Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-06-10 / 16. szám

függő tokból, felvontam, s a fügefához siettem. Körüljártam a fát sokszor, alóla felnéztem a repkények közé, utóvégre száraz ággal, sőt kavicscsal is beledobáltam, de a gallyak és repkények közül semmi életjel sem mutatkozott. Végre más stratégiához folyamodtam. Kivonultam az útra, s legényemnek azon utasítást adtam, hogy öszvéremet vezesse előre, s folytonosan beszélgetve, mintha én is vele mennék, pár száz ölnyire állapodjék meg, s no mozduljon míg lövést nein hall. Így is történt. Én egy vastag Oardona mögé vonultam, honnét a repkényes fügefát szintúgy, mint a szarvashullát láthattam s mégis tökéletesen rejtve voltam. Legényem még nem állapodhatott meg, mert beszélgetését hallottam a távolhói, a mint a keselyük — egvik a másik után — földre szálltak, s nevetséges ugrásokban közeledtek minden irányból a hulla felé. Alig kezdett egypár madár kaparni a hullán, nagy recsegés volt hallható a fügefa lombjai közt; mint villám szökött ki közülök egy gyönyörű kugár, a keselyüket szétkergette, a hullát nagy gonddal betakarta, köriíltekintgetett, alig hallhatóan kurrogva a fügefához ballagott, ott ismét körűitekintgetett, jól hallhatóan orrába fogta az alig lengedező szelet, s szinte látszott rajta, hogy tökéletes biztosságban hiszi magát, a mint egyik talpát kényelmesen megnyalta, s egy szökéssel a repkénytömkelegben eltűnt. Yneznek füttyentettem, ki ogy pillanat múlva ott termett az öszvérekkel, mellyeket hosszú pórázra kikötöttünk, s felvont revolverekkel körüljárkáltuk a fát. Sokáig, nyugtalanító és türelmet vesztő sok ideig sehol sem voltunk képesek felfedezni a kugárt, végre távolabbról kémlelve a lombokat, szemeit pillantottam meg, mellyekkel hol az én, hol Ynez mozdulatait sziinetnélkül leste. Közeledve a fához, most egész fejét, s két első tenyerét is sikerült meglátnom, mintegy 15 láb magasságban két vastag ág között. A pisztolyt felemeltem, s épen czélba vettem az állatot, a mint, talpaira emelkedett, s melle ogyrészét is elém tárta. A pisztoly durrant s ugyanazon pillanatban a kugár átugrott egy másik ágra, s felebb szökött a fán, hol megállapodva felborzalt szőrrel, fogait vicsorítá és kurrogott. Lehetetlenségnek tetszett ugyan, de mégis hinni kezdtem, hogy elhibáztam, s nem talált golyóm. A második lövésre még felebb futott, fel egész a száraz ágak közé; a harmadik lövésre lassan lefelé jött; s a negyedik lövésre két első lábával eleresztette az ágat, s két hátsó lábán és farkán lógott a levegőben, szájából és melléből vércseppeket eresztve, s mintegy nehéz csuklást hallatva. Mintegy két perez telhetett el így, míg az állat hátsó lábai is megtagadták a szolgálatot, s egy élettelen tömeg a repkényekre, és súlyánál fogva azon is áttörve — a homokra zuhant. Megvizsgálva a hullát, úgy találtam, hogy mindegyik lövésem oda hatott, a hová irányoztatott, s hogy mindegyik halálos volt. Az első balszeme alatt koponyájába; a második bal mellén keresztül lapoczkájába; a harmadik jobb mellén, belein és oldalán keresztül, a negyedik jobb mellén át nyakába fúródott.