Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-07-10 / 19. szám

294 Erdélyben meglehetősen sok vad van még, és a vadászatnak minden kedve lője megjutalmazva érezné magát, a kinek alkalom nyílnék ott szerencsét próbálni. Barna medve (Ursu arctos) ma is található még, úgy a magas, mint az alacsony hegységek erdeiben, különösen azokban, melyek északra feküsznek. A farkas, mely lyet előbb a magaslatokon és a magaslatokról lenyúló erdőségekben lehetett találni, ma a sík föld búvhelyein tanyázik, és jelentékeny pusztításokat tesz a nyájakban. A Bánátban, Temesvár közelében, rendszerént jó zsákmány a hajtó farkas vadászatok eredménye. Itt vannak oly sűrűségek, minőket ez állatok szeretnek, alacsony, zilált bokrok és csalitok, mellyekben jó menedéket találnak. A farkast azon szokása teszi különösen veszélyes és félelmes ellenségévé a gazdálkodó embernek, hogy jóval több állatot szétszaggat, mint a mennyit megenni képes. Pusztít, hogy pusztítson, nemcsak hogy éhét kielégítse. A farkasok félénk állatok, és olly gyorsan vándorolnak egyik helyről a másikra, hogy nehéz hozzájuk jutni. Ma éjjel eme falu nyáját zsákmányolják meg, s reggelre már mértföldnyire fekvő sűrűben vannak, úgy hogy míg a község felfegyverkezik és üldözésére felkészül, hogy a vidéket tőle megszabadítsa, akkorra már híre hamva sincsen. Ha azonnal nagy területet nem állanak körül, kevés remény van ez állathoz. Véletlenül azonban nem ritkán bukkan az ember farkasra, midőn más vadat üldöz, mint velem egy nyúlvadászaton történt. A mellett igen vigyázók ez.állatok ; szagló érzékök bámúlatos, és ha a legcsekélyebb gyanúra van is okuk, tova kullognak, gondosan kerülve a vadászt, és a kitett csalétket ott hagyva. Legkönnyebben ugy férhetünk hozzájok, ha tiszta, holdas éjen, búvhelyökhez közel, döglött juhot teszünk a hóra, igy aztán, jó szél mellett, lövéshez juthat az ember. Téli éjeken a falvakba osonnak és megcsípnek mindent, a mihez hozzá férnek, sertést, csikót, lúdat és egyebet. Eféle zsákmánylások Által 1 a föld népe vagyonának egy részét elveszti. De emberi lakhoz csak nagyon hideg időben merészkednek ily közel. Egyszer Beszterczén késő este társaságból haza menvén, egy farkassal találkoztam a legutolsó házaknál. A hold szépen fénylett, a hévmérő R. 27°-on állott. Az utcza közepén menék, hol oly világos volt, mint nappal, jobbra mind árnyékban feküdtek a házak és egynek tövében úgy tetszett, mintha kutya ülne. Az állat óvatosan húzódott az árnyékban tova, hogy minket kikerüljön, aztán keresztül ment az utczán s ez alkalommal ismertem meg különös járásáról. „Ni ni — kiáltók kísérőmhez — „hiszen az farkas!" „Úgy van" —viszonzáaz egész nyugodtsággal, éstovább haladt. A farkas pedig a szántóföldek irányában eltávozott. Hagyomány szerint 1614-ben annyi és oly rendkívüli nagyságú farkasok voltak itt, állatokat és embereket megtámadók, hogy egy krónikás ezt irja rólok: „Arra a gondolatra jöttünk, hogy oroszlánok volnának." A segesvári tanács egy forint borravalót fizetett 1601-ben hét elejtett farkasért. Mélyen benn az országban medve tanyázott, és gyakran nála nem sokkal szelídebb lakosság. Semmi sem kiállhatlanabb a farkasnak, mint a disznóröfögés. Ennél fogva gyakran malaczot kötnek egy zsákba a szán után, és úgy húzzák a sima havon keresztül. Ha farkas van közel, nemsokára megjelenik zsákmányért. Gyakran saját sebesült véreiket is megtámadják és felfalják. Ha lóval vagy szarvasmarhával küz denek, soha sem az elsőt, hanem a második állatot rohanják meg.