Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-01-20 / 2. szám

27 Utazótársaim is így cselekedtek, kilármáztak az ablakon, tréfálództak, megbeszélték az eshetőségeket — és végre is minden baj nélkül érkeztünk a legközelebbi állomásra. Vadméh-raj módjára tódultunk ki most a fenyegetőzöl kocsiból; zajos követeléssel kérdezősködénk az állomásfőnök után; s ez megjelent. Bámulatos hidegvérüséggel hallgatá ki a panaszokat, megvizsgálá az izzó tengelyt, s meggyőződvén, hogy ez a következő állomásig még kiállja a sarat, a legudvariasabban isméti beszállásra kért fel. Ha e hivatalnok kedélyessége bámulatos , az osztrák urak engedékenysége még csodálatraméltóbb volt. Megadván magokat a sorsnak, lelküket a veszélyes járműre bízták, azt pedig, hogy nyúlszivűnek bizonyuljak s a chlumetzi urakkal szemközt gyáva fényben tündököljek, nekem hagyták fenn. Újra csontot, velőt rázó sípolást hallánk; az életbiztosító társulat kétségkívül fityinget sem adott volna a közös ajánlatért; a víg kedély, nem tekinve a dolgok állását, mindinkább fokozódott, néhány merész atyafi velünk együtt befurakodott a kérdéses kocsiba, részemről pedig félelem s rettegés közepette lön az e körülményekkel nehezített vaspálya-utazás végczélja elérve. E közben beállt az éj; koromsötétségbe valánk burkolva, — szerencsét kívántunk a tovább utazóknak, és egy kialvófélben levő lámpa világánál előkeresök pogyászainkat a lerakott málhák közül. A pályaépület ajtaja előtt gróf Kinsky két kocsija várakozott reánk ; az elsőbe, egy könnyű bricskába, mellyen a háziúr maga akart hajtani, egy határozott rugós s egy hámot még soha nem viselt akadályversenykancza valának fogva; a másodikat pedig két gyanús, s az öreg házikocsis kezeire bizott könnyen ragadó ló húzta; mig uti pogyászunkat szamárfogat vitte. A mig kézi bőröndömet a kis kocsiba akarám helyezni, a nyerges csacsi olly ügyesen rúgott felém, s olly heves ficzánkolást vitt véghez, hogy mint a hires és mai napság a párisi „Cirque de l'Impératrice" czimü lovardában színre lépő Renz-féle fülesnek párdarabja teljes figyelmet érdemelt, és e tulajdonságai miatt, urának megfizethetlen jószága lehet. Én azon kitüntetésben részesültem, hogy a gróf, a háta mögött levő helyre ültetett; alig volt a gyeplő kezeiben, már is tova robogtunk; kavics és szikra csakúgy röpkedett a rázós országúton, s ehez az ostor vigan játszo'u a iúgós fülei közt. Az éjsötétben — még kezét sem láthatta az ember szemei előtt természetesen nem szemlélhettem a lovak tréfás szökdeléseit, csak az erős zökkenések éreztelték velem ezeket, és a mint az Elba lejtős partjának magaslatára érkeztünk, sebes vágtatva rohantak tovább a lovak. Vajh mi történhetett ezalatt a mögöttünk szaladó, s e serkentő példa által ügyességük fitogtatására feltüzelt ragadárokkal ? ! Az illy hasonszenvi módszernek azonban megvan a maga jó oldala. Nemsokára lasúbb iramba estek a gróf lovai, sőt az akadály verseny-kancza már az ügetéssel is megbarátkozott; és ha bedőlt híd, egy majdnem jártalan mellékút s egy becsukott keiíi sorompó, mint megannyi váratlan akadályok nem gördülnek éjjeli utunkba, az talán egész rendesen folyt volna le. Retcenthetlen kocsisunknak szerencse-csillaga világított a sötét égboltozaton s elég alkalma nyílt, szerszámainak tartósságát és a mi idegeink erejét próbára tenni. A kastélytól negyed mértföldnyire levő sorompót, melly a bevezető legrövidebb