Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-06-30 / 18. szám

280 szedni a nyomában levő üldözök ellen. Alig tette a király e felkiáltást, midőn az északi oldalról harmadik szarvas ugrott a tóba. Bámulat felkiáltása hangzók minden oldalon, s az uj jövevényt, egy pompás állatot, melly büszkén emelte magasra agancsait és kihivólag tekintett üldözőire, a legnagyobb kíváncsisággal néztek. Mögötte, felhöképen, elláthatlan csapatja következett ebek, peezérek, lakájok, vadászok és lovagoknak, mindinkább kifejlődvén. De kié lehet ez az egyenruha? Sem kék, sem vörös, sem zöld. Tehát sem a királyé, sem Orleansé, sem Penthiévre hcrczegé. A csapat mind jobban közeledett, és mindnyájok meglepetésére, — talán csak az egy d'Yauvillére nem, — Condé hg egyenruhájának sárga színét ismerték fel a cselcdségen. Ezek kergették a szarvast a szt Hubert tavához, mellynek partjai kétségkívül régibb tanyahelyül szolgáltak neki. Köztudomásu tény, hogy öreg szarvasok, ha egy vadasból a másikba vitetnek, s aztán erős üldöztetés alá kerülnek, mindig régi tanyájok körül keresnek menedéket. E körülményt d'Yauville tudta legjobban, és ö költöztötte e pompás állatot Rambouilletböl Chantillybe. Condé hg azzal az egész tűzzel feküdt neki e parforce vadászatnak, a mellyet e klassikai vadászatnem valódi híveit, szarvasüldözésnél hevíti. De mégis, egyszerre a rambouilleti tilos bejáratánál látva magát, lovát hirtelen visszatartotta, és tétovázott, hogy belépjen-e vagy nem ? Egy magas rangú vadásztiszt meglátta ezt és így szólt: — Monseigneur feledi, hogy Rambouillet Penthiévre herczegé, s azonkívül méltóztassék eszébe jutni, hogy ma szt. Hubert napja van és 0 Felsége Sénartban vadászik. — Valóban, ez nem jutott eszembe — mondá a hg — Előre tehát! Mihelyt az udvaronezok Condé bg színeit és kíséretét megismerték, minden szem a király felé fordult. — Mit fog az mondani, mit teend ? — E kérdések mentek szájról szájra. És a csapatok közt mozgás támadt, mintha óhajtanák, hogy e hívatlan vadászok eltávozzanak. De a királynak épen nem volt e meglepetés kellemetlen, sőt gyönyörködtetni látszott e hármas vadászat. Éles szeme kitalálta, a mi udvaronczai keblében forr és kiáltott: » — Jertek, derék hiveitn, nem kell a dolgot félbeszakasztani. Jól esik látnom, milly jól mulat mindenki e napon. Mondjátok meg Condénak, hogy jöjjön közelebb. A király 3zavai gyorsan mentek szájról szájra, és észrevehető bájt véve magokra jutottak el a herczegig. Csak nem lehetett a királynál udvariatlanabb! Azonnal közeledett hozzá. A király, közeledtét látván, elibement, míg Orleans hg hasonlóan előre iparkodott. — Üdvözlöm rokonimat! — kezdé a király a legnagyobb nyájassággal, melly köszöntést a herczegek mély tisztelettel viszonozták, fövegeiket leemelvén. — Vive le roi ! — hangzók minden oldalról. Miután a dolgok illy kellemes rendbe jöttek, a figyelem ismét a vadászathoz fordúlt, mellyhez hasonló, emberemlékezet óta nem történt.