Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-08-30 / 24. szám

372 poéta egy melancholicus balladában énekelte meg ez éj eseményeit. Sok éven át kedvencz dala volt ez a mezei munkásoknak s ha jól tudom, versszakai e refrainnel végződtek: A csőszök hallak a lövést, Rohanva állták el a rést, És tettek szörnyű esküvést: Hogy meghal egyikünk. Az egész harcz híven volt leírva, és szájról szájra járt, vontatva énekelt szomorú dallammal. Sok sok évvel azután, midőn ez éneket s a vele összekapcsolt eseményeket rég elfeledtem már, egy csendes szép éjjen a tenger fecsegő hullámait hallgattam s a ragyogó csillagokat néztem egy hajó fedélzetéről a Jóreményfok körüli tenger egy öblében ; mély csend terjedt el körülem , midőn a hajóőrök egyike halk hangon kezdé dúdolni e szomorú ballada első stanzáját. Mondják hogy a vándor ember emlékébe semmi sem idézi vissza olly híven a fiatalság és hon képeit, mintha a kora ifjúságából ismert dalt távol földön hallja; én soha sem fogom elfeledni, milly élénken jutott eszembe azon emlékezetes éj minden részlete, a mint e dal a „távoli távoli tengereken" füleimbe hangzott. Néhány ezer mértföldnyire valék hazámtól ; de a falu, az erdő, maga a terebélyes tölgyfa, melly alatt a csata folyt, olly tisztán állt előttem, mint hajóm árbocza. Szinte látva láttam Johnsont és Ham mertont halálos birkózásban a földön hemperegni; láttam a csőszt, a holt vadőrt s a vinynyogó kutyát egymás mellett az éji sötétben. A vadorok a legközelebbi esküdtszék elé kerültek , de nem kaptak olly terhes Ítéletet, mint vártuk. Azon körülmény , hogy az ifjú vadőr gerelyszúrás által halt meg, mellyre az alperesek ügyvéde nagy nyomatékot helyezett, úgy látszik mind az esküdtekre, mind a biróra befolyást gyakorolt. A banda feloszlott, s bár a vadorzás kicsiben még tovább folyt, de oly elkeseredett harczokról, minők ama szörnyű éj előtt olly gyakran folytak a csőszök és vadorok közt, hallani többé nem lehetett. Hammerton, bár ismeretes egyéniség, és elfogatására kitűzött díj volt, két évig nem kerülhetett a rendőrség kezébe. Személyleirása mindenfelé köröztetett, s azt hittük, nem lesz bajos felismerni az embert, kinek egyik pofáját szőrös nagy szemölcs jelölé. Különös azonban, hogy senki sem akadt a faluban (kivéve természetesen czimboráit s ezek nem akartak segíteni), a ki mint bizonyosra esküdhetett volna meg, hogy mellyik pofáján van e szemölcs? Némellyek a jobbon, mások a balon állították lenni, de esküdni egyik sem akart reá, s így ezen ismertető jel haszontalanná vált. Egy nyugoti megyébe rejtőzött el, s egy magához hasonló elvetemedett gazzal, valami John Briston nevü lócsiszárral adta össze magát. Együtt dolgoztak egy ideig s nem sokat törődve azzal, mi módon jutnak a lóhoz; nem sokára bajba jutva, lólopásért az exeteri börtönbe kerültek. Hozzánk értesítés érkezett, hogy ekét ember egyike alkalmasint az a kit keresünk. A vizsgálatra tőlünk egy törvényszéki egyén küldetett le, ez ráismert Hammertonra, ki a lólopási vád alól felmentetvén, vadorzási bűntény miatt fogva hozatott hozzánk. Az esküdtszék összeült, bűnösnek találta, de szelid Ítéletet mért reá — két évi börtönt. Szavai: „ne löjjetek fiúk! csak a puskatussal !" mellyeket társainak kiáltott, midőn a csőszök támadva jöttek — alkalmasint o szavak mentették meg terhesebb Ítélettől.