Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-10-10 / 28. szám

445 szekben sok a vad, de sok a vadőr is, kiknek elnyomására mos t egy társulat, erélyes rendszabályokat életbe léptető programmal alakult. A rendőrség e rész ben semmit sem tesz s a fennálló tilalom daczára vadárusoknál és vendéglökben mindig bőven kapható az idényen kivüli vad, melyet vadorok csempésznek a városba. A vadászidény megnyitása után nem sokára olly esős, szeles, viharos idő állott be, minőre Francziaországban kevesen emlékeznek — s csak is a legszenvedélyesebb vadászok és vadorok mertek a folyvást szakadó esővel és szélroharaokkal daczolni. Több folyó kiáradt s Páris környékén földrengést is éreztek, — Fogolyvadászat sárkánynyal. — Előre megjegyezzük, hogy e vadászat e módja se nem sportsmanszerü, se nem czélirányos, mert a foglyokat elvadítja, sőt gyakrabban ismételve a vidékről egészen elriasztja. Mind a mellett Angliában késő őszszel és tél elején gyakorolják némellyek a következő módon: — a sárkányt felbocsátják olly magasra, hogy minden madár megláthassa, s a mellyik meglátta, azonnal meglapul. Ekkor aztán vizsla nélkül szél mentében halad a vadász aként, hogy a sárkány mintegy harmincz lépésnyire előtte — s ugyanolly magasságban lebegjen. A sárkánytbocsátó szolga vagy társ a vadász után — oldalszél esetében pedig mellette jobbra vagy balra jár. A fogoly úgy meglapul s annyira bevár, hogy csaknem rá hág ember, ha pedig felszáll, alant de sebesen repül. A vadász, bármennyire be is járta terét, néhány szétszórt foglyot mégis hagy maga után. Jó tehát ezután vizslával kerestetni s összeszedni őket. A sárkány irányzásához kell némi gyakorlat, s nemcsak a fogoly hanem a nyúl is meglapul láttára. Az angolok e czélra leginkább selyemből készült sárkányt használnak. — A vizslának rókakopóval keresztezését ajánlotta nem rég a „Fieldben" egy öreg vadász mint ollyan módot, melly a vizsla erejét és szívósságát, kivált hegyes völgyes kemény talajon, nagy mértékben növeli, legjobb kutyája úgymond illy keresztezésből származott s nem hogy vad és makacs lett volna, sőt ellenkezőleg olly engedelmes és jól kereső volt, hogy büntetni sem kellett. — Ezen ajánlás ellen azonban a „Field" következő számában nagyon kikelt a híres kutyatenyésztő Idstone, (ki most ebtörzskönyvet készül szerkeszteni,) s azt vitatja, hogy minden keresztezés erősíti ugyan az alkatot, de a rókakopót használva e czélra, koczkáztatnók a vizsla szilárdságát s alkalmasint szeles és messze száguldozó vad ivadékot idéznénk elő s mi több elrontanék a magasan szimatoló tulajdont, mert olly kutyától tenyésztenénk, melly a szimathoz lehajlik. A külsőt illetőleg veszélyeztetnek a szörszint, mi azonban mellékes dolog s inkább attól lehetne tartani, hogy a vizsla szőre szálkásabbá, farka durvábbá, feje idomtalanabbá válnék, Mindez a rövid szöríí vizsláról szól; mert a hosszú szörü kérdésbe sem jöhet, mert a rókakopóval keresztezett „Setter" ivadéka többé nem is volna setter. Szőre, e lágy, fényes, hosszú szőr elvesztené e tulajdonságait, mellyek fő szépségét képezik s melyek gyöngédségéhez csak a perzsa agáré fogható. Igaz hogy a hoszúszörü vizslában elkelne a nagyobb erély és bátorság, s ha kissé puha és ideges most ezen állat, ennek oka csak az, hogy század óta egy s ugyanazon családfajból foly a tenyésztés. Kísérletek helyett jobb volna tehát ellenkező színű és alkatú pointereket egymással és settereket külön egymással párosítani, nagy ügyelettel arra, hogy a párosítottak közt semmi vérrokonság ne legyen.