Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-01-20 / 02. szám

23 bonii az erdőben, s végre fáradtan pihent meg egy fa alatt; itt ültében látta, hogy az előtte lévő fák egyikére valami kis állat szökött, s a fa egyik lyukába mászott. Ezt megkellene fogni, gondola magában s felmászva a fára, hole nyúlt a tág odúba; az állat benn köpködött s karmolt, meg is akarta öklét harapni, de nem birta, mert azt ösztönszerűleg zárva tartá, egyszerre aztán hirtelen megmarkolta s fejénél fogva kirántotta a lyukból. A nyest iszonyatosan megkarmolta, s megvérezte kezét, de ő ezzel nem törődött; még midőn fenn volt, néhányszor jól oda vágta a fához, míg kiadta páráját, s aztán zsákmányát magával vivo haza ment. Itt mások magyarázták meg neki, hogy fanyestet fogott, mellynek bőréért a zsidó négy vagy öt forintot is ad. Azonnal oda vitto, s kapott érte négy forintot ezüst húszasokban; a nyestet mindjárt lefejtették; a húsát még vissza is kapta, az anyja megsütötte, ö pedig igen jó ízűen megette. E pereztől kezdve mindig csak nyostfogásról gondolkozott, s még azon a télen más kettőt fogott, és így vált belőle egész életére nézve nyestfogó. Ez egyszerű elbeszélésből, mit lehetőségig az öreg saját szavaival adni iparkodtam, látjuk, hogy a véletlen milly nagy befolyást gyakorol olly emberek életére is, kiknek rendeltetése fölött a sors már határozott, s kitűzte számukra a kört, mellyben okvetlenül mozogniuk kell, de mellyen túl terjeszkedniük nem is lehet. Innen van hogy valamint müveit embereknél a kiképeztetési eszközök egyenlő alkalma s felhasználása mellett, ugyanazon család tagjainál mégis a lcgcllentétesb hajlamok fejlődnek ki a nélkül, hogy ennek okát sokszor ugyan nem másban, mint a véralkat különbségében, de igen gyakran mégis a már meglevő természeti ösztönnek felkeltésében kereshetnek: úgy a szellemi képzettség sokkal alantabb fokán álló közlakosság soraiban is nem ritkán olly sajátszerű egyéniségekkel találkozunk, kiknek kedvencz s különös előszeretettel ápolt foglalkozásuk merőben elüt a mindennapi élet közönséges szakmájától, s kiknél ugyanaz szinte szenvedéllyé válván, egész életükre olly határozott befolyást gyakorol, mintha tulajdonkép ez volna létezésük egész feladata, s csak ennek kedvéért küzdenének az élet mindennemű bajaival. íme Gáspár gazdának van jókora paraszt telke, vannak lovai és barmai; a mezei gazdálkodás tollát és az ezzel járó mindennemű terhek lerovása egy-egy embernek cleg gondot ád, de ü ezzel nem sokat törődik, szerencsére van fia, ki a gazdaságot összetartja, különben az öreg alkalmasint már rég elpusztult volna; az ö kedvencz foglalkozása a, nyestfogás, ö csak ennek él, ezért tűr és fárad, még pedig nem csupán pénzkereset kedvéért, mert hisz ha napszámba menne dolgozni, háromszor annyi pénzt kereshetne, mint a mennyit a nyestbőrökért legjobb esetben kaphat, hanem teszi ezt inkább sportkedvclésből. Amint ugyanis a fagy beállott, s a hó leesett, midőn t. i. mindennemű vadak höre téli szőrt kapott, kezébe fogja görcsös botját, pipára gyújt, s bejárja az egész erdőséget, hogy a friss havon a fanyest ősapáját kinyomozhassa; ez legjobb esetben mindannyiszor több mértföldnyi gyalogolásba kerül, s a nyestfogó illyenkor mindig csak este vetődik haza, mert a fanyest rendesen csak távolabb eső lábas erdők mélyében található. Midőn a nyestet szerencsésen kinyo" mozta, — mihez nagy vigyázat és türelem kell, mert a nyest midőn téli időben leginkább földön háló szárnyasok, menyétek és egerek után jár, nyúl módjára