Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-07-20 / 20. szám

.318 sem felelt meg. A hietzingi első ebkiállitás alkalmával a lainzi vadaskert cs. udv. vadásza Steirer úr egy öreg szukát állított ki, melly valóságos irlandi. setter volt. Ausztriában a settert alig ismerik, pointer korcsok csaknem egészen leszorították, pedig külső szépség és erő tekintetében kevés a párja, legfölebb az újfoundlandi. A setter kellemes, de tekintélyes alkatú kutya s ha hosszan lelógó fürtös csuhájától megszabadulna, fő alakjánál fogva a jó fajú pointertől nem sokban különböznék. Eltérő sajátságai: a finom fő nyilt tekintete és széles lógó fülei. Czombjai nem ^lly szélesek mint a pointeréi s e miatt mozgása szabadabb, anélkül hogy erejéből vesztene, akár pillanatnyi erőfeszítések alkalmával, akár midőn kitartásra és szívósságra van szüksége. A setternek két faja van, az angol és az irlandi. Az angol setter hasonlít a pointerhez, tartása hanyagabbnak látszik, fülei, lábai és farka lomposabbak és erősebbek. Az irlandi setter erős nagy kutya, egész testén hosszú lompos szőrű s tekintete igen ajánló. Mind a két fajnál legkedvesebb szőrszín a veres vagy májszin, azonban csak ritkán egyszínű e kutya. Keményebb állat mint a pointer s ezért nehezebben is tanítható, de nagyon fél a büntetéstől, ritkán daczos, sőt szóbeli megrovásra is hálás pofát vág. Nemcsak gyors és kitartó, hanem éles érzékű mint kevés más eb; ragaszkodásban nincs párja. Ösztönszerűleg mozog, midőn kígyózva szimatol, s hévvel viszi a nyomot. Buzgalma és nagy sebességénél fogva sok erőfeszítésre képes, friss és használható marad, midőn a pointer már rég kifogott volna. KörmŐ3 talpai megvédik a goromba talaj rosz hatásától; mocsáros vidéken sokkal alkalmasabb a pointernél. Ennélfogva a settert méltán többre becsülheti az olyan vadász, ki távoli kirándulásokra jár, mert e kutya az egész vadászidény alatt mindenféle talajon, tüskésen és iszaposon egyiránt, nagy buzgalommal keres s jó bánásmóddal megbecsülhetlen. Részemről a jó settert (mely faj Angliában már három század óta van használatban , s a kutyák közt az, mi a lovak közt a telivér) a legjobb pointer elé teszem. A német (máskép cseh) vizslát 16 gazda 20 példányban állitá ki. E valódi honi kutyának, mely Ausztriában harmincz év előtt a vizslafaj egyedüli képviselője volt, a kiállitáson díszpéldányokban megjelenése volt várható, s ennek íme ellenkezője történt. Legnagyobb részük kétséges származású volt. Az egykori nemes fejű, komoly, jó akaratú s értelmes pofájú, hosszan lefityegő szájbörü, pompás hosszúfülű, széles szügyü s erős tagarányú kutyát, e bajjal idomítható de aztán szilárd és elpusztithatlan ficzkót, mely a legjobb vizsla tulajdonságait a véreb kellékeivel tudta párosítani — vadászaink valóban érdemén alól elhanyagolták s pointerkorcsokkal háttérbe tolták. A cseh vizslának is vannak gyöngeségei; van áldott hatalmas étvágya, gyakran kiván vizet, ennek hiányában lusta, többnyire nyáladzik, de más részt aztán oly értelmességet és sajátságokat fejt ki, minők kevés más ebnél találhatók s mellyekkel idomítás nélkül is bír. A városoktól meglehetős messzire, istenháta mögötti vidékekre kell menni, hogy a cseh vizsla régi telivér fajára még akadni lehessen. Az ember aztán egy-egy őszbe csavarodott vén vadászra bukkan, kinek hazája Csehország, honnan különféle viszontagságok hozták e tájra Caro kutyájával, mellynek faja a vadászterekröl már-már nagyon tünedezik stb. stb.