Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-12-30 / 36. szám

567 f A mint az indulás ideje közeledett, pár ezer ember gyűlt össze — földbirtokosok, bérlők, sportkedvelő kereskedők, hentesek, mészárosok, gyors ügetöknek tartott cob-okon, mind sürögve, forogva, fogadva, hangosan beszélve, s a viselet és társalgás ama korlátlanságával, melly saját jellege az ügető versenyekre tódulni szokó lovas tömegnek. voltak ezenkivül az egész környék lócsiszárjai, kik Samot mindig nagyon kedvelték s most azért jöttek, hogy Morgan Rattlernek diadal-ovatiót készítsenek, mert nem is kételkedtek, hogy az öreg lovat megverhesse más. Ezen utóbbi gentry a néző közönségnek nem csekély részét alkotá s én már attól tartottam, hogy ha kanczám győzni talál, csihipuhi lesz a dologból. Azonban semmi illyes nem történt s a verseny rendben folyt le. Két óra előtt tíz percczel Morgant csendesen hajtotta a jockey az indulópontra — s mihelyt a bibor és fekete ismert szinoket meglátta a közönség, hanges cheerekkel üdvözölte, mi azt tanúsítá, hogy a nép bizonyos osztályánál Sam még mindig népszerű. „Kár hogy nem maga a squire hajtja; nagyszerű egy ló ez !" e megjegyzések jártak szájról szájra. Nem sokára az én kanczám is megjelent s az öreg Jones egészen csinos ficzkó volt a zöld test és fehér sapkában. Bár nem üdvözölték lelkesedve, de még is akadtak bámulói, mert nyugodtan és egyaránt haladt előre, „mint egy angolna" jegyzé meg valaki, mig átalában azt tárták róla, hogy „nincs ugyan olly térfoglaló lépése mint az öreg Morgannak, de azért helyes egy állat." Jones ostor és sarkantyú nélkül, egyszerű orrfékkel lovagolta. Elfoglalták helyeiket, Patty száz yardnyi térelőnnyel. A bírák és a felállított őrök készen álltak s a „Go !" jelszóra mind a két ló gyors irammal indúlt, talán vagy száz lovastól kisérve, kik a verseny egész lefolyását ohajták látni. A lócsiszárok is utánok iramodtak pár száz yardnyira, biztatva Morgant mindenféle rivalgó hangokkal és kiáltásokkal. Az öreg ló az indulás perczétől kezdve erőt vett a jockeyn s olly irtózatos irammal ment a kancza után, hogy az első mértföldnél alig volt köztök egy lóhossz különbség. A kancza azonban egészen nyugodtan ment s a vén Jones lebocsátott kezekkel ült rajta; mig old Morgan heveskedett, indulatoskodott, rágta a zablát, tajtékot túrt s fejét hányta, mintha a jockey karjait akarná leszakítani. Az első mértföldjelzőt elhagyva, Jones térdei közé togta a kanczát s egyet kiáltva reá, gyorsítá az iramot. Morgan most kitört; világos volt izgatottsága, s az első íz eredményéről kétség sem lehetett többé, mert a kancza lopva csúszott előre s a másodikmértföldjelzőnél legalább 150 yarddal ment el elébb, a két mértföldet 5 p. 53 mpalatt végezvén. Az öreg lóra fogadók arczai elnyúltak; tisztán állt, hogy a Morgan Rattler név csak úgy félelmetes, ha Sam West nevével áll kapcsolatban. A második izre egyenlőn álltak már a fogadások; a nagyobb rész a kanczát választá és méltán, mert Morgan e második ízben háromszor tört ki s a kancza, soha sem szorítva, legalább háromszáz yardnyival nyert. Ez volt Morgan Rattler utolsó fellépte a vidéken. A captain, mihelyt Sam ügyei rendbe jöttek, eltávozott a Grangeböl s Morgant magával vitte LondonbaVersenyzett-e vele azontúl, nem tudom; azt hiszem azonban, hogy egy broughamot