minden faját láttam, de olly ocsmány pofát, mint az öné, még soha sem. Gondoltam, hogy ezt tudnia talán érdekes lesz. Jó napot kívánok !" — Cleaver, a mészáros, ép a szobában ült s hallotta az egészet; tőle tudom, mondá a tréfás Charley. Megjött az idő, midőn az oroszlánt barlangjában felkeresni, Sharks Lodge-ba bekoczogtatni, a pej csikót megnézni, vagy pedig, ha mindezeket megtenni vonakodnám, John Harrison előtt tekintélyemet koczkáztatni voltam kénytelen. Az ő közbenjárása mellett lovamat a kastélyban 80 guineáért megvették, és pedig nem az első ostorász, hanem a falkamester számára, ki utóbb tiz évig használta a vadászatokon anélkül, hogy csak egyszer is bukott volna vele, miért is ki jelenté, hogy ennél jo*bb és olcsóbb ló soha sem állott istállójában. Egy vadászat alkalmával, melly Holliwell Hangers körül april elején tartatott a rókával a rejtben vesződő kutyákat elhagyván, a falu felé tartottam. Nem akartam egyenesen Sharks Lodgeba menni, mert tudtam, hogy ott kénytelen volnék lovamat a kapufához kötni s igy a hires „

Five-Bells" czimü kocsma előtt megállván, paripámat a kovácsnak átadtam, ki azt tüstént bevezette. A tágas meleg istállóban nagy meglepetésemre még egy erős, tüzes, rövid farkú fekete ló állott; a rajta levő csinos vadásznyereg, az ugró szíjj és a megtágított hevederek után Ítélve, azt hittem: hogy a vadásztársaság valamellyik tagjáé, ki haza felé indulván, a kocsmában pihenni akar. A konyhán néhány szelet sódart és higtojást rendelvén meg, szemügyre vettem a tűzhely körül pipázó társaságot s mondhatom, hogy valamennyinek szeméből vadőr és birkatolvaj nézett ki. 20*