Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-06-30 / 18. szám

278 tiloshoz értek, és bámulatára itt fris lovakat talált saját ólaiból, nyereg alatt és felkantározva. Nem rejthette el örömét és felkiáltott. — Mindig jobban megy a dobg, uraim! Én soha nem értem még illy vadászatot. t Es igy haladt tovább a vadászat, élet halálra. Legalább a szarvasra nézve melly mintegy vesztét érezve ugrált árkon bokron át, úszta keresztül a patakok és folyókat, görgött le a lejtökön és hatolt felfelé mélységek tövében. Condé hex*ezeg mellét némi aggódás fogta el, midőn a szarvas a Szajna és Oise összefolyásához közeledett. Jobbra fox*dul-e a vad, vagy pedig a sz. germaini sorompót lépi át? A szarvas, lovagias ellenség képen fordult jobb oldah-a, a herczeget ez által kimentvén a veszélyből, hogy a király tilosába kelljen lépnie. Azonközben XV. Lajos olly vadászati mulatsághoz jutott Rambouilletban, a minőben alig volt valaha része. — Monsieur d'Yauville, — szólt a fejedelem a Cinq arpents kereszt mellett el nyargalván, — csakugyan sikerült önnek, a Hubert napot vidámmá tenni. Gondolja e hogy jó ballalink lesz ? — Sire! reménylem hogy ballalink méltó lesz védszentünkhöz, _— felelt d'Yauville. — Valóban szent Hubert megérdemli, hogy mindent megtegyünk tiszteletéx*e, a mit csak tehetünk; — mondá a király, gondolkozólag, — de története mégis különös. Ismeri ön e történetet, d'Yauville? — Nem nagyon, Six*e, — válaszolt d'Yauville, észrevévén, hogy a király elbeszélői kedvében van. — Szent Hubert, — kezdé XV. Lajos, — ép olly szilaj volt ifjú korában, mint ma szent és tiszteleti-e méltó. A hagyomány szexúnt ifjú éveiben mikor még csinos nemes ixr volt Aquitaniában, a világ minden bohóságait és bűneit követte. Istentelen életet folytatott, a nélkül, hogy csak egyszer is a jövő életre gondolt volna, és csupán azokban az órákban volt feddhetlen , míg az erdőkben vadászott. De nem ugy volt elrendelve, hogy mindig illy életet folytasson. Mert egyszer, midőn az Ardennesek sűrűjében egy szarvast üldözött, egy vérfagyasztó rémjelenés tárult elé útjában, és bűneit szemrehányva, igy szólt hozzá... . De nézd csak az ebeket, d'Yauville, — szakitá félbe a király saját elbeszélését, bizonyosan nyomot vesztettek, vagy valami rendkívülit fedeztek fel, — milly tűzzel szixnatolnak! — Valóban, Sire, — viszonzá d'Yauville, — kár, hogy épen Felséged elbeszélése alatt történt. — Legalább változatosság van a vadászatban, és az csak előnyére válik. Kíváncsi vagyok látni: mit tesz ön most? D'Yauville körültekintett, és egy peczérrel elöx*e ment a kutyákhoz, mellyek mintegy leszegezve álltak. Galyat tört egy fáról, megsöpörte vele a szarvas nyomát^ aztán megszagoltatta a galyat néhány ebbel, s így akarta őket feltüzelni, és a nyomra vissza vezetni, — de hiában, az ebek nem mozdultak.