Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-04-30 / 12. szám

182 rálőni; vagy különben nagy területen nekünk kell őt felkeresni, és sokszor egészen mást találunk mint a mit kerestünk. Hogy illy Európán kivüli jó vadász sikerre számithasson, kell hogy mindenek előtt hidegvérű s mindenre mindig kész legyen. Kell hogy az állatok nyomait ismerje, kell hogy tudja az ottani állatok szokásait, tartózkodási helyeit, tanyáit; koll hogy ismerje a süriiböl jövő hangokat, s legalább némi valószinüséggel okát is tudja adni: miért izgatott, hivogató, egyes, kettős, vagy csoportos a hang, melly füleit érinti ? — Mindez igen nagy befolyással van a vadászat sikerérc, noha felületesen vizsgálva triviálisnak tetszik; s nem is épen ösztönszerű, mert gyakorlat, tudvágy, és valódi vadászszenvedély ugy kiképezheti az embert ezen mondhatnók tudományban, hogy bárhova jussunk is e nagy világban, az első hangról megfogjuk mondani, minő állattól jő, habár az állatot nem látjuk, és nem is láttuk soha! Illy begyakorlott képzettség a valódi vadász működésében megbecsülhetlen, mert akár a rengeteg mélységében, akár a posvány bozótjaiban, a tengerpart fövényén, bokrok közt, a Savannákon vagy a hegyekben, mindig tudtára adja, minő állatok közt jár kél, vagy azon tudat rendkívüli élvezetében részesiti, hogy olly állatok vannak körülte, mellyeket még nem ismer. S valóban, alig ismerünk nagyobb élvezetet, és fenségesebb elégtételt, mint mikor egy állati hang cseng füleinkbe a rengeteg közt, mellyet eddigelé még soha sem hallottunk. Illyenkor aztán rögtön egy másik lényeges kellék jő igénybe, a vadász jó, gyors és fürge szeme, melly hidegvérrel és biztos karral párosulva a siker biztosításának sine qua non feltétele. Szeleburdiság, kapkodás, és remegő kar czélhoz nem — s gyakran veszedelembe visz. Mindezen kellékek együtt ritkán pontosúlnak össze egy személyben, de ha kivételesen ez még is megtörténik, ez aztán a valódi jó vadász; varnak sokan, kik életükön át soha sem tanulnak meg lőni, s egyátalán bánni tudni a fegyverrel; utazásokban és vadászrajzokban nagyon nagyon gyakran ialál a figyelmes olvasó leírásokra, mellyekből több mint gyanú támad bennünk, hogy az illetők nem egészen lehettek jártasak a fensőbb vadászatban. Ismertem én is öreg vadászokat, kik a galainbhangot a fogolyétól megkülönböztetni nem tudták s a szarvas prüszögését a macskák kurrogásával zavarták össze. Mindebből azt akarom kihozni, hogy az ügyes nyúl- és fáczánlövő tökéletesen képzett jó vadásznak még nem tartható. Elméleti és gyakorlati tökély combinátiója_ szükséges arra, hogy valaki képzett vadász legyen, s a müveit és gondolkozni szerető gyakorlati vadász is csak ugy lehet kielégítve, lia felfogni képes az elejtett vad becsét, szóval: ha tudja, hogy mit lőtt. Leírhatatlan és valóban szánalomra méltó előttem a lesipuskás azon arrogantiája, melly magát a valódi lővadász képzettsége fölé szeretné emelni. Ep ugy tűnik ez fel, mintha egy tiszai gőzhajó kapitánya a legnagyobb csillagásznak- vagy a húst mérő mészáros nagy mathematikusnak tartaná magát. Azonban lássunk a dologhoz, s mielőtt a vadászatról szólnék, legyen szabad magáról az állatról némieket előrebocsátani 4mellyek hosszas éveken át gyakorlott észleléseimen alapulnak. Mennyiben fogják elbeszéléseim igazolni fönebbi állításaimat, ennek megitélését egészen az olvasóra bizom s egyátalán örülni fogok, ha az