Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-06-20 / 17. szám

267 Redrose, a Raben-steinfeldi ménes nevelése, az első versenynapon a megnyitó versenyt szépen nyervén, bizalmat szerzett maga iránt, annyira, hogy a második versenynap délelőttjén (midőn a Raben-steinfeldi 4 éves lovak árverésre kerültek) 400 Louisd'orra tették az árát, remélve, hogy illy magas áron senki sem veszi meg. André ur azonban, ki sok mással azt hitte, hogy az 500 talláros dij bizonyos Selmának , 5 Louisd'orral többet igért s a kancza övé lett. Következett a verseny s ebben Black Jacket,' melly a pesti fáradalmakat kiheverte s a tennapi éles galopp az Erinnerungsrennenben ja­vára volt, megverte Selmát, melly Black Jacketet az iram gyorsaságával akarta le győzni, de maga hamarább belefáradt. Schwerinben a versenyek alkalmával lókiállitás is volt, mellyen az első jutal­mat a hágó mének közt Pontus Euxinus, Meoklenburg büszkesége nyerte. A kanczák átalában jobban tetszettek mint a mének s a kocsilovak közt sok kitűnő példány volt látható. A boroszlói lóversenyek jun. 3-án és 4 én a „gyep dicső bizonytalanságát" ta­nusiták s egyszersmind azt is, hogy gyakran minden számítás kútba esik. így a meg­nyitó versenyben, hol Said és Aerostic voltak a kedvenczek, a kir. ménes 4é. pej méue Cowden Rataplantól lett a győztes, második Swordsman s csak harmadik Said, Black Jacket leverője, míg a Welfendíj hőse Aerostic a versennyel felhagyott. E két ló következő napon a Jockey Club díjáért újra futott s újra megveretett gr. Henckel Lázár Dánielje által. Ezen 5 éves sárga mén Dániel O'Rourketól még egy handica­pot is nyert Miss O'Rourke és Canova ellen, bár 18 fonttal vitt többet mint emezek. — Egy háromévesek versenyében gr. Renard pej heréitje King of Greece egyenlő teherrel könnyen megverte Sidoniát, Ganymedet és The Hurricanefc — s íme másnap hasonló versenyben hasonló terhekkel Ganyméde győzött Virgil, The Hurricane, King of Greece és Margareth ellen. Ez a Ganyméde testvére Giles the Firstnek s kí­vüle talán az egyetlen nyertes, mellyet St. Giles nemzett. Testvérének azonban saru­ja szíját sem oldhatja meg s átalában úgy látszik, hogy Giles the Firstre a Giles the Second sokáig nem következik. Yegyes. — Vadállományi és valószínű időjárási viszonyainkról Szeged vidéke fő- fővadá­sza 0. A. úr a következő észleleteket közli: 1. Szeged vidékén emberemlékezet óta nem volt annyi vizi szalonka és olly sokáig mint ez idén. Talán a májusi hidegek előérzete tartotta őket vissza a felköltözéstől. 2. Minthogy a Tisza mellékén a kacsák költöttek, igen valószinü, hogy nem lesz nagyon száraz esztendő, ezt bizonyltja az is, hogy a deszki erdőben valami 20 ham­vasfehér gémcsalád fészkel, aztán elég fürjet is hallani a vetésekben, melly jelensé­gík 1863-ban épen nem voltak észlelhetők. 3. A nyulak már febr. első két hetében fiadzottak, s azóta csapás nem érte őket, ugy a foglyokat se, tehát a korai fiadzás bőséges búvhelyek s elegendő tápszerek mellett mindenütt kedvező eredményt igér. Túzok is elég van a bánságban,

Next

/
Thumbnails
Contents