Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-02-10 / 4. szám

58 az uton maradjanak, — és ime, a küvetkező perczben a sűrűben valánk. — A bécsi jukkerpár füleit hegyezte, bezzeg észrevették, hogy ki kezeli őket; a gróf szorosan kezére tekerte a gyeplőt, vas karral fékezte a kemény szájakat és egy nyelvcsattantással teljes mozgásba hozta a jukkerpárt. Egy darabig ismert módon peregtünk tova a szálerdőben, míg egy falka szarvas szemünkbe nem ötlött, és megriadva futamlott meg. „Zaklassuk mig halali lesz! szólt a gróf, „ha nem tér el jobbra, mindjárt sarokba szorítandjuk." Árkon bokron keresztül repült a kocsi, a leggyorsabb vadászgaloppban; — néha oly sebesen kanyarodtunk a törzsek körül, hogy majd kiröpültünk a kocsiból, minden egyes erőszakos zökkenésnél pedig magasan dobott fel a kocsiülés. Minden ugrással közelebb jutottunk a megijesztett falkához, — az megoszlott s a himszarvas két sutával együtt a gróf szándékának kedvező irányba csapott; valahányszor megkísérté jobbra s-zabadulni, a gróf mesteri fordulattal mindannyiszor útját vágta s a vadaskert sarka felé szorítá, hol aztán a szarvasnak szembe kelle szállnia a merész zaklató kocsis vadászkésével. A társaságnak ez új és végtelen nagy mulatságot szerzett; eloszlott a veszély aggodalma kocsisunk rendkivüli biztossága mellett; a legbajosabb helyeken ís átjutottunk, mintha lóháton lettünk volna, s ló és kocsi csak úgy repült át árkon és fatuskón; a mély gödröket kikerültük, vagy ott mentünk át rajtok, hol legjárhatlanabbaknak látszottak. Még élénken futott a jukkerpár, mint a hajhászat elején; a szarvas azonban már nem sok kedvet mutatott a vadászat folytatásához, és fáradt ugrással tört magának utat egy mogyoróbokron keresztül. Látszólag most már megállíthattuk volna, nem messze hátul volt a rácskerítés, ugyanakkor azonban egy második falka tört elő és köztük egy fehér szarvas, melly iránt gazdánk, nyilatkozata szerint, különös kímélettel viseltetik, mért is a hajszolt Ilimnek is kész volt megbocsájtani. Nemsokára erre találkoztunk többi társainkkal a vadászlak előtt, és a gróf állítása szerint, körülbelöl egy német mértföldet tettünk volt meg keresztül-kasul az erdőben az utóbbi tizennégy perez alatt. A tulajdonképi napi munka csak most kezdődött; két nagyobb hajtásban minden dámvadra szabad volt lőni, a nagyobb hímek kivételével; a vadjuhra lövőt büntetés alá veté a gróf, és a netaláni gonosztevőt, ki a néhány korcsvad közül ejtendett el egyet, maga szándékozta czélba venni. A hajtók tüstént dologhoz fogtak, én a gróf melletti helyet kértem el magamnak, — előttünk vágtatott el a fővad; ezt vagy ötven egész hatvan dám követte. Feltekintek, — és ime szomszédom arczához emeli fegyverét, durrant s a falka elején levő legnagyobb szarvas lapoczkán találva, jóval több, mint száz lépésnyire, összerogy- — A balszárnyon még három lövés esett, — mindazáltal semmi sem volt világosabb, mint hogy a gróf maga hágta át saját tilalmát; jobb lövéssel e napon senki sem dicsekedhetett. — Egészben véve meg lehettünk elégedve a nyert zsákmánynyal; a csupa jó lövész kevesett hibázott; két ünőt bélsebesítve láttam, és a másnap reggeli nyomozásnál még öt darabra akadtak. — Késő délután, megengedte Kinsky