Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-06-20 / 17. szám

264 Midőn a király és a herczeg közt a viszony megfeszült, d'Yauville csakhamar tisztában volt magával. Csaknem egyenlő vonzalommal viseltetett mindkettő iránt, és legforróbb vágya lett a két magas személyt egymással kibékítni. A beszélgetések alatt, mellyekre a királylyal, hivatalos állásánál és annak baráti vonzalmánál fogva gyakran volt alkalma, több izben észrevenni hitte, hogy XV. Lajos szívesen nyújtaná ki békülő kezét, ha királyi tekintélyének csorbítása nélkül tehetné. D'Yauville oda fordította tehát minden erejét s igyekezetét, hogy alkalmas eszközt találjon a kibékitésre. Diplomatai finom tapintattal több izben e tárgyra terelte a beszédet, de a király mindannyiszor nyájasan de határozottan megszakitá azt. Egy idő óta ugy vették a cbantillyi várban észre, hogy d'Yauville ur gyakrabban jár ugyan oda, mint addig is, de kerüli a herczegi termek társalgási köreit, és szivesebben társalog de Belleval úrral, Condé herczeg Icapitaine de chasseával, és annak két hadnagyával: Martineau és Gaspardeal. A ki d'Yauville és a három udvari tisztnek részint a délelőtti vadászatokon, részint este a zöld fűben tartott értekezleteit figyelemmel kisérte, észrevehette, hogy titok forog fenn ; de a chantillyi mulatságok folytonos változatosságában ez is meglehetősen észrevétlenül tünt el. Csupán egy tény nem maradhatott sokáig észrevétlen : az t. i. hogy egy idö óta a szarvas nagyot kevesbedett a chantillyi vadasban. Egyszer a berezeg némi kedvetlenséggel nyilatkozott e fölött, egy vadászaton. De a vadászszemélyzet nem tudott urának jobb feleletet adni, mint azt a kissé merészet, hogy bizonyosan tanyahelyét változtatta a rötvad. Könnyen fel lehetett tenni, hogy a compiegnei királyi uradalom a chantillyi rötvadra, különösen a felnőtt szarvasokra nagy vonzerőt gyakorolt, és már szóban forgott, hogy e tekintetben erélyes kérdést intézzenek a grandmaitre du Soissonnais-hoz. De szent Hubert napja közeledett és a herczeg kereken kimondá, hogy e napra okvetlenül teljes számban akarja a vadak létszámát látni. Ez nem történhetett meg a királyi vadászebek mesterének közbejötte nélkül, és d'Yauville ur valóban magára is vállalta, hogy ö magassága vadasainak ez alkalomra vissza állítja régi fényét. Rövid idő alatt uj alakokkal népesült meg a chantillyi szarvastanya, többfiközt egy pompás állatjs jött belé, óriás agancsokkal, melyek ágait a krónikások elfeledték megolvasni. A herczeg maga is meg volt lepetve e hatalmas vendég láttára és teljes megelégedését adta d'Yauville urnák tudtára. Kérdezte is töle: honnan váltott ide e szarvas? de d'Yauville ur csak kitérő választ adott, a mire meglehettek a maga okai. Nem sokára még jobban el voltak a herczegi pagonyok rőtvaddal látva, mint valaha. De a jövevényeket nem soká vették számba, csupán annyit változtattak a dolgok állásán, hogy a vadászok több nyugodtsággal folytathatták hubertnapi készülődéseiket, mióta jó agancsárok hiányától nem kellett többé tartaniok. Azonközben gyors léptekkel közeledett az ősz. A nyár éjek szelid varázsa kimerült, és zord északkeleti szél lehellete fosztotta meg a fákat lombruháiktól. A vadá-