Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-06-20 / 17. szám

269 — Legnagyobb fogadás, melly valaha köttetett, a következő : Hamilton hg. Hermit ellen a jövő évi Derbyre 6000 fontra 180,000 fontot tett Capt. Matchellnek. — A franczia Joekey Club elhatározta, hogy az általa kitűzött dijakért ne in­dulhasson olly ló, melly mint kétéves augusztus 1-je előtt bármilly nyilvános ver­senyben már futott. — Lyon mellett az ott állomásozó dzsidás ezred tisztjei nem rég akadály ver senyt rendeztek, melly szerencsétlenül végződött. A vezető ló a második akadályon, egy úgynevezett irlandi falon felbukott s az utána ugró öt lónak szintén felbukását okozta, úgy hogy a hat ló és lovar tiporva, zúzva bevert egy csomóban. Két tiszt szörnyet halt, három életveszélyesen sérült meg. — Egy nyílt handieap terheit olvastuk a „Sporn" utóbbi számában, melly han­dieap — Lehndorff és Renard grófok által indítványozva — a berlini versenyidény­re volt kitűzendő. A távolság l/ i német mf. s 128 németországi lóra van kiszabva a teher, mellyet elfogadni vagy el nem fogadni természetesen az illető tulajdonosoktól függ. Nyolcz elfogadó volt kikötve, hogy a verseny létesüljön — s valóban kíván­csiak lehetünk, akad e nyolcz. tulajdonos, kik lovaik esélyeit kiegyenlítettnek tartand­ják e monstrosus teherszabásban, melly 165 fontról le 80 fontig s az ennél is köny­nyebb tollsúlyig terjed. A legnagyobb (165 font!) teher természetesen a 6é. Giles the Firstté, utána Dániel jő 145, Stanton 140, Cowden 135, Bally Edmond 134 font­tal; Said a tizenkettedik 128 fonttal, a tizennyolezadik helyen Stonewall Jackson van 122 fonttal; Acrostic és Black Jacket 116 fontot kaptak, Idus és Miss O'Rourke 110-et, Sorel és Good Jacket 100-at, Uzello és Jester 97-et, Hurricane 87-et stb. — A bécsi falka, mellyet a falkamester herczeg Taxis Egon Angliában vétetett, Hesp Róbert felügyelete alatt pár hét előtt megérkezett s egyelőre a Freudenauban szállásoltatott el. — Stockwell hágó díja 100 guinearól 200 guineara fog emeltetni s még így is versenyezni fognak érte a kanczatulajdonosok. A csehországi lóversenyek sorozata 1866. (A smychovi pályán Prága mellett.) Első nap. Szombat september 29. 12 órakor. I. Sweepstakes 400 for. egyleti díj, 2 éves lovak számára. '/ 2 mf. Tét 100 for. f. v. f. Teher 96 font, kanczára 3 f. kevesebb. Angol és franczia lóra 5 fonttal, lóra melly 186G-ban már nyert 3 fonttal, melly kétszer vagy többször nyert 5 fonttal több. Hat aláírás esetében a 2-dik ló tételét menti. Három különböző tulajdonos lovának kell indulni. Nev. zárnap augustus 8. Indítványozó : hg Rohan Lajos. II. Első oszt. császárdíj 1000 arany 3é. és idősebb lovak számára. Tét 250, bánat 125, de csak 75 for. ha a verseny előtt egy hónappal jelentetik be. Ki lovát egy éves korában jelenté, ez esetben csak 50 for. fizet. 3 mf. Teher : 3é. 95 font, 4é. 111 f. 5é. és id. 116 f. Kanczára 3 f. kevesebb. Angliában, Franeziaországban és Amerikában ellett lovakra 5 fonttal, minden más külföldi lóra 2 f. több. Lóra, melly legalább 5000 for. díjat nyert 5 fonttal, ha több illy díjat nyert 8 fonttal több. Első oszt. császárdíj 1000 arany nyertesére 5 fonttal, két vagy több illy díj nyertesére 8 fonttal több ; 100 vagy 500 arany császárdíj nyertesére 3 fonttal, két vagy több illy díj nyertesére 5 f. több. A terhek azonban nem halmozandók, maximum 8 font. Anyahasban hozott s belföldön elletett csikók belföldi lovakúl tekintendők. E versenyre két éves korukban nevezett lovakra 3 fonttal, az egy éves korukban nevezettekre 5 f. kevesebb. Az egy éves korukban behozott s belfóldöndomított i lovakra még 2 f.

Next

/
Thumbnails
Contents