Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-04-20 / 11. szám

164 ' vadásztéren. Epen most érkeztek a hegyekből s nagy sajnálatomra épen nem tömegesen, Az első két órában, irja Wjld Hunter, egy nyúlnál egyebet se láttam s ezt is elhibáztam. Később bokrosabb és füvesebb rejtbe értem s Bess itt talált az első szalonkára, mellyet azonban nem láthattam meg. Rászántam magam, hogy rendszeresen cserkésszem át e terjedelmes helyet. Bess nem sokára állott; egy égerbokor alól szép erdei szalonka szállt fel s esett lövésemre; a másodikat elhibáztam s Bess újra szilárdan állott. Közel voltam kutyámhoz s izzó szemeiről és remegő orrlyukairól láthatám, hogy a vadnak közvetlen itt kell lennie. Gondosan kémlelve a talajt, vizslámtól balra egy lépésnyire láttam meg a szalonkát, a mint fényes szemével aggályosan követte a kutya minden mozdulatát. Ez a biztatásra előre ment. „Fluff! fluff!" repült fel a szalonka s jobb csövem dördültére leesett. Ezután több rebbent még fel, de mind váratlanul, észrevétlen s olly alacsonyan repülve, hogy nem lőhettem reájuk. Még az nap este Brassóba a „római császár" fogadóba értem, hozván magammal tizenegy vízi, két erdei szalonkát, két hamvas, két krikruczát és egy apró gémet. Hallám, hogy Mühlbach mel lett pompás fogoly vadászatok esnek s hogy Mühlbachtól három négy órányira a hegyek közt szarvas is akad. Egyébiránt Brassótól az oláh határszél felé pár órányira is lőnek szarvast; Orláton pedig s másutt is Brassó közelében késő ősszel medvére vadásznak. A vöröstoronyi szorosnál egy patakban pisztráng található, az Oltban pedig nagyszerű harcsákat fognak. Talán az életből. A bécsi „Jagd-Zeitung" utóbbi számai egyike gróf Esterházy Andor „Túzokvadászatait" közlötte lapjaink hasábjairól; cserébe mi viszont a következő igen sikerült vadászhumoreszket vesszük át: r — Oh, rendkivül fárasztó. Kétséget se szenved. A siketfajdvadásznak kaucsukból kellene lennie, vagy C. tündéri ruganyosságával birnia. Apropos! ez a C. pompásan tudna siketfajdhoz szökni. Természetesen csak a színpadon. Na'sz volna ez tréfa a jeunesse és vieillesse dorée számára! Ha ha ha ! Mit tart ön erről báró úr! — De hát az erdőben, ott más a dolog. Ott áll az a mondat: hic Rhodus, hic salta ! Bocsánat nagyságos asszonyom latinságomért. Ez az egyetlen mondat, melly iskolás éveimből emlékemben megragadt. Az erdőben! Hajlongások, hogy a — követ se csinál mélyebbeket; ugrások, fatörzseken és az operaháznál nem sokkal kisebb köveken át; mászkálás a hóban ; a lélekzetnek egy korallhalász módjára való elfojtása; s mindez csaknem koromsötét éjben még, sürü erdőben, meredek lejtőkön, hol az orr és láb minden lépten veszélyben forog! — De azért gyönyörű vadászat az, élvezetes mulatság, majdnem élvezetesebb mint az „afrik'ainő" zenéje, s magában milly boldogság már az is, hogy az ember a város bűzéből és zajából kimenekülhet, a tiszta tavaszi léget szívhatja, a hajnalhasadást bámulhatja és — — — On tehát kedveli a várost? Goszmann ezúttal szerencsésen volt utánozva. Csintalan elfogulatlanságot mu tatni nem lehetett. E kérdést X-né asszony legutolsó farsangi hódítmányához a dúsgazdag — mondjuk találomra, A. úrhoz intézte, ki a tavaszi hajnal levegőjét Auróra felvonulása után is rendesen a casinoban kártyajátéknál szokta szívni, mig esténként