Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-09-30 / 27. szám

425 Néhány év előtt egy dúsgazdag angol élt itt, ki a mexicói kis faj lovakat megvetve, Angliából nagy költséggel telivéreket hozatott. Kilovaglásai közben gyakrabban találkozott egy mexicói gavallérral, ki izmos szürke lovát idomítgatta, s ki ügyesen vitt beszélgetésével felpiszkálta az angolnak lovaiba helyezett hiúságát. Megjegyzendő, hogy a mexicói a lehető legfinomabb ravaszságú nép. Szó szót adott; az angol nem kétkedett, hogy a mexicói gebe az ö telivérjével nem mérközhetix ; fogadásra kerül a sor; az angol roppant összegeket tesz fel s elfogadja a mexicói versenyzés minden feltételét. Az álnok ellenfél csak erre várt. A verseny néhány nap múlva végbement. Az angol ló fajának teljes erélyével és tüzével minduntalan újra kezdeni volt kénytelen a futást, mert a mexicói lónak az indulópont előtt pár arasznyira hirtelen s mintegy sarkon fordulva megállani tetszett. A reggeli hat órakor kezdett verseny még délutáni három órakor is tartott; a lelkendező, bőszült és kimerült angol ló bőven részesült boszankodó gazdája haragjának nyilatkozásaiban. A nyugodt ravasz mexicói ellenben csak mint a gyakorlatok alkalmával forgatta ehez szokott lovát s végre a kellő pillanatot felhasználván, neki vágtatott és messze maga után hagyta megvert versenytársát. Az angol ló néhány nap múlva kimúlt e zaklatás következtében, gazdája pedig a vesztett összegen kivül meg is betegedett haragjában. A mexicói urak nagyon ki voltak e sikerrel s rosz élczeket vágtak a vén Európa lovaira, de e napokban nekik is kijutott a leczke. Miksa császár előtt t. i. nem rég akadályversenyt rendeztünk mi franczia tisztek; a távolság három angol mértföld volt, tizenkét sövénnyel, hat árokkal és egy irlandi sánczolattal. Az afrikai 3-ik vadászezred kapitánya Adam érkezett be elsőnek arab származású lován, másodiknak pedig M. de Saint-Sauveur alhadnagya 3-ik zuávezredböl egy mexicói lovon. Miksa császár a győztesnek egy zarape-1 (mexicói köpenyt) küldött, mellynek értéke 300 piaster (600 forint.) E távolságra s ezen akadályokra egyetlen egy mexicói úr sem mert vállalkozni s másodiknak mégis mexicói ló ért be. Ez némi világot vet a mexicóiak jellemére. Ok a sport dicsőségére semmit sem adnak, ök csak nyereség után áhítoznak ; s nincs olly csel és ravasz fogás, mellyhez lovaik becsének csökkentése végett ne folyamodnának. Ha a ginéte (mexicói lovar) jajgat s fűnek fának panaszolja hogy lova oda van, letört stb. bizonyos lehet benne az ember, hogy e ló soha sem volt jobb állapotban s gazdája soha sem remélt töle többet, mint épen most. Európai módra szervezett pályagyepek nincsenek. Ünnepnapokon délután a környék lovasai a legnépesebb helyekre gyülekeznek, s kettes négyes csapatokban futtatják lovaikat, egymással s a közönséggel fogadva. Gyakran azonban csak úgy útközben, két egymással találkozó lovas versenyt rögtönöz s tanúk és közönség nélkül futtat magánfogadásért, nem is szenvedélyből, hanem csupán és egyedül pénznyerés végett. Játszani, nyerekedni, ez itt az örökös, a változatlan czél. Megtestesült játékos a mexicói; minden alkalmat felhasznál, sőt ürügyet teremt a játékra, s e szenvedély mindenféleképen nyilatkozik. Ha ez forog szóban, az emberi szív minden más húrja