Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-02-20 / 5. szám

72 neki. Előre ugrott a mély vizbe s tajtékká verte ezt agancsaival, sziláján hányva fejét egyik oldalról a másikra. Vonaglásai azonban csakhamar megszűntek s a mocsár ismét visszanyerte szokott csendességét, kivéve ott, hol a vizben pocskolt az öreg Wag, meg akarván kapni most már elhunyt ellenségét, kinek teste ott úszott, csak kis részével emelkedve ki a viz felszinén. így esett el a dhuvölgyi bátor szarvas; a nemes állat feltörve 238 (ang.) fontot nyomott s páratlan tizenkettes gyönyörű lombár agancsa volt. A harcz bevégeztével az öreg Wag lefeküdt a fűbe s aludt reá egyet; így találtam a mint a halomról lejöttem, hogy Johnnak segítsek a szarvast kihúzni. Allant a lovakért küldtük s ezek megérkezvén, a nemes állatot, mellyet azalatt feltörtünk és kizsigereltünk, feltettük az egyik ponyra s mire az est árnyai homályba kezdték burkolni a vad Glen Dhu erdőit és szikláit, útra keltünk haza felé. Az egyetlen lakható ház a völgyben most a juhászlak, de a patak partján láttam más házak romjait is, mellyeknek küszöbéről kétségkívül nem egy vitéz felföldi (highlander) indúlt 45-ben harczolni „a jó Charlie herczegért". Ez azonban a juhtenyésztés napjai előtt történt; most a duda hangjai búgtak itt, vezetve a bégető juhnyájat; a házak tetőtlen állnak és romokban; birtokosaik kihaltak s gyermekeik más országokba költöztek messze túl a tengeren. Vájjon a Glen Dhu hajdani lakosai vendégszeretők voltak-e, nem tudhatom ; hanem azt meg kell adnom a most magányosan álló házikó lakosainak, hogy bírnak még ez erénynyel; mert a mint megérkeztünk a juhászlakhoz, azonnal egy nagy köcsög pompás tejsürüvel szolgáltak fel. A juhászné, két-három juhász s néhány fiatal bojtár kijöttek megnézni a szarvast, mialatt Wagnak udvaroltak kollegái, körülfogva őt, farkaikat csóválva morogva és nyöszörögve, mint ez már e fajnak szokása. Azonban esti hét óra volt már s lakásom még tizenegy (ang.) mértföldnyire; jó éjt kivántam tehát a juhászoknak s lovamra ülve, hazafelé nyargaltam. Az út egy darabig a Glen Dhu erdőségén vezetett, és olly sötét volt, hogy egyenesen ponym ösztönére kellett bíznom az irány megtartását, mi ennek sikerült is, úgy hogy kevéssel kilencz előtt értünk haza. A tűzhelyen grouse-levest és őzczombot tartottak számomra készen, mig az ajtó mögött pezsgő állt jégbe hűtve s én átöltözvén, egy alderman irigységére méltó étvágygyal ültem az asztalhoz s az öreg Wag egészségére egy serleg pezsgőt üríték. Utóhangok. Valamint minden évben, úgy ez idén sem akarom elmulasztani „utóhangjaim" képében némileg értesíteni a magát érdeklő agarászközönséget ez idei éleményeimröl, annyival inkább, mert véleményem szerint: kell hogy a sportsman sokra érjen rá, s mert „előhangjaimban" nyilvánított ama reményem : „hogy aligha fog valaki e hazában hasonló jóságú négy agárral dicsekedhetni," a dolgok menete következtében igazolva lön. Öreg agaraim közül a „Komámasszony" és „Kigyó" teljesen kielégítettek, az elsöbbik mintha visszanyerte volna azon szívósságot, melly őt két évvel ezelőtt jel-