Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-06-10 / 16. szám

Ha a sport eme nemet keressük, sok függ attól, mikép történik a felverés; nem csekély gyakorlat kell hozzá a fáczánokat a kivánt helyre terelni, hogy egyúttal kellő időben a mészárszékre jussanak. Sokan nem törődnek a napi sporttal csakhogy a „befejezés" jó legyen: (az az a vadászat vége felé sok vad kerüljön a vendégek elé) hanem ezt többnyire olly későre halasztják, hogy a sötétség miatt a jérczét a kakastól megkülönböztetni máinem lehet. \ A négyszögekre felosztott fáczánosok szélei hálók nélkül maradnak s igen sok nyúl és fáczán mutatkozik annélkül, hogy lövésre kerülnének, mert a puskák a hajtókkal szemközt felállítva mindig az előre nyomuló vonal felé lövöldöznek. Szükségtelen mondanom, mennyire irigylendő a hajtók helyzete, midőn már a puskákhoz közelítenek. A tengeri nyulak tömegesen ide s tova futkoznak, a fáczánok alant repülnek s a bokrokon alig felül emelkedve kapásra lövetnek. Illyenkor a hajtók gyorsan egy kis csoportot képeznek valamellyik pajtásuk körül, l<it csakis koponyájának vastagsága mentett meg a haláltól. Azonban egy „half crown" és néhány korty jó bor a jámbort hamar lecsillapítják, ki újra kiáll czéltáblának. Lehet, hogy rosz ízlésem van, de illyesini nézetem szerint még a kakasviadalokon is túl tesz, különösen, ha az illető úri egyén a pofon lőtt bajtót azonfelül még le is hordja, mert „mindig útjában állott, ha lőni akart." Mindig veszedelmesek az irigy vadászok, kik egymás előtt a vadat ellövik vagyis inkább, — mint a nem érdekelt néző legjobban láthatja — „egymásra" lövöldöznek. Nagyon mulatságos dolog a kapzsi puskást nézni; mennyire iparkodik jó helyre jutni, milly erőltetett egykedvűséggel sétál el „hivatalból" felállított vadásztársai mellett; s e kitüntetést mennyire nem tartja illőnek. Nem hiányzik ama bizonyos egyéniség, — gyakran több példányban — ki minden intés s tanács daczára folyvást a hajtók előtt futkoz, a vadat felveri, melly illyformán lövésre nem kerül s végtére az agyonlövetést csudálatosan kikerüli. Itt van többnyire a „logjobb s javított szerkezetű hátúiról tölthető puskával ellátott vendég; fegyvere vagy nem sül cl, vagy a töltényt nem tudja a csőből kihúzni, valami nem csukódik, nem nyitódik vagy eltörik rajta, hanem akad mindenkor egy bizonyos úr, ki tüstént mindent megigazít, — a mennyiben t. i. a fegyveren még valamit elront s aztán megszökik. Az „átidomított puskák" néhány áldozatja soha sem hiányzik. Nom régen az egyik siralmas hangon panaszolta, hogy puskája sehogy sem akar elsülni, pedig úgy mondá 15 font sterlinget fizettem az átidomításért, hiába mentem a puskamíves nyakára, ö azzal mentegette magát, bogy a nélkül is mindent megtett vele, a mit csak tehetett. Elvesztettem tehát egy közönséges, de jó fegyvert, most van egy rossz hátúiról tölthető puskám, azonkívül még 15 fontom oda lett." A hegyes inggallérú öreg úr is itt van egyszerű puskájával, mellynek kitűnő tulajdonságairól a villás reggelinél tudományos értekezést tart. Bizonyára nem hiányzik az sem, kit a hajtók „svihák"-nak csúfolnak, s kinek puskái ölerö nélküliek; puskafogója pedig egyúttal szakács, komornyik és inas. Hát még az örökké mindent hibázó puskás, ki soha sem ejt vadat, szomszédjainak nagy örömére, kik aztán annál vígabban puffogatnak mellette.