Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866
1866-11-30 / 33. szám
518 öbénél, mert akkor nem szorosan törtet ki belőle a fojtás, vagyis ennek oldalain a csőböli menetkor a gázok előre hatolnak s így a lökerö megoszlik. Továbbá: nem szabad a tölténynek sem hosszabbnak sem rövidebbnek lenni minta kamra, mert első esetben a tölténynek a göbecsfojtásra behajtott széle tökéletesen ki nem hajolhatván a lövéskor, a fojtás ezáltal összeszorittatik vagy kifordul, s így a gázok rendetlen előre törtetésének szabad tért nyitva, gyöngül a lövés. Utóbbi esetben pedig, ha t. i. a kamara hosszabb mint a töltény, a göbecs a kamara kifuratása által a csö" üreg hátsó kezdetén képezett párkányzatba ütődik, rajta szétverödik s deformáljaa lövést. Ezért s általában czélszerü és szükséges, hogy az imént emiitett párkányzat ne legyen éles, hanem conice a kamraüreg felé domboruló, ugy, hogy ha például pipaszurkálóval végig megyünk a kamra bélfalán a csövek ürege felé, a szurkálónak begye fenakadás nélkül csusszanhasson a csőbe. Engedelmet kérünk e helyt a lőpor és göbecsnek egymáshozi arányáról is ejthetni néhány szót. Viel Pulver und wenig Blei Ist des Jágers Zaub erei-féle elvnek tökéletes magyarázatát soha sem hallottuk 8 így meg se tudjuk mondani, hogy ez elvnek alapján tulajdonkép mennyivel kevesebbnek kell lenni a göbecsnek mint a lőpornak. És így saját gyakorlatunkból s elismert hirü vadászok s részben írók nyomán indulva azon arányt követjük és tanácsoljuk, mellynélfogva a göbecs-mennyiségnek hatszor súlyosabbnak kell lennie a használt lőpor mennyiségénél. Ha tehát egy 12-es öbü (caliberü) Lefaucheuxnél 60 gran lőport használunk, akkor az ehez arányos göbecsmennyiségnek 360 gran súlyúnak kell lennie. Helyén találjuk megemlíteni az angoloknak e téreni tevékenységüket. Az angolok, mint már megjegyeztük, valamint poruk és göbecsük ekkoráig az egész világon a legjobb, ugy a puskászat tudományát is olly tökélyre vitték, minővel egy nemzet sem dicsekhetik; annyira, hogy a bátultölthetők feltalálói, az izgékony, dicsvágyó és különösen az angolokkal versengő francziák is, messze hátul állnak e tekintetben, a par excellence practicus vállalkozó s a theoriát is gyakorlat után tökélyesítö angolok mögött. Erről a jövö számban. 0 .. .y A ... 1. Az ügető, ni. (Folytatás.) Mr. Sámuel West, vagy mint mindenfelé hívták : „Sam West," híres ember volt még pedig rosz hirü ember, s ha még hozzátesszük, hogy Rattler Morgan nevü vén pej lovának igen nagy része volt kalandjaiban és meneküléseiben, látni fogjuk, hogy ez esetben is beteljesült az a régi közmondás, hogy: a millyen a gazda, ollyan a szolgája. Mielőtt azonban történetük, vagy inkább jellemrajzuk előadásához fognánk, lesznek talán olly szívesek, hogy arczképeiket egy pillanatra átengedik nekünk. Sam West csinos, finom, gentlemanszerü ember volt, mintegy ötven éves ; tekintélyes alak, széles mellel, és roppant izomerőt tanúsító karokkal. Tekintete férfias nyiltságot fejezett ki, napbarnított arczát egészség piros szine borította. Arczvo-